A Sajátszínház részvételi előadása Siklósbodonyban - a Parforum és a Stereo Akt produkciója helyi fiatalokkal
2017.04.18.

Egy kicsi ormánsági falut felbolydító színházi eseményről készült filmet is láthat április 28-án a közönség a Trafóban a Sajátszínház projekt munkái közt, így például azt is, ahogy a lakodalmi perpatvarról elrohanó menyasszonyt futtában rögzíti a google street view autó. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.

Siklósbodonyban április 9-én, vasárnap, kicsivel dél után, amikor hétágra sütött a nap, folytatódott a filmforgatás, amelyen násznépként vettünk részt. A két család szépen terített lakodalmi asztalhoz ült a „kultúr” előtt, a szabadban. Az asztalon gőzölgő tálakból tyúkhúslevest szedtek maguknak a családtagok – mi, lakodalmi vendégként már ebéd után voltunk, és közelebb mentünk, hogy lássuk, halljuk, mi történik. A családtagok kanalazni kezdték az aranyszínű levest. Ekkor a kondérok felől egy falubeli nő, aki korábban nekünk is merte a levest, odalépett az asztalhoz egy tányérral, az egyik tál mellé letette, és halkan azt mondta, főtt hús, meg egy kis zöldség. Erre az asztal túloldalán ülő fiú egy kicsit oldalra fordította a fejét, éppen csak annyira, mint egy gyorsúszó, és félrehúzott szájjal azt suttogta: már jelenetben vagyunk.
 

Az egyutcás faluban először tavaly nyáron jártam, ahol a Rákóczi út mentén a hivatalos adatok szerint 151 lakos él, a valóságban azonban száznál alig több. Akkor egy toborzóra érkeztünk a Sajátszínház csapatával, hogy négy-öt közeli faluban megkeressük az induló műhelyek résztvevőit, akik érdeklődnek a közösségi fotózás, illetve a közösségi képzőművészeti munka iránt. A műhelyvezetők, Csoszó Gabriella és Oblath Márton, illetve Katona Kriszta és László Eszter a projekt első felében dolgoztak a kialakult csapatokkal. A műhelyek működése szervesen kapcsolódott a faluhoz és lakóihoz. Ennek a szakasznak a záróaktusa volt a Pécsi Egyetem Felnőttképzési Intézetében az elkészült alkotások kiállítása. A megnyitón végigkísérhettük azt is, hogy a résztvevők hogyan választották meg a témáikat a technikák megismerése és elsajátítása közben. A kiállítás anyagából összeállt, hogy a többségében fiatal részvevők művészeti eljárásokkal a jövőt kutatták. Ők a projekt második felében Boross Martinnal dolgoztak tovább, színházi és filmes formákkal is ismerkedve. Az április 9-i forgatás az április 28-i bemutató előtti részvételi színházi bemutató volt. A jövőképekkel való foglalatosságból szervesen épült a film alapjául szolgáló történet. Pár jelenet felvételén részt vehettünk, és a forgatáson olyan nyitott töredékélményt kaptunk, amelyben keserűség, szépség és indulat egyszerre jelent meg.
 
A bodonyi filmforgatás arról gondolkodtatott, miből, milyen módon születik manapság mű, kihez jut el, hogyan része mindez a társadalomnak, a valóságnak, a hétköznapoknak, honnan beszél, mit állít egy produktum, milyen viszonyunk tud lenni mindehhez. Nincs hozzáférhető diskurzus arról, hogy mit jelent, milyen következményekkel jár, hogy egy kőszínházi alkotás, vagy akár a jóval gyengébben pozícionált független is mennyire privilegizált helyzetből beszél például egy siklósbodonyi vagy szomolyai közösségi kérdésfeltevéshez vagy problémaállításhoz képest (a projekt másik helyszínén, Szomolyán folyó színházi munkáról az április 28-i, Trafóban látható bemutató után számolunk be). Mellékesen kérdés, hogy bár a marketing-alapú tömegkultúrával összevetve szinte jelentéktelen hordozóerővel bíró kortárs művészet kevesekhez jut el, valóban elenyészik-e a társadalmi hatása. Ez a projekt – ha már nagyra vettem a léptéket – nyilvánvalóan megmarad majd egzotikusnak, a néhány hasonló egzotikus mellett, mint például az Új Néző vagy a Szélmalmok – illetve mintának, a lekövethető és inspiráló dokumentáció kínálta lehetőség szerint.
 
