5. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
2017.03.29.

Március 29. és április 2. közt rendezik meg ötödször a Friss Hús rövidfilmfesztivált Budapesten. Csaknem a teljes felhozatalt végignéztük, és kiválasztottuk azt a néhány alkotást, amit a 36 magyar kisfilm közül igazán nagy hiba lenne kihagyni. BUJDOSÓ BORI ÍRÁSA.

Kidolgozottságával, a gondolati tartalom és az esztétikai megfogalmazás összhangjával Varga Noémi negyedórás alkotása, A legvidámabb barakk markánsan kiemelkedik a Friss Hús idei mezőnyéből. Még sötét a kép, amikor 1956 szétrobbantja azt a néhány hétköznapi életet, amelynek a tragikus lefolyását megismerjük az egysnittes (hatást keltő) filmből. Nagy Marcell operatőr kamerája egy tipikus, leharcolt budapesti bérház lépcsőházából indul, a gangra nyíló ablakon keresztül jut be egy lakásba, amelyet aztán bebarangol, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva, miközben fizikailag nem jelenlevő emberek hangját halljuk, akik a családtörténeteiket mesélik.

A legvidámabb barakk
A legvidámabb barakk

A lakásban kirakati bábukként vagy kiállítási tárgyakként elhelyezett, alig vagy egyáltalán nem mozgó emberek reprezentálják az elmesélt történetek szereplőivel egy az egyben nem behelyettesíthető figurákat – nem látjuk azokat, akik családjuk fájdalmas történeteit mesélik, és azokat sem, akikről ezek a történetek szólnak, mégis az őket szimbolizáló, passzív alakok személyes terébe benyomulva, voyuerökként járkálunk köztük. Ez az ötletes vizuális megoldás hatalmas drámai erővel jeleníti meg a távolságtartás és intimitás, az általánosítható emberi boldogtalanság és a konkrét személyes tragédiák közti ellentétet és összjátékot.

Az elhangzó töredékekből fokozatosan összeállnak a kommunizmus társadalmi szintű embertelenségébe és a magánéletük személyes szintű szerencsétlenségébe együttesen beleroggyanó, alkoholizmusba süppedő emberek fájóan üres élettörténetei. A szereplők megnyomorítottsága különösen erőteljes érzelmi hatást gyakorol azáltal, hogy a lakás terei egy idő után kiüresednek, a helyettesítő alakok is eltűnnek, a láthatatlan főszereplők hiánya személyes tragédiáik jelentéktelenségét tükrözi kíméletlenül.

Ha a néző eleinte esetleg nem is tudja, hogy fikciós vagy dokumentumfilmet lát, a mesélők hol közönyös, hol érzelmektől elcsukló hangja olyan hitelességgel szól, ami színészi játékkal aligha megteremthető, menet közben bizonyossá válik, hogy valós életek szétmállásának vagyunk tanúi. És valóban: a film, amely Varga Noémi diplomamunkája volt tavaly a londoni Royal College of Art mozgókép szakán, a rendező saját családtagjait szólaltatja meg.

 

Szilágyi Fanni, aki Kamaszkor vége című rövidfilmjével megnyerte a 2015-ös Friss Húst, most két alkotással is szerepel a programban, és akárcsak a korábbi film, A csatárnő bal lába életveszélyes és a Minden vonal is egy-egy Mán-Várhegyi Réka-novella adaptációja. Az előbbi egy Julcsi nevű fiatal nőről (Stork Natasa) szól, aki álmában Lionel Messivé változik, majd ez a fantázia átszivárog a valóságba, amikor Julcsi váratlanul kiemelkedő futballtehetségről tesz tanúbizonyságot a lakótelepi focipályán, ahol férje (Hajduk Károly) játszik a barátaival. Utóbbi egy rendhagyó szülést mesél el egy elhagyott terhes nővel (Simkó Katalin), az ezotériamániás anyukájával (Nagy Mari), egy fűfüggő dúlával (Martin Márta) és egy dacos-bohém, szüléstől irtózó legjobb barátnővel (Borbély Alexandra), aki kénytelen hirtelen felnőni a nem kívánt feladathoz.

A csatárnő bal lába
A csatárnő bal lába

Mint már a rövid leírásokból is kitűnik, Szilágyi mindkét alkotása hangsúlyosan női történet, amelyet átjár a könnyed humor. A nagyon ismerős hétköznapiság (pl.: a fiatal pár vágyainak netovábbja egy kényelmes ágybetét) keveredik bennük a fantasztikum határát súroló meseiséggel, de az elemelt pillanatok csak megfűszerezik a filmek világát, végig valósnak és közelinek érezzük a közeget és a figurákat.

Jó néhány olyan filmet láthatunk az idei Friss Húson, amelynek az alkotói nem tudtak megbirkózni a műfaj alapvetésével, a korlátozott időtartammal, és vagy elnagyolt vagy befejezetlennek érződő forgatókönyvekből dolgoztak. Szilágyi két filmje remek ellenpélda: a rendező 15, illetve 20 percben teljes, részletgazdag univerzumot rajzol fel; egy-egy jól megválasztott, jellegzetes kép elég számára a közegábrázoláshoz és hangulatteremtéshez, egy-egy színészi gesztussal vagy félmondattal pedig képes sejtetni a figurák háttértörténeteit, amelyek kifejtésére természetesen itt nincsen lehetőség. Az irodalmi alapanyag is segíti: a novellák tágasabb világának esszenciáját desztillálta a filmekbe, bátran elhagyva olyan elemeket, amelyek nem találtak helyet maguknak az adaptáció során. Ez A csatárnő… esetében jelentett különösen nagy változtatást: Szilágyi pontos arányérzékről tanúskodva csak a térben és időben meglehetősen kiterjedt novella elejét filmesítette meg.

Míg a magyar rendezők nagyobb része továbbra is a saját történeteit akarja elmesélni, Szilágyi bevallottan szeret irodalmi művekből dolgozni, és rövidfilmjein egy másfajta – ha úgy tetszik: nézőközpontúbb – attitűd tükröződik. Rögtön beránt minket, visz magával, és a végén sem hagy cserben, teljes élményt ad negyedóra alatt. Nála egy pillanatig sem érezzük úgy, hogy a rendező önkifejezésért folytatott küzdelméhez kell asszisztálnunk, mint rövidfilmek esetében oly sokszor.

 

Graffiti. A képek forrása: Rövid Hús
Graffiti. A képek forrása: Friss Hús

Barcsai Bálint a tavalyi Friss Húson négyperces, 035 című filmjével nevettetett meg minket, amiben egy magyar űrhajós bénázott a Holdon. Idei alkotása is szellemességével üt el a mezőnytől, de ezúttal már csaknem húsz percet szán poénja felépítésére. A Graffiti egy köztéri rongálás miatt közmunkára ítélt fiú (Horkay Barnabás) és egy graffitis különös csavart tartogató párharcát mutatja be, amelynek során a főhős olyan helyzetbe kerül, hogy magát a sorsot kell megpróbálnia kicselezni. Ha ez furcsán hangzik, az persze nem véletlen, de többet nem érdemes elárulni a sztoriról.

A rendező komótos tempóban, szépen komponált képekkel (operatőr: Vajda Gergely Balázs) vezet minket végig a realistán ábrázolt, de a realizmustól szórakoztató és rejtélyes módon elszakadó cselekményen. Ha racionális magyarázat nem is létezhet, a film világán belül következetesek maradnak a történések, és ötletessége elviszi a filmet annak ellenére is, hogy a színészi alakítások nem teljesen meggyőzőek.

 

További kedvenceink: 

Dombrovszky Linda: Kockaember – A túl hamar nyugdíjazott legógyári munkás (Kovács Zsolt) minitragédiája frappáns poénba fut ki, és még meg is hatódunk.

Csoma Sándor: Nem történt semmi – Kisfiuk molesztálására reagáló szülők túlságosan is ismerős krízise, amelyet a kiváló színészi alakítások (Láng Annamária, Molnár Levente) tesznek mégis emlékezetessé.

Dudás Balázs: Welcome – Aktuális sztori a határ menti embercsempészetről nyers, didaxistól mentes tálalásban.

Szerző: Bujdosó Bori