Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MESÉS NŐK ÉS MEGNYOMORÍTOTT LELKEK

5. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
2017. márc. 28.
Március 29. és április 2. közt rendezik meg ötödször a Friss Hús rövidfilmfesztivált Budapesten. Csaknem a teljes felhozatalt végignéztük, és kiválasztottuk azt a néhány alkotást, amit a 36 magyar kisfilm közül igazán nagy hiba lenne kihagyni. BUJDOSÓ BORI ÍRÁSA.

Kidolgozottságával, a gondolati tartalom és az esztétikai megfogalmazás összhangjával Varga Noémi negyedórás alkotása, A legvidámabb barakk markánsan kiemelkedik a Friss Hús idei mezőnyéből. Még sötét a kép, amikor 1956 szétrobbantja azt a néhány hétköznapi életet, amelynek a tragikus lefolyását megismerjük az egysnittes (hatást keltő) filmből. Nagy Marcell operatőr kamerája egy tipikus, leharcolt budapesti bérház lépcsőházából indul, a gangra nyíló ablakon keresztül jut be egy lakásba, amelyet aztán bebarangol, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva, miközben fizikailag nem jelenlevő emberek hangját halljuk, akik a családtörténeteiket mesélik.

A legvidámabb barakk
A legvidámabb barakk

A lakásban kirakati bábukként vagy kiállítási tárgyakként elhelyezett, alig vagy egyáltalán nem mozgó emberek reprezentálják az elmesélt történetek szereplőivel egy az egyben nem behelyettesíthető figurákat – nem látjuk azokat, akik családjuk fájdalmas történeteit mesélik, és azokat sem, akikről ezek a történetek szólnak, mégis az őket szimbolizáló, passzív alakok személyes terébe benyomulva, voyuerökként járkálunk köztük. Ez az ötletes vizuális megoldás hatalmas drámai erővel jeleníti meg a távolságtartás és intimitás, az általánosítható emberi boldogtalanság és a konkrét személyes tragédiák közti ellentétet és összjátékot.

Az elhangzó töredékekből fokozatosan összeállnak a kommunizmus társadalmi szintű embertelenségébe és a magánéletük személyes szintű szerencsétlenségébe együttesen beleroggyanó, alkoholizmusba süppedő emberek fájóan üres élettörténetei. A szereplők megnyomorítottsága különösen erőteljes érzelmi hatást gyakorol azáltal, hogy a lakás terei egy idő után kiüresednek, a helyettesítő alakok is eltűnnek, a láthatatlan főszereplők hiánya személyes tragédiáik jelentéktelenségét tükrözi kíméletlenül.

Ha a néző eleinte esetleg nem is tudja, hogy fikciós vagy dokumentumfilmet lát, a mesélők hol közönyös, hol érzelmektől elcsukló hangja olyan hitelességgel szól, ami színészi játékkal aligha megteremthető, menet közben bizonyossá válik, hogy valós életek szétmállásának vagyunk tanúi. És valóban: a film, amely Varga Noémi diplomamunkája volt tavaly a londoni Royal College of Art mozgókép szakán, a rendező saját családtagjait szólaltatja meg.

 

Szilágyi Fanni, aki Kamaszkor vége című rövidfilmjével megnyerte a 2015-ös Friss Húst, most két alkotással is szerepel a programban, és akárcsak a korábbi film, A csatárnő bal lába életveszélyes és a Minden vonal is egy-egy Mán-Várhegyi Réka-novella adaptációja. Az előbbi egy Julcsi nevű fiatal nőről (Stork Natasa) szól, aki álmában Lionel Messivé változik, majd ez a fantázia átszivárog a valóságba, amikor Julcsi váratlanul kiemelkedő futballtehetségről tesz tanúbizonyságot a lakótelepi focipályán, ahol férje (Hajduk Károly) játszik a barátaival. Utóbbi egy rendhagyó szülést mesél el egy elhagyott terhes nővel (Simkó Katalin), az ezotériamániás anyukájával (Nagy Mari), egy fűfüggő dúlával (Martin Márta) és egy dacos-bohém, szüléstől irtózó legjobb barátnővel (Borbély Alexandra), aki kénytelen hirtelen felnőni a nem kívánt feladathoz.