Fotó: Stereo Akt
Fotó: Stereo Akt
De vissza a bodonyi léptékbe: szombaton beleleshettem, hogyan dolgozik a különböző korosztályú és élethelyzetű résztvevők csapatával a főpróbán Boross Martin a filmes stáb kíséretével. A felszabadultan egymásra hangolt társaság állapota sejteni engedte a korábbi hónapok közös munkájának figyelemreméltó minőségét. A résztvevők többségükben a faluból különböző szintű oktatási intézményekbe ingázó tanulók, így Lakatos Gina is, a projekt részeként is regisztrált Elveszettek című előadás (amelyet a Parfórum és a Káva Kulturális Műhely mutatott be 2014-ben) egyik szereplője, akinek szervezői tevékenysége ugyancsak alapvető fontosságú, nemcsak a projektben résztvevőkkel kapcsolatban, hanem az egész falu, illetve a környékbeli falvak mozgósításában. Már a főpróba napján is rengeteg olyan apró momentumot lehetett elcsípni, ami a több hónapos műhelymunkák élményszerűségéről szólt, illetve azt az együttműködő attitűdöt, aminek egy része feltételezhetően ennek a fajta tevékeny együttlétnek tudható be. Siklósbodonyban bolt sincs, nemhogy fodrász, de hogy a vasárnapi bemutatón az esküvő és lakodalom szereplői mind sukárak legyenek, a csapat kezekész résztvevője bedobta magát és órákon át hajat nyírt, beszárított, hajsütővel formázott. 
 
A bemutató a szereplők és a filmes stáb készülődése mellett vasárnap azzal kezdődött, hogy korareggeltől kondérokban és hatalmas fazekakban főztek a falubeliek és hozták a gyönyörű tortákat, kalácsokat, süteményeket. Amikor pedig megérkezett a közönség, egy rövid köszöntő után elindult az első, leánykérés jelenet forgatása. Az elhagyatott paplakból jött ki a lányos család, amikor a vőlegény díszes kíséretével megérkezett, majd az áldomás után az egész násznép végigment a falun lovaskocsin és egy traktor vontatta utánfutón. Mivel a legtöbb házból eljöttek az esküvőre, üresnek tűnt a falu, amit rendben kitöltöttünk a hangoskodásunkkal. Ez a látvány, az üres falué, jelentésesen bevillant az utolsó jelenet forgatásakor, amikor a menyasszony elrohant, végig a falun, mi éppen képekbe álltunk, benépesítve a falut, mivel jött a google street view autó – ebben aktívan részt vehettünk. 
 
Fotók: KÁVA
Fotók: Csoszó Gabriella, sajátszínház.org
A második jelenet, a fent emlegetett lakodalmi, az ebéd után következő menyasszonytánc közben történtekben csúcsosodott ki: egy kilöttyent vörösbor előugrasztja a korábbi történetet, ami szerint majáliskor a vőlegény kivel csókolózott, amire aztán azonnal napvilágra kerül a két család lappangó konfliktusa. Az összeszólalkozást követően hirtelen elakadt a cselekmény, a szereplők dermedten álltak, csak a fahrtkocsi ment körbe a stábbal. A rendező aztán újraindította a játékot, másodszorra jelzésértékű változtatással, majd a következő megállás után felkínálták nekünk, közönségnek, hogy szerepbe lépve elsimítsuk a konfliktust – akadt is jelentkező. Ekkor már kezdett megképződni az érzet, hogy egy igazi lakodalomban vagyunk, az időből és életünkből kiszakadva (igen, ilyen a színház). Egy efféle lakodalom persze a bodonyiaknak is ritka esemény, amikor találkozhatnak egymással az itt élők – ahogy a hétköznapokban nem, mert az önkormányzaton kívül nincs működő intézmény, hiszen a kocsma is bezárt, sőt a pap se érkezik meg minden vasárnap. A tényleges helyzetünkből való kiugrást már az esküvői jelenet vége elindította, amikor egy defekt, illetve a vasárnap már elment egyetlen távolsági busz miatt megérkezni nem tudó zenekar helyett a lakodalmas menet tagjai vállalták magukra a mulattatást: egy tehetségkutató-show / sitcom szerű klippet néztünk meg.
 
A közel fél napon át zajló esemény rétegzetten rengeteg mindent behozott: mindannyian merenghettünk látván a faluban álló házakat, figyelve az itt élő embereket. Bár távolról jött turisták voltunk, kapcsolatba kerültünk a bodonyiakkal, méghozzá közeli kapcsolatba: vendégül láttak minket. Közben az általuk közösen vizsgált problémára épülő színházi munkájukat néztük, aztán be is léptünk a játékukba.
 
Szép ez a 2017. április 9-i kép, a hirtelen jött tavaszi napsütés valószínűtlen fényében, egy film néhány jelenetével, egy olyan filmből, ami ki tudja, miről fog szólni.

Szerző: Proics Lilla
Címkék: Sajátszínház