Revizor: „Ez a film tele van szabadsággal” – mondtad egy interjúban.

M. Kiss Csaba: Nem akarok nagy szavakat használni, de bennem az egész folyamat, a forgatókönyvírástól a forgatásig, majdhogynem euforikus állapotot okozott. Mostanában divatos szó a flow, de tényleg volt egy magától létező összhang és áramlás a stábban, és a hétköznapi veszekedések, fúrásokat is sikerült kinn tartanunk, így egy olyan ideális állapot jött létre, ami szintén ezt a szabadságérzetet erősítette. Másrészt a Brazilok története arról szól, hogy tud-e élni az ember a lehetőséggel, ha a korábbiakhoz képest nagyobb szabadságot kap a környezetétől. Szabadnak lenni nem egyszerű. Én azt tapasztalom, hogy ma Magyarországon sokan nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal, mert ahhoz vannak szokva, hogy megmondják nekik, mit kell csinálniuk, ők meg végrehajtják az utasításokat, és ettől lesznek boldogok.

R: Nézőként az a felszabadító, főleg a Veszettek után, amiben még a cigány szót sem ejtették ki, hogy a Brazilokban nevén nevezik a dolgokat.

Rohonyi Gábor: Csak úgy létezhet egyensúly a történetben, ha egyik oldalon sincs semmi elkendőzve. A célkitűzés az volt, hogy maradjunk középen, ne billenjünk el egyik oldalra sem.

M. Kiss Csaba: Ebben a filmben mindenki érvei egyenlő súllyal esnek latba. Hogy ezt jól meg tudjuk csinálni, felül kellett emelkedni a hétköznapokon. Ha valaki egy kis faluban élne, ahol nap mint nap szembesül ezekkel a konfliktusokkal, nem tudná megírni ezt a történetet, mert nem tekintene rá elfogulatlanul. De én tényleg nem tudok igazságot tenni ebben a kérdésben. Újságíróként sokat jártam vidékre, és azt éreztem, hogy igaza is van mindkét félnek, meg nincs is. Azt gondolom, vidéken az emberek tapasztalatból lesznek rasszisták. Részükről pánikreakció a rasszizmus, de nincs más mintájuk, hogyan lehetne válaszolni az őket ért atrocitásokra. Nyilván a romáknál is megvan ez a pánikreakció, amikor a többség bekeményít velük szemben. Az állam felelőssége, hogy kialakult ez a helyzet, mert évtizedek óta nem képes feloldani a meglévő feszültséget, és ahelyett, hogy a kiváltó okokat szüntetné meg, csak bünteti mindkét felet.

R: Vígjátékot forgattatok, de a történet hátterében ott vannak a cigány-magyar együttélés problémái.

M. Kiss Csaba

Rohonyi Gábor: Egy értelmes vígjáték formájában talán sokkal szélesebb közönséghez eljuthatnak azok a kérdésfelvetések és megoldások, amiket ez a történet kínál, mintha ugyanezt egy vérdrámában fogalmaznánk meg. Mi egy olyan filmet szerettünk volna készíteni erről a jelenségről, ami nem fullad öncélú, pusztán a szórakoztatásra törekvő humorizálásba, de nem is finomkodja vagy művészkedi túl a kérdést. A kettő között rejlő középutat kerestük.

M. Kiss Csaba: A sajtóból a brutalitás és a dráma ömlik, amire egy idő után immunissá válik az ember, vagy elege lesz belőle. Közben meg hiány van jókedvből, humorból, szeretetből, boldogságból. Szerintem most sokkal messzebbre lehet jutni ezekkel, mint ha egy fekete drámát festenénk fel, és a nézők képébe vágnánk, hogy tessék, ez a valóság. Nem mintha az nem lenne valóság, amit mi csináltunk, csak a többség valamiért nem így látja a dolgokat.

R: Bogdán László, Cserdi polgármestere szokta mondani, hogy a sztereotípiákon nem megsértődni kell, hanem kiforgatni őket, hogy kifogják a szelet a rasszizmus vitorlájából. Beülni például egy piros zsiguliba, terményt vinni a rászorulóknak, és így változtatni a „zsigás cigány” jelentésén. Volt olyan sztereotípia, amit visszájára akartatok fordítani a Brazilokban?

M. Kiss Csaba: Biztos van, aki ilyen tudatosan ír, de én nem tudok. Riporterként sokat jártam az ország különböző romatelepein, és ez a történet már régóta érett bennem. Amikor leültem írni, kiszakadt belőlem. Nem méricskéltem, miből kéne több bele, vagy kevesebb.

