A 7. évad úgy vonulhat be a Walking Dead történetébe, hogy ebben mondtunk végképp búcsút a zombiknak. A kóborlók lassan puszta látványossággá, helykitöltő elemmé silányultak a róluk elnevezett sorozatban. A túlélők polgárháborújában, az Észak Dél elleni konfliktusában már egyértelműen az ember az úr. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A folyamat persze már régen elkezdődött, talán Shane megölésével a második évad végén, és ez már akkor jobban fájt, mint a zombik harapásai. A Kormányzó feltűnésével viszont egyértelművé vált, nem a kóborlók, hanem a túlélők jelentik a legnagyobb veszélyt. A kannibálokkal fűszerezett Terminus és a zombikkal játszadozó kislány meggyilkolása pedig eljuttatta a drámai csúcspontra a sorozatot. Így nem csoda, hogy a negyedik évad fináléja, majd az ötödik parádés kezdése után egyértelmű lejtmenetbe kapcsolt a Walking Dead: önismétlések, álkonfliktusok, szappanízű jelenetek rombolták a presztízsét. Ekkor határozottan úgy tűnt, hogy önmaga körül forgó sorozattá süllyed, amelynek minden fordulatát ismerjük már, ráadásul az írók egyre több állandó karaktert zsúfoltak bele a részekbe.
Jeffrey Dean Morgan és Andrew Lincoln
A kóborlók a hatodik évad elején, egy drámainak szánt zombifolyam „terelése” során, illetve Alexandria megtámadásával lőtték el az utolsó puskaporukat. Jelenleg nagyon nehéz elképzelni, hogy dramaturgiailag lehet-e még komolyan vehető szerepet írni nekik, a hetedik évadban már csupán a couleur locale részeként kattogtatták fogsoraikat. Bár az is kétségtelen, hogy a mostani évad egyik igen látványos jelenete hozzájuk kapcsolódik: két autó és egy kifeszített huzal segítségével egy egész sereget hasítottak ketté. A megalázó vereség után viszont már nem is lehetett komolyan venni Rick halálát a vurstliban, mikor is helyette egy őzet fogyasztottak el igen jóízűen a kóborlók. Ezek a zombik már nem azok a zombik, amelyek egyértelműen uralták az első három évadot, amikor még egy elhagyatott ház átkutatása is komoly adrenalinlökettel járt. Ezek már vagy árnyékra vetődnek, vagy egyszerű trükkel is átverhetők. Az új évad folyamán szinte már sajnáltam is őket, ahogy bugyután és kiszolgáltatottan ténferegnek a fontosabb jelenetek között. Majdhogynem Poldi bácsi módjára sóhajtottam fel: csak az a szép zöld zombi, az fog nekem hiányozni…
Negan (ritka az ilyen sármos zsarnok, Jeffrey Dean Morgan alakítja) és Lucille feltűnésével, illetve azzal az inkább szükségszerű, mint bátor döntéssel, hogy ritkítani kezdik az állandó és sértetlenséget élvező szereplők sorát, új lendületet kapott a sorozat. Igaz, ennek köszönhetően ma már sokkal inkább egy posztapokaliptikus világ polgárháborújáról, egy speciális Észak-Dél konfliktusról, az újfeudalizmus és a szabad önrendelkezés harcáról szól a Walking Dead, amelynek a zombik már csupán puszta szemlélői. Így viszont sikerült kitágítani a WD-univerzumát, végre magunk mögött hagytuk az egyetlen, zárt helyen játszódó évadokat (amilyen jók voltak a börtön falai között játszódó részek, olyan unalmasakká váltak Alexandria mindennapjai és piszlicsáré haddelhaddjai), és végre a több közösségből álló „világra” láthattunk rá. Az még mindig gond, hogy a gonosz vagy kétértelmű közösségek élete sokkal izgalmasabbak, mint a békéseké. Az első évadban jóval többet néztük volna Negan birodalmának belső rendjét és működését, mint az óceánpartiak vagy a királyságiak túlságosan is lassan építkező jeleneteit. Ráadásul a békés világok minidrámái még mindig túlmagyarázottnak, érdektelennek és igen mesterkéltnek tűnnek: Carol vagy Morgan küzdelmei saját békés mivoltukkal, a királyság hadvezérének, Richard önigazoló monológja stb.. Ennél még a roncstelepiek élete is izgalmasabb lett volna (vajon miért ragaszkodnak a szeméthalmokhoz, amikor karnyújtásnyira van az erdő vagy az elhagyott települések?), de ezt egyelőre nem bontották ki. Könnyen lehet, hogy erre majd a nyolcadikban kerül sor.
A képek forrása: MAFAB.hu
A hetedik évad második fele, már a szálak összekötése miatt is izgalmasabbra sikeredett, és az évadzáró epizódban sikerült végre felpörgetni a történéseket, eljutni az első komolyabb csatáig, még akkor is, ha a drámai csúcspont végül elmaradt. Ismét bebizonyosodott, hogy a lírai, érzelmesebb részek nem állnak jól a WD-világának. Abraham és Sasha jelenetei sem az előbbi, sem az utóbbi halálát nem mélyítette el, a flashback egyértelműen arra szolgált, hogy késleltessék a főszál kibontását, növeljék a türelmetlen feszültséget a nézőben, hogy annál nagyobbat üssön majd, amikor végre eldördülnek a fegyverek. De így sem ütött nagyot. Talán azért sem, mert az utolsó két részre mindössze egyetlen olyan fordulatot tudtak összehozni az írók, amely képes volt úgy-ahogy meglepni a fanatikusabb, mindent látott rajongókat. Dwight felbukkanása Alexandriában, az óceánpartiak lerohanása (Tara megszegi az ígéretét), a királyság csapatának megjelenése a kellő pillanatban mind könnyen kikövetkeztethető volt a túlságosan is körültekintő alapozás után. Ezzel szemben áll a roncstelepiek látványos és jól komponált árulása, csakhogy ez túl vérszegény egy ilyen álnok, pillanatnyi érdekektől mozgatott világban.
Az viszont egyértelműen pozitív, hogy néhány karaktert sikerült kihúzni a jól bevált érdektelenségből, és valódi szerepet írni nekik. Komplexebb lett Dwight és főleg Eugene, aki az utolsó két évadban szinte teljesen eltűnt a főbb szereplők árnyékában. Mint ahogy Rosita, a „latin jónő” is kilépett a maga szűk skatulyájából, Tara viszont hiába kapott az eddigieknél nagyobb szerepet, Alanna Masterson egysíkú játéka mindezt semlegesítette. Ő továbbra is olyan idegesítően érdektelen maradt, mint volt.
Mindent összevetve, sokkal jobban állunk most, mint ahogy álltunk az ötödik évad végén, amikor a sorozat fáradtsága minden biztató jelet elnyomott. De jobban állunk a hatodik évad záróepizódjánál is, mert az csupán egyetlen éles helyzetet hagyott ránk, a haláltotó (melyik szereplőt veszítjük el) pedig igen olcsó módja a figyelemfelkeltésnek: túl hamar cseng le, és többnyire unalmas részek követik. A mostani viszont egy elhúzódó háború alapjait rakta le, több rossz arccal, akiknek a halála édes elégtételt hoz majd a rajongóknak. A nagy kérdés csupán az, hogy Negan (a Kormányzó továbbfejlesztett verziója) esetleges halála után marad-e még elég kakaó a humán tényezőben (lehet még fokozni Negant?), vagy végképp beköszönt az unalom békéje a zombik nélkül maradt árva világban?
A sorozat adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.
