René Jacobs Máté-passiója / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2017
2017.04.23.

René Jacobs olyan hangzást teremtett a Máté-passióban, amely a modern zenekarokhoz szokott fül számára sem száraz, viszont megmarad benne a belső szólamok tisztasága. CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.

A lipcsei Tamás-templom egy viszonylag szűk, hosszúkás épület, melynek egykori csekély visszhangú akusztikájáról és zenélésre kiválóan alkalmas kialakításáról sokan úgy vélik, lényeges inspirációt jelentett Bach kompozíciói számára. A Müpa – akár a világ hangversenytermeinek döntő többsége – teljesen más elrendezésű, más hangzású, így komoly kihívás elé állítja a zenekarvezetőt, aki a lehető legjobb megszólalását keresi egy olyan műnek, melyet a Tamás-templom számára írt Bach.

René Jacobs
René Jacobs

René Jacobsnak fontos a hangzás, erről tanúskodik a három-négy éve megjelent lemeze is, melyen stúdiókörülmények között igyekezett reprodukálni, hogyan hangozhatott Bach zenéje 1727-ben. A Tamás-templomban, ahogy most a Müpában is, két együttes játszotta a passiót, akkor a templom két ellentétes végében – és a felső galériákon – elhelyezkedve. Most egyetlen színpadunk van, amelyen egymás mellett felállhat a két együttes. (A második együttes kicsit halkabban szólhatott Bachnál, ezért ők most két-három méterrel hátrébb állnak és ülnek, hallható eredménnyel.) Illetve az erkély, ahonnan az első tétel szólistái megszólalnak („O Lamm Gottes...”) – de hiába, mert a földszinti ülésekhez alig jut el a hangjuk.

A historikus előadásokból gyakran hiányzik a lendület, a megszólalás gyengédsége, a modern előadásokból pedig a tisztaság, az érthetőség. René Jacobs erre is gondol – megteremt egy olyan hangzást, mely a modern zenekarhoz szokott fül számára nem száraz, viszont mindent hallani a szólamokból is. A barokk polifónia lényege veszne el, ha ez másképp lenne.

Az előadás szinte tökéletes. Persze csomó mindig akad a kákán. Jézus (Johannes Weisser) például bizonytalanul (és hamisan) alulintonál, nem is ilyennek képzelném a Megváltó hangját – kicsit teltebbnek, puhábbnak és szelídebbnek, de ez már nem zene, hanem egyéni hit kérdése. A második részben Weisser már jobb, drámaibb, lendületesebb, a bizonytalanságból fakadó zaklatottság is eltűnik a szólamból – nem ilyennek képzeltem, de meggyőz. Sunhae Im viszont gyenge, nem üt át a zenekaron: a hangja tiszta, de fénytelen. Pedig ő énekel a lemezen is, gondolom magamban, hát jónak kell lennie (tudom, ostoba prekoncepció).

Julian Prégardien
Julian Prégardien

Ezzel együtt – részleteiben és teljességében – gyönyörű René Jacobs Máté-passiója. A központi és vissza-visszatérő korál ragadja meg a figyelmem (elsőként ezzel a szöveggel tűnik fel: „Ich bins, ich sollte Büßen”): Jacobs impulzusszerűen, mégis tudatosan inti a tempót, mindig máshová teszi a hangsúlyt, különös lebegést ad a hatsoros dallamnak. Persze kórus legyen a javából, amely Jacobs intéseire mindezt megcsinálja, de a RIAS Kammerchor képes rá.

Az evangélista (Julian Prégardien) egészen fantasztikus, pedig nehéz feladat az övé. Prégardien nagyszerű érzékkel tesz különbséget a lírai és drámai hangot igénylő megszólalások, illetve a tolmácsoló szólamrészek között. Nem csupán hibátlanul, hanem egyenletes minőségben és megragadó érzelmi töltettel énekel – több mint két és fél órán át. Benno Schachtner szintén lenyűgöz. (Hogy a kontratenor kiváló lesz, erre számítottam, kétségem sem volt, hogy René Jacobs, aki maga is énekelte a szólamot, különös gonddal választja ki ezt a szólistát.) Ráadásul ő az, aki a zenekarral többször termékeny és mély interakcióba lép. A rendezői jobbról hallható énekesek közül Jonathan de la Paz Zaens hangja tűnik ki a többi közül, ez a filippínó basszbariton  – karakteres, ízes hang, szinte már-már nem is ide való, legalábbis nem szokványos. Pedig rendszeres Bach-interpretátor, a János-passiót és a kantátákat is énekli.

Most nyitok egy új bekezdést, pedig nem szabadna, egy hatalmas szövegfolyamként kellene írni erről a passióról, de egy ilyen szövegnek nem csak zenei törvényszerűségei vannak. A zenekart, az Akademie für Alte Musik Berlin együttesét szeretném még méltatni, de nem tudom, hol kezdjem. Volt például az a káprázatos ária („Erbarme dich...”), melyben a hegedűk és a brácsák azzal a kifejezőerővel kamarazenéltek, melyet Bach muzsikája megérdemel. És a barokk cselló kísérete egy másik áriában, a fafúvók korhű megszólalásai!

Hogy is mondta Pilinszky? Bach "Isten-bizonyíték."

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Időpont:  2017. április 15.