Rohonyi Gábor: Ha sztereotípia az, hogy a falvakban vannak korrupt elöljárók, akkor a sztereotípiák ebben a filmben is megjelennek. De igyekeztünk tovább menni a jelenség felmutatásánál, és például a korrupciós cselekményszálba beletettünk egy váratlan dramaturgiai fordulatot, ami új megvilágításba helyezi a sztereotípiát.

M. Kiss Csaba: Ha úgy tetszik, merünk élni velük. A film egyik nagy erénye, hogy mer egyszerű lenni, miközben nem igénytelen. Az egyszerűség érthetővé teszi mindenki számára azt, amiről beszélni akarunk. Olyan film tud csak jelentős hatást kiváltani, ami mindenki számára könnyen kódolható, és azonos érzelmeket képes előhívni nagy tömegekből. Ha Petőfi nem azt írja a Nemzeti dalban, hogy „Rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok”, hanem becsomagolja ezt egy metaforába, akkor lehet, hogy elmarad a forradalom.

R: Könnyű volt megtalálni ezt a gyerekhangot, amin Fingi beszél?

M. Kiss Csaba: Nagy kérdés volt, hogyan beszéljenek a romák a filmben. Legyen-e tájszólásuk, használjanak-e cigány szavakat. Végül úgy döntöttünk, beszéljenek ugyanúgy, mint a többiek, mert ők is ugyanolyan emberek. A legtöbb magyar filmben, de a sajtóban is egzotikus lények a cigányok, akik ülnek otthon a szemétkupacuk tetején, és azt mondják, hogy adjá’, adjá’, és ha nem adsz, akkor elveszik. Na, ez például egy negatív sztereotípia, amivel szerettünk volna szakítani. Lehet, hogy tévedek, de azt gondolom, a Brazilok az első magyar film, amiben a romáknak ugyanolyan érzelmeik és gondolataik vannak, mint a többségi társadalom tagjainak.

Rohonyi Gábor

Rohonyi Gábor: A Fingit játszó Lakatos Eriknek van egy sajátos beszédstílusa és mi nem akartuk őt uniformizálni. Nehezen tudott volna másképp megszólalni, mint a saját hangján, hiszen nem színész. Egy amatőr szereplőt csak meglehetősen szűk határok között szabad kimozdítani a saját komfortzónájából, különben elveszti a biztonságérzetét, szorongani fog, ami aztán meglátszik a vásznon is.

R: Hitelesek a szövegben a tört mondatok, meg a szleng is, például a „nagyon tejföl”.

M. Kiss Csaba: Hosszú, kerek mondatokban akkor beszél az ember, ha szónokol, vagy ha ráér. Ha feszült a helyzet, akkor élőszerűbbek a rövid, pergő tőmondatok. A „nagyon tejföl” pedig Muhi Klára találmánya. Sokat járt az ózdi Hétes telepen, ahol egy önkéntes program keretében már jó tíz éve segítik civilek a cigányság szellemi képzését. Onnan hozta a tejfölt.

R: Fontosnak tartottátok, hogy cigány színészek játsszák a cigány szerepeket?

Rohonyi Gábor: Ebben a kérdésben sem voltunk elvágólagosak. Ha valaki hitelesen életre tudott kelteni egy karaktert, akkor nem az volt az elsődleges szempont, hogy származását tekintve tényleg az-e, akit meg kell jelenítenie.

R: Mi volt a casting menete? Bejártátok az országot?

M. Kiss Csaba: Tudatosabban dolgoztunk ennél. Úgy gondoltuk, nehéz dolgunk lesz, ha a több tízezer putrisor valamelyikére megyünk, ezért inkább tehetséggondozó táborokban szedtük össze a srácokat. A Kalánost játszó Nagy Norbertet Snétberger Ferenc gitártáborában, Eriket pedig a Bagázs Egyesületnél találtuk, ami Bagon, Pest megye egyik legnagyobb és legdurvább cigánytelepén működik kulturális központként. Ezek a srácok ha nem is színészetben, de valamiben mind tehetségesek voltak, Pászik Christopher például nagyon jól slammel, a Boldizsárt játszó Lakatos Csaba pedig jól focizik.

Rohonyi Gábor: Amatőr szereplőknél az is előfordulhat, hogy valaki a válogatáson boldogan vállalja a feladatot, aztán amikor komolyra fordul a helyzet, inába száll a bátorsága. Mi igyekeztünk mindent megtenni, hogy ez ne forduljon elő, és már az előkészítéstől fogva együtt tartottuk a csapatot. Nem is tűnt el senki, mindenki helytállt, valószínűleg azért, mert jól érezték magukat a forgatáson is. Focitréninget tartottunk, és drámaiskolai felkészítésben is részt vettek a srácok, a forgatás pedig vidéken zajlott, ahol együtt élt és mozgott az egész csapat.

M. Kiss Csaba: Sok magyar filmet láttam, aminek jó a története, de elvérzett azon, hogy hagyták az amatőr szereplőket amatőrként viselkedni. Az az igazi amatőrség, ha a rendező ezt megengedi nekik.

R: Felkészítés kérdése csak, hogy az amatőr ne tűnjön amatőrnek?

Rohonyi Gábor: Előfordul, ha valaki tehetséges és ráérez a karakterre, hogy felkészítés nélkül sem tűnik a vásznon amatőrnek. Őket hívjuk őstehetségnek. Itt minden srác kapott lehetőséget a fejlődésre, és éltek is vele. A tréningek során nemcsak ügyesebbek lettek, hanem az önbizalmuk is megerősödött, így pedig fesztelenebbül érezték magukat a forgatási helyzetben, ahol az egész stáb őket nézi és még egy kamera is rájuk szegeződik. Ettől az ember először halálra rémül, de ha kap pozitív visszajelzéseket, akkor megszűnik a szorongása és megerősödik benne a jó közérzet, ami a filmbeli jelenlétén is meglátszik.

M. Kiss Csaba: A magyar iskolarendszerhez szokott gyerekekkel különösen nagy léptekkel lehet haladni a szeretettel meg a dicsérettel. Én nagyon valószínűnek tartom, hogy ezek a srácok szinte soha nem kaptak pozitív visszajelzést. Az is sokat segített, hogy Földessy Margit, Horváth Kristóf és Nyári Oszkár, akik segítettek felkészíteni az amatőröket, nagyon profik. A technika meg a dicséret az, amivel sokat el lehet érni.

Jelenet a Brazilok című filmből.

R: Mielőtt egy ilyen filmbe fog az ember, számot vet a saját előítéleteivel? Csaba például Alinda műsorában említette, hogy gyerekkorában, amit Miskolcon töltött, kétszer is megverték cigányok, mégsem lett rasszista.

M. Kiss Csaba: Ez habitus kérdése. Ha nem kérdezik, magamtól nem szokott ez eszembe jutni. Én csak a szépre emlékezem, a rossz dolgokat elfelejtem. Lehet, hogy ez egy automatikus védekezési mechanizmus, de sokkal könnyebb így élni, mint ha mindig a múlton rágódnék.

Rohonyi Gábor: Én a buddhista megközelítés híve vagyok, miszerint a jelen pillanatban kell minden szituációhoz viszonyulni. Ha sikerül az embernek félretennie az előítéleteit, sokkal jobban meg tudja élni és fel tudja fogni a jelen pillanatot, és így jobb döntéseket is tud hozni. Ha az utcán egy szembejövőre azt mondom, hogy rosszarcú, mert sok filmben láttam ilyen vonásokkal gonosz szereplőt, és átmegyek a túloldalra, akkor soha nem fogom megismerni. Én szívesen meglepődnék azon, hogy ő mégis egy tök jó arc, de ehhez közel kell engednem magamhoz. Ezt nem könnyű megtenni, de törekedni kell rá.

M. Kiss Csaba: Én azt mondanám, valakinek tudnia kell megbocsátani. Példának ott az arab-izraeli konfliktus. Senki sem emlékszik, ki kezdte, de már senkit nem is érdekel. Csak az, hogy ha valaki arab, valaki meg zsidó, akkor ő az ellenség. Így soha nem lesz vége ennek. Én attól félek, hogy a magyar-cigány konfliktus a zsidó-arab szembenálláshoz fog hasonlítani, és még évtizedek múlva is azon fogunk vitatkozni, hogy ki miatt van ez az egész. Holott ha kölcsönösen megbocsátanának egymásnak az emberek, akkor élhetőbb lenne ez az ország mindenki számára.

R: Szóval szkeptikus vagy, de úgy gondolod, ezzel a filmmel hozzátetted a magadét, hogy javuljon a helyzet?

M. Kiss Csaba: Félek a nagy szavaktól, de igen. Ha mindaz benne van a filmben, amiről beszélgettünk, már jól érzem magam. De ha csak a fele jut eszébe valakinek, aki megnézi, akkor is, mert egyszerűen élveztem írni ezt a filmet. Ez önző dolog, de ha rajtam kívül másnak is tetszik, az már csak a ráadás.