A csatárnő bal lába
A csatárnő bal lába

Mint már a rövid leírásokból is kitűnik, Szilágyi mindkét alkotása hangsúlyosan női történet, amelyet átjár a könnyed humor. A nagyon ismerős hétköznapiság (pl.: a fiatal pár vágyainak netovábbja egy kényelmes ágybetét) keveredik bennük a fantasztikum határát súroló meseiséggel, de az elemelt pillanatok csak megfűszerezik a filmek világát, végig valósnak és közelinek érezzük a közeget és a figurákat.

Jó néhány olyan filmet láthatunk az idei Friss Húson, amelynek az alkotói nem tudtak megbirkózni a műfaj alapvetésével, a korlátozott időtartammal, és vagy elnagyolt vagy befejezetlennek érződő forgatókönyvekből dolgoztak. Szilágyi két filmje remek ellenpélda: a rendező 15, illetve 20 percben teljes, részletgazdag univerzumot rajzol fel; egy-egy jól megválasztott, jellegzetes kép elég számára a közegábrázoláshoz és hangulatteremtéshez, egy-egy színészi gesztussal vagy félmondattal pedig képes sejtetni a figurák háttértörténeteit, amelyek kifejtésére természetesen itt nincsen lehetőség. Az irodalmi alapanyag is segíti: a novellák tágasabb világának esszenciáját desztillálta a filmekbe, bátran elhagyva olyan elemeket, amelyek nem találtak helyet maguknak az adaptáció során. Ez A csatárnő… esetében jelentett különösen nagy változtatást: Szilágyi pontos arányérzékről tanúskodva csak a térben és időben meglehetősen kiterjedt novella elejét filmesítette meg.

Míg a magyar rendezők nagyobb része továbbra is a saját történeteit akarja elmesélni, Szilágyi bevallottan szeret irodalmi művekből dolgozni, és rövidfilmjein egy másfajta – ha úgy tetszik: nézőközpontúbb – attitűd tükröződik. Rögtön beránt minket, visz magával, és a végén sem hagy cserben, teljes élményt ad negyedóra alatt. Nála egy pillanatig sem érezzük úgy, hogy a rendező önkifejezésért folytatott küzdelméhez kell asszisztálnunk, mint rövidfilmek esetében oly sokszor.

 

Graffiti. A képek forrása: Rövid Hús
Graffiti. A képek forrása: Friss Hús

Barcsai Bálint a tavalyi Friss Húson négyperces, 035 című filmjével nevettetett meg minket, amiben egy magyar űrhajós bénázott a Holdon. Idei alkotása is szellemességével üt el a mezőnytől, de ezúttal már csaknem húsz percet szán poénja felépítésére. A Graffiti egy köztéri rongálás miatt közmunkára ítélt fiú (Horkay Barnabás) és egy graffitis különös csavart tartogató párharcát mutatja be, amelynek során a főhős olyan helyzetbe kerül, hogy magát a sorsot kell megpróbálnia kicselezni. Ha ez furcsán hangzik, az persze nem véletlen, de többet nem érdemes elárulni a sztoriról.

A rendező komótos tempóban, szépen komponált képekkel (operatőr: Vajda Gergely Balázs) vezet minket végig a realistán ábrázolt, de a realizmustól szórakoztató és rejtélyes módon elszakadó cselekményen. Ha racionális magyarázat nem is létezhet, a film világán belül következetesek maradnak a történések, és ötletessége elviszi a filmet annak ellenére is, hogy a színészi alakítások nem teljesen meggyőzőek.

 

További kedvenceink: 

Dombrovszky Linda: Kockaember – A túl hamar nyugdíjazott legógyári munkás (Kovács Zsolt) minitragédiája frappáns poénba fut ki, és még meg is hatódunk.

Csoma Sándor: Nem történt semmi – Kisfiuk molesztálására reagáló szülők túlságosan is ismerős krízise, amelyet a kiváló színészi alakítások (Láng Annamária, Molnár Levente) tesznek mégis emlékezetessé.

Dudás Balázs: Welcome – Aktuális sztori a határ menti embercsempészetről nyers, didaxistól mentes tálalásban.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek