Interjú Székely Csabával
2017.03.27.

Bár még nem dolgoztak együtt, ismerve Székely Csaba drámáit és Alföldi Róbert rendezéseit, valami víziója máris van az embernek arról, milyen lehet majd a csak egyszeri alkalommal bemutatott Passió XXI című előadás. A szerzővel arról is beszélgettünk, hogy a hatalmas tér, a rengeteg szereplő hogyan simul össze intim atmoszférájú szövegeivel. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: A Passió XXI című előadás már címében is jelzi, hogy bár a jézusi szenvedéstörténetet mondja el, azt más nézőpontból teszi. Egy mai Krisztus-történet, az emberi sorsok, a kapcsolatrendszerek izgattak a megírásakor? 

Székely Csaba: Modern passiójáték. Hasonlít a klasszikus passiójátékokhoz, de a történésekben vannak eltérések, a dialógusok maiak. Sikerült megőrizni a hagyományos passió szerkezetét, fő motívumait, csak más megvilágításba kerülnek az ismert történések. Az ismert mondatok itt esetleg új értelmezést kapnak.

R: A Biblia történetén keresztül lehet beszélni az árulásról, az áldozatvállalásról, a szabadságról? Arról, hogy mit jelent meghalni igaz ügyekért?

SzCs: Összetett dolog ez. Szerettem volna ráközelíteni arra a néhány alapmondatra, ami az evangélium szerint Jézus üzenete a világ számára. Jézus kapcsán pedig az izgatott, milyen ember lehet az, aki ekkora terhet magára vállal. Aki azt mondja, ezt a népet felszabadítom. Elhozom számukra az új királyságot, az új rendszert, ahol békében élhetnek, miközben az is benne van, hogy miért pont ő, a vidéki kis porfészekből jött ember tegye ezt. Hogyan jut el Jézus odáig, hogy megtegye ezt a lépést? És hogyan viszonyul hozzá a családja, az anyja, barátai? A mi Passiónkban Júdás közel áll Jézushoz. Az egyik értelmezés szerint Júdás „iskarióti” jelzője a latin sicarii elnevezésből eredhet, ami tőrhordozót jelent. Azokat a zelóta gyilkosokat nevezték így, akik a római rendszert próbálták megdönteni. A mi verziónkban Júdás aktív szereplő, aki egy új rendszer bevezetéséről gondolkodik. Lényegében ugyanazt szeretné, mint Jézus, csak más eszközökkel. Nem arról van szó a darabban, hogy mit jelent ma az árulás, sokkal inkább arról, hogy hol van az a határ, amikor feladja a barátját. Úgy gondolom, az egész történet emberibb annál, mint ahogy ismerjük. Számomra kevés az a magyarázat, hogy valaki pénzért elárulja a barátját. Próbáltam más okot találni arra, hogy mi az a harminc ezüst, s ez az előadásban más értelmet fog kapni.

R: Mindig izgatta az utókort, a művészeket, például Pasolinit, Scorsesét, Webbert, hogy saját korukba helyezzék bele Jézus életét, történetét. Ezek az alkotások magukon viselik a rendezők saját korát, kérdéseit is. A ti passiótörténetetek mit mond a korról, a régiónkról?

Székely Csaba
Székely Csaba. Fotó: Révész Patrik

SzCs: Konkrétan Magyarország vagy aktuálpolitikai utalások nincsenek benne, viszont érezhető az előadáson, hogy milyen korban élünk. Az, hogy milyen eszközökkel él ma a hatalom. Az a típusú hatalom, amely ma egyre népszerűbb, például Törökországban, Oroszországban, Lengyelországban vagy akár Magyarországon. Milyen módszerekkel élnek, hogy elhallgattassák azokat, akik lentről jönnek, és valami változást, valami jót szeretnének. Ilyen értelemben az előadás beszél politikáról.

R: Hiány van ma a hősökből? Nem vesszük észre őket vagy eltapossák azt, aki az élete árán is kiáll dolgokért?

SzCs: Nincsenek jelen, vagy nagyon rövid életűek. A klasszikus történetekben van egy nagyon szép íve a hős útvonalának, ahogy megkapja a feladatot, elindul azt beteljesíteni, az saját életcéljává válik. Van benne heroizmus. Mai hősjelöltjeinket általában már az első lépcsőfoknál lelökik, ellehetetlenítik őket hatalmi pozíciók megőrzése vagy anyagi érdekek miatt. Nincs idejük hőssé válni. A mi régiónkban most jellemző, hogy ha valaki nagyon elszánt, és potenciális veszélyforrást látnak benne, akkor beindul ellene a karaktergyilkossági gépezet, rögtön találnak valamit a múltjában, vagy „feltárják”, hogy ki mozgatja őket hátulról.

R: Sok helyen jelen vagy, hallatod a hangodat. Legutóbb Szombathelyen, a közgyűlésen. Ezek a napi rosszkedvek is alakították a modern Jézus-történetet?

SzCs: Talán mindig benne van az aktuális közérzetem abban, amit éppen írok. Az, hogy hogyan végződik nálam egy dráma, mindig függ attól, hogy éppen akkor hogyan érzem magam a világban. Most eléggé elhatalmasodott a cinizmus körülöttünk. Aki hatalommal bír, visszaél azzal, könnyen el tudja taposni azokat, akik alternatívát képviselnek. Ez a cinizmus ott van a darabban.

R: Azt mondtad, a te Jézusod egy „porfészekből” jövő, egyszerű fiú. Nagyon otthonosan mozoghat ugyanabban a világban, mint a Bánya-trilógia szereplői. Hasonló itt is a drámádra jellemző helyszín, atmoszféra?

SzCs: Ha ez kamaradarab lenne, egészen más dialógusokat írtam volna. Itt megpróbáltam figyelembe venni, hogy az előadást több ezer ember előtt játsszák, próbáltam olyan szöveget írni, ami nem annyira színházi. Az első verzióra Alföldi azt mondta: „Nem hülyéknek készítünk előadást, legyen színházibb.” Javítottam benne, most már közelít a színházi formához. Az első változatban egyszerű tőmondatokban beszéltek a szereplők, mint a nép elé kiálló politikusok, hogy mindenki értse. Most már sokkal hétköznapibb a szöveg, és a próbák során apró részletekben, de folyamatosan változtatunk rajta.

R: Jézus szenvedéstörténete nagy tömegek előtt történt, általában a passiójátékok is tömegek előtt játszódnak, ahogy a ti előadásotok is, ugyanakkor nagyon intim, magasztos a téma. Hogy bírja el a szöveg a hatalmas teret, a többszáz fős stábot? Ezzel a kettősséggel megkínlódtál, amikor az általad kis térben játszott darabjaidat most az Arénára kellett megkomponálnod?


SzCs: Ez rendezői feladat. Lenyűgöz, ahogy Alföldi dolgozik. Tényleg rengeteg olyan jelenet van benne, ami intimitást követelne, mint például anya és fia kapcsolata. Az anya aggódik a fiáért, mint ahogy ma is valószínűleg sok anya aggódik azokért, akik közszerepet vállalnak. És nagyon érdekes, hogy két, egymástól húsz méterre álló ember dialógusa is tud intim lenni. Ezt most tapasztaltam először.

R: Ezek, a Jézushoz közel állók érzelmei, a vele való vitáik belekerültek a szövegbe?

SzCs: Ezek is, meg a konfliktushelyzetek is. Például ebben különbözik a hagyományos passiótörténettől, amiből hiányzik a konfliktus. Ott egy lineáris történetmesélés van, és hiányoznak a szereplők közötti összecsapások. Itt viszont sűrűn belekerült: az anya félti a fiát, emiatt konfliktus van közte és Jézus között, aztán Jézus és a tömegek között, konfliktus van a papok között, hogy mit kell tenni egy ilyen emberrel, és így tovább. Az is változtatás, hogy én minden szereplőnek próbáltam megtalálni a maga igazságát. Ebben a történetben, ha a különböző szereplők székébe ülünk, ők válnak a főszereplővé. Mindenki a saját életének, a saját történetének a főszereplője.

R: Nálad az isteni történet egyszerű emberek története?

SzCs: Próbáltam megtisztítani a vallásos máztól. Nem azért, hogy ateista darab legyen, hanem olyan dolgokat szeretnék megmutatni, amelyek vallástól függetlenek. Igaz, a Jézus-történet a keresztény etika alapja, de arról szól, mi kell ahhoz, hogy jó emberek legyünk és ezáltal a világot is jobbá tegyük. Ehhez pedig nem kell kereszténynek lennünk. Mindenki magába tud nézni – vallástól, világnézettől függetlenül –, és el tudja dönteni: én mennyit teszek hozzá, hogy a világ jobb hely legyen.

R: Egy kisszínházban egészen más lenne a dolog akusztikája. Az előadást Virágvasárnap, hatalmas színpadon mutatjátok be. Bátorság ilyen módon hozzányúlni a szöveghez, a történethez? A 20. századi bemutatók sok esetben ütköztek falakba. Még el sem kezdtetek dolgozni, máris nagy porverés volt körülötte. Dolgoztak bennetek fékek?

SzCs: Nagyon sok előítélet dolgozik, részben Alföldi személyéhez kapcsolódóan. Hogy egy ilyen történetet lehet-e, kell-e vallásmentesen mesélni. Ha igen, miért épp Virágvasárnapon. Lehet, hogy vakmerő vagyok, de ezek a kifogások engem nem érdekelnek. Akik megbántódnak, és azt kommentelik, mennyire sértő az előadás egy közösségre nézve, azok egy feltételezett közösség, egy elképzelt magyarság nevében beszélnek. Egy olyanéban, ami nem létezik. Próbálok nem törődni vele.

R: Van egy emblematikus Jézus-kép. Milyen az általad elképzelt Jézus-figura, hogyan jeleníted meg?

Sz.Cs: Azt gondolom, ahhoz, hogy valaki egy ekkora szerepet vállaljon magára, kell egy adag megszállottság. Az egyszerű körülményekből jövő Jézusnak egy birodalommal kell szembeszállnia. Ez a megszállottság erősen ott van a darabban is. Nem hétköznapi ember. Innen nézve zsenialitás, a másik oldalról őrület. Tele van kétségekkel. Nem biztos abban, hogy neki kell ezt a feladatot véghezvinni. Fiatalember, ott van a játékos oldala is. Jó humorú, örül a sikerének, szeret fürdőzni benne. Ez mind benne van az Evangéliumban, csak nem ezek a hangok vannak felerősítve. Ezeket próbáltam kihangosítani.

R: Bár Alföldi Róberttel nem volt közös munkátok, a Nemzeti Színházban játszották drámádat. Innen a mostani közös munka?

SzCs: Egy éve kért fel Alföldi a szöveg megírására. Nagyon megörültem, mert ez minden szempontból kihívás. A próbák jól mennek, szeretem nézni, ahogyan dolgozik. Igazi profi, aki amikor még csak keresgél, akkor is profin teszi azt. Mintha már tudná előre, milyen lesz, mi lesz a hatása. Kis apróságokról tudja, mi felesleges, mi giccses, s mi az, ami erős. Igazi Mozartként viselkedik, amikor rendez, és ezt jó nézni!

R: Ez egyszeri előadás lesz, miközben a te drámáidat sok helyen, sok rendezésben játsszák. Felemelő, mert megismételhetetlen, egyszeri. Vagy erősebb benned az az érzés, hogy így múlékonyabb?

SzCs: Egyszerre gyönyör és fájdalom. Az is fájdalmas, hogy nem készül róla felvétel. Megtörténik, de soha már nem nézhető vissza. Csak mesélni lehet róla. Olyan, mint készíteni egy hatalmas jégszobrot. Mint várni, hogy kinyíljon az ötvenévente egyszer virágzó orchidea. Egy napig virágzik, aztán elhullatja szirmait. De valami szépet létrehozni akkor is felemelő, ha rögtön utána az egész az enyészeté lesz.

Szerző: Marton Éva