Rég nem szerelem
2017.04.05.

Kedvenc belga rendezőnk Hajdu Szabolcs nyomdokába lépett. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Láttuk már ezt a házastársi késelést, hallottuk a féltékenységből odaszúrt félmondatokat, a visszaszívhatatlan sértéseket. Éreztük a bőrünkön, ahogy párolog a bizalom, eltűnik az intimitás, és azt is, hogy a gyerekek közben végig figyelnek bennünket. Jártunk ebben a háborús övezetben, a Nem félünk a farkastól, a Kramer kontra Kramer, a Blue Valentine, legutóbb pedig az Ernelláék Farkaséknál vezetett körbe a szűk lakásbelsőben, ahol befagyott a szerelem, és a válás előtt, alatt vagy után kellett a szülőknek megbirkózni öregedéssel, önértékeléssel, gyerekneveléssel.

Láttuk, hallottuk, de nem így, nem ilyen szögből. A rendezők az érzelmi károkra szokták vetni a tekintetüket, a hogyanokat keresik, és a miérteket magyarázzák. Mi lesz a gyerekekkel? Hogyan fajult idáig a helyzet? Miért múlt el a szerelem? Joachim Lafosse filmjéből nem kapunk választ ezekre a kérdésekre, mert a belga művészfilmest más érdekli: a szerelmet is megmérgező mocskos anyagiak. A kétkezi munkásként dolgozó férj szerint a ház értékének a fele, a gazdag családba született feleség szerint csak a harmada jár neki. Boris munkát tett bele, ő újította fel annak idején, Marie viszont pénzt, ő fizette a számlákat, amíg Borisnak nem volt miből, és az ő mamája adta a kölcsönt, amiből egyáltalán megvehették a házat.

De Lafosse, akiben egy fiatal Lukács György és egy öreg Freud is elveszett, nem osztályharcos filmet rendezett. Mély ember- és házasságismeretről tanúskodó művében a pénz nem ok, inkább csak tünet, ami előhívja a személyiségben és a származásban rejlő különbségeket. A férfi, akit a nő tart el, büszkeségébe kapaszkodik, mikor a ház feléért ágál. Férfiasságát apró csatákkal próbálja erősíteni, „elfelejti”, melyik napon jöhet a lányokhoz, hogy jó apa, vagy betoppan felesége partijára, hogy kemény exférj lehessen, és felelősségre vonja a barátokat, hogy máris oldalt választottak, az új „kérőt” pedig passzív-agresszíven fenyegeti.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Semmije nincs, ha munkáját semmibe veszik, nem csoda, hogy megrögzött romantikus, vagy annak a szerepét játssza, akinek a gazdagság nem pénzt jelent, hanem tudást talán vagy boldogságot, de közben úgy kapaszkodik a pénzbe, ahogy csak az tud, aki már éhezett. Mindenki szegényebb valakinél, nyilatkozta az áldozatot és az agresszort is remekül játszó Borisról a rendező, és Cédric Kahn nemcsak az ebből fakadó kisebbrendűségit, de a figyelmes, szerető apát is láttatni engedi a szerepében. Ha Kahn a férjet önfejű büszkeséggel, Bérénice Bejo (A némafilmes, A múlt) törékeny méltósággal ruházza fel a feleséget, akire a család fenn- és összetartása hárul, és aki kiábrándult a jóhiszeműen ígérgető, de folyvást csalódást okozó férjéből, annak minden mozdulata, lélegzetvétele irritálja, és mert az ő vállát nyomja minden felelősség, néha akaratlanul is lekezeli a másikat. Lafosse jól látja, hogy a házassági szerződések korában az anyagi kérdés legalább annyira mély sebet tud szúrni, mint az elhidegülés, és a rá jellemző érzékeny távolságtartással vizsgálja, milyen drámát fakaszt, ha a férfi és a nő nem tudja átbeszélni, hogyan változnak az életükben a nemi szerepek.

A Rég nem szerelemben apró piszkálódásokból, kicsinyes sértésekből áll össze a kép, és miközben együtt kell élnie a válófélben lévő családnak, mert a férjnek nincs pénze új albérletre, megsejthetjük, hogyan alakult át a házaspár szövetsége mérgező hierarchiává, ahogy az Lafosse-nál szokott. A belga rendezőt mindig is az érdekelte, hogyan rendelődnek egymás alá és fölé az emberek, hogyan élnek vissza pénzzel, hatalommal, tekintéllyel, és milyen előnyökért vállalják az elnyomást az opportunisták. A Gyerekeinkben például a megélhetését, lakhatását biztosító pótapának nem tud ellentmondani a marokkói bevándorló, felesége pedig megfullad ebben a zárt, paternalisztikus levegőben, depressziós lesz és gyerekgyilkos. Lafosse filmjeiben mindenki függ a másiktól, és ezt gyakran önként vállalják, a Magánórákban például azért engedi a rosszul tanuló fiú, hogy megdugja a szabados szexualitásról prédikáló értelmiségi, mert felkészíti az érettségire; a felnőtt hatalmával, tekintélyével való visszaélése, hogy észrevétlenül belevonja a helyzetbe, de a kamasz döntése, hogy benne is marad.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Lafosse-nál általában viszály terepe a párkapcsolat, gyakran beszél egymással rivalizáló ikrekről (ő maga is az), és arról, milyen nehéz egészségesen kiegyensúlyozni az emberi kapcsolatokat. Ez Borisnak és Marie-nek sem sikerül, de ők már maguk mögött hagynák az egészet, csak a pénz köti őket gúzsba – és persze azt is be kell látniuk még, hogy a válásból nem lehet győztesen kikerülni. A traumát szülő és gyerek is élete végéig takargatja, de őrzi azt a pár pillanatra felvillanó, váratlan boldogságot is, ami a kényszerű együttéléssel jár. Az elhidegüléstől a válás kimondásáig tart a Rég nem szerelem, és a legfájdalmasabbak épp ezek az önfeledt pillanatok, amikor egy bolondos táncban, amire az ikerlányok, Jade és Margoux veszik rá a szüleiket, újra családot alkotnak, és testet ölt az a sok „ha” és „mi lett volna”.

Ha nem is olyan revelatív, mint a Magánórák vagy a Gyerekeink, de pontos és – jó értelemben –ismerős történet a Rég nem szerelemé, amit Lafosse csakúgy, mint Hajdu Szabolcsék, egy lakásban, egy hónap alatt, részben a színészek improvizációjára hagyatkozva forgatott. „Tizenhat kezes” a forgatókönyv, két nő és két férfi írta, érződik is rajta a hitelesség, az egyenlő súllyal ütköztetett nézőpontok privát igazsága. Itt mindenki hibás és áldozat, ettől szépen szomorú film a Rég nem szerelem, na meg azért is, mert ez Lafosse talán legoptimistább műve, amiben a megbékélésé a végszó. Nem a szerelemé, hanem a felelősségvállalásé, nem az illúzióké, hanem a belátásé. Amikor egy lassú délutánon, kávét kavargatva rájönnek, hogy a szülőknek akkor is szülőknek kell maradniuk, ha már eltemették a szerelmet, mert bár egymástól elválhatnak, a gyerekeiktől sohasem. 
 
Szerző: Soós Tamás
Címkék: Mozipremierek 2017