Molière: A fösvény / Magyar Színház
2017.05.11.

Végy egy klasszicista komédiát, egy expresszionista díszletet, rikító ruhákat, fehér arcokat, merev maszkokat, Rossini-futamokat, tízféle módon játszó tíz színészt, aztán takard le. De ha van egy mesterszínészed – telt ház lesz. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Molière ugyan úgy tervezte, hogy Harpagon (Haumann Péter), a családját és szolgaszemélyzetét folyton gyanúsítgató, pénzmániás főzsugori Párizsban él, s ott kapja „szeretteitől” az életre szóló, de persze teljesen hatástalan leckét, ám Lengyel Ferenc, a rendező és Deres Péter, a dramaturg olaszhonba tette át a történéseket. De hogy miért? Talán mert a darab második részében előkerülő másik atya, a nemes lelkű Anselm (Rancsó Dezső) sokat emlegeti Nápolyt. Farsang tájára esett a bemutató, így az is magyarázatot nyerhet, hogy a cselekménytől teljesen független sormintaként, álarcos táncosok hada vonul időnként végig a máskülönben üres színpadon. 

Haumann Péter
Haumann Péter

Semmi kétség, a szerző kezdetben olaszoktól tanulta a szakmát, s a commedia dell’arte jegyei könnyen kimutathatók a darabjaiban. Ez a színháztörténeti indíttatású, félig-meddig olaszosítás azonban elnehezíti, sok esetben le is takarja a színészi játékot. A Le Fleche-t, a szolgát játszó Szatmári Attila, a kerítőnőt alakító Soltész Bözse, de még a fondor gondolatokkal teli Valere (Pavletits Béla), a szerelmes titkár is fehérre meszelt, s durva fekete jelekkel elrajzolt arccal kénytelen közönség elé jönni. Nem lenne meglepő, ha az idő előre haladtával, előadásról előadásra, egyre kevesebb festéket kennének magukra a játszók. (Az meg valami szokás lehet itt a Magyar Színház színpadán, hogy a komédiák kezdő jelenetében – lásd például az itteni Chioggiai csetepaté-t, vagy Le Fleche mostani belépőjét – hosszas és kimódolt némajátékokat kell mulatságosnak találnunk, pedig a történések elején, így közösen, nemigen van még miről hallgatni.) 

Kovács Yvette Alida minden bizonnyal a megdőlt gazdasági és családi világrendet kívánta jelezni az 1920-as német ős-horrorfilm, a Dr. Caligari díszleteit idéző, megnyeklett nyílászárókkal rendelkező, zord várbelsővel, melyet játéktérként kínált a történések számára. A szürkés-fekete térben jobb hátul belógatott, kis kabint képző, lenge fehér kelmék jelzik a szerelmesek kezdeti légyottjához szükséges, majd örökre eltűnő baldachinos ágyat. Van még egy trónhatású, vörös bársonykarosszék, s egy ember nagyságú, általában Valere által mozgatott, terjedelmes keret, melyről később kiderül, hogy – a Molière előadásokban máskor kiválóan működő, szervező erővel rendelkező – tükör lenne az igazából. A kerítőnő vörös-fekete démonruhája még elmesélhető, de a többi úri hacuka nehezen írható le. Csokrok, szalagok, csíkok, csipkék, sárga paróka Clèante-on (Haumann Máté), hasonlók Èlise-en (Haumann Petra), a testvéreken, az ifjúság fokozhatatlanul ferde ízlését kívánják tán jelezni. Sikerrel. Mariane (Móga Piroska) ciklámenszín parókája feltűnően illik szerelme, Clèante magas sarkú, rózsaszín cipőjéhez. Harpagon fekete ruháját pedig olyan fonnyadtka kör-csipkegallér díszíti, hogy egy hajléktalan is megirigyelné. A jelmezek tervezője is Kovács Yvette Alida. 

Haumann Petra, Haumann Máté
Haumann Petra, Pavlevits Béla

Míg a látvány- és a mozgásvilág körülbelül két évszázaddal tolja vissza a darabból adódó stílust, a korai romantikus Rossini lihegése, A sevillai borbély kergetőző betétdallamai időben szinte ugyanannyival előbbre járnak, s lágyítani próbálván a szögletes, kaján, francia sztorit, ami természetesen ellenáll e törekvésnek. Nagy kérdés, hogy tulajdonképpen mi van itt elmesélve. Még nagyobb, hogy mit akartak elmesélni. Huszonhárom évvel ezelőtt, amikor az 1994/95-ös évadban, ugyancsak Haumann Péter ragyogó főszereplésével mutatta be a darabot a Katona József Színház, Zsámbéki Gábor torkot maró fenyegetést hozott ki a játékból, amikor a szálakat mozgató, hidegen számító, hajlékony, ifjú titkárt (Takátsy Péter) mutatta föl a jövő sikerembereként. Mára bejött a jóslat. 

Lengyel Ferenc most tulajdonképpen nem tesz mást, mint teret enged egy nagy reklámerővel rendelkező megmutatkozásnak, egy közönségcsalogató mutatványnak: a Haumann család együttes színpadra lépésének. Haumann Petra Elise és Móga Piroska Mariane figurája már szerzőileg is kissé cserben van hagyva, Molière ebben a darabjában sem szentelt sok figyelmet a szende szerelmeseknek. A színészi játék pedig mindkét esetben inkább csak tanácstalanságot sejtet. Soltész Bözse viszont kihasználja, hogy jól megírt kerítőnője, Frosine – ahogy mondani szokták – rafinált, mint a cirkuszi ló, s kiváló játszótársa Haumann Péternek a nagy, egyezkedési jelenetben. Haumann Máté megküzd a maga túlöltöztetett Clèante-jával, s jelentős iskolázottságról, szép szakmai fegyelemről tesz tanúbizonyságot a legtöbb jelenetben. S nincs mit tagadni, van abban valami megejtő, amikor színészgyerekek együtt állnak ott fönt, színpadi és vérszerinti apjukkal csatázva. Jacques-nak, a kocsis-szakács sapkacserélgetős, földközeli figurájának szerencsére nem lett fehérre mázolva az arca. Ennek a ténynek, meg Hunyadkürti István tántoríthatatlan lelkierejének is köszönhető, hogy Jacques minden megnyilvánulásával az élet van jelen a színpadon. 

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Haumann Péter Harpagonja viszont itt és most, a Magyar Színház színpadán kiereszt magából mindent, ami míves artisztikum, s amit az elmúlt években tartalékolnia kellett. Elhatározását még egy mozgásdublőrrel is megsegíti a rendezés: a főhős mániákus lenti futkározásait váltva, föl-föltűnik a „várfalon” egy hasonlóan pocakos, fekete sapkás, bűnüldöző figura, akinek csak kicsit tér el a mozgása a jól ismert, vakond-kéztartást és billegő csámpázást oly bájjal alkalmazó Haumann Péterétől. Jól kivehető, hogy Haumann merre akarja vinni a figurát. Dermesztő pillanatokat képes teremteni, s ilyenkor, ahogy azt a szerző is kívánná, megáll a kés a levegőben. „Learben és Harpagonban – minden kontraszt ellenére – édestestvéri vonások vannak” – írja Kárpáti Aurél egy Molnár Ferenc könyv (Útitárs a száműzetésben) előszavában. S Haumann ezt úgy képes fölmutatni, hogy villámlásai közben kabarészinten társalog a közönség csábítható részével. 

De az előadásban nem épült ki olyan rendezői állványzat, amely megtartaná ezt a nagystílű elképzelést. Úgy tűnik, Lengyel Ferenc mostantól kezdve egyre többet rendez. Bár lenne ideje többet színházba is járni! Mert nem vitás, jól érzi, mi lehetne hatásos és működő a színpadon. Csakhogy a fölcsippentett ötletek, melyekből tucatnyi van ebben a produkcióban is, rendszer híján, egyelőre inkább kioltják egymást. Ha a színészre figyelés és az ezzel kapcsolatos, reménykedő engedékenység nagyobb rendezői tájékozottsággal társul, erőteljesebb előadások kapcsolódnak majd a nevéhez.   

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt érhető el.