A Cziffra Fesztivál záróhangversenye
2017.03.06.

A Cziffra Fesztivál záróhangversenyének leginkább bizsergető élményét egy Montagnana-cselló hangja jelentette. Mischa Maisky kezében szólt a hangszer, akinek a megjelenéséről egyszerre jut eszembe a király és udvari bolondja. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

Fényes, világoskék kaftánt visel, hatalmas aranyláncot a nyakában – Mischa Maisky sztár, de azok közül való, akiknél ez nem kelt visszatetszést. Főleg azért, mert ahogy játszik, kiderül, hogy se nem király, se nem udvari bolond, hanem inkább udvari poéta. Csupa poétikus műveket választ: Csajkovszkij Noktürnjét, Bruch Kol Nidrei című darabját. Sőt, a ráadásdarab is merengő, melankolikus: a legromantikusabb orosz Andante cantabile című rövid műve. Közben szintén Csajkovszkij, a Változatok egy rokokó témára.

Mischa Maisky
Mischa Maisky

Maiskyban most az tetszik, hogy hajlandó ajtóstul berontani a házba. Persze nem úgy, mint Cziffra – ő nevezte meg ugyanis ezt a jó improvizáció zálogaként –, meg aztán csellóval talán nem is érdemes annyira heveskedni. Maisky nem egyszerűen engedi, hogy a szenvedély vezérelje a játékát, hanem megtanulta, hogy milyen az, amikor a szenvedély működteti az ujjait. Egészen különlegesen értelmez frázisokat, új helyekre illeszt hangsúlyokat, teret enged az előadói szabadságnak, és veszettül próbálja titkolni: nem a pillanat szülte, amit játszik, hanem hosszú napok, hetek munkája.

Én az első sorban ülök, és látom, hogy a mesterrel megesik, hogy alá vagy fölé nyúl a fogólapon a hangnak – de hát kit érdekel. A Rokokó-variációk vibráns hangjaiban különösen érződik, ahogy Maiskyt viszi előre a flow, bizonyos futamokban a cselló nem is egyszerűen dallamhangszer már, az előcsalogatott hangok nemes zörejekké válnak. És tisztában vagyok vele, hogy a művészi önkény nem mindig áldásos (sőt, Maisky esetében sem volt mindig az), most be kell ismernünk. Maisky extravagáns csellójátéka működik.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar kísérte őt, és nem véletlen, hogy csak most említem őket. Egy ilyen csellista mellett nehéz térhez jutni – és ezt most nem a szólista dicsérete. Mert ha füleltünk, mi történik Maisky mögött, akkor egy kristálytiszta, könnyű, lebegő hangokon játszó zenekart hallottunk. Egy bölcs együttes hangját, amely felismerte, hogy ebben a négy műben főszereplő nem lehet, hát megmutatja, milyen kitűnő a bűvészinas szerepében.

Balázs János
Balázs János

Balázs János, a Cziffra Fesztivál alapítója Chopin f-moll zongoraversenyével folytatta a koncertet. Mivel a concertót a lengyel zeneszerző baráti segítséggel hangszerelte, sok előadó veszi a bátorságot, hogy változtasson azon. Ezúttal a fa- és a rézfúvósok, illetve timpani hiányoztak. Nem mintha az eredeti hangszerelés miatt szeretnénk ezt a fiatalkori – 1830-ban bemutatott – művet, de a vonószenekarból hiányzik az a regiszter, amitől igazán maestoso hangozhat az egész. Ugyanakkor érvénye is van a vonósegyüttes szerepeltetésének. Chopin zongoraversenyére szokás hölgykoncertként hivatkozni, de nem technikai könnyűségről van azonban most szó, ahogy azt a terminus eredeti kifejezése jelölné. Inkább a zenei szövet finomságára gondolok, amikor ezt a szót használom. Balázs János előadásában megvan az a feminin jelleg, ami ehhez a versenyműhöz szükségeltetik, a rendkívül puha hangú Yamaha zongora pedig ezt csak fokozza. Nagyon lágy ez a Chopin, és alighanem így játszani még nehezebb, a mérsékelten megszólaló zongoraszólamban minden apróságot hallani. Ezúttal nem a lendület viszi előre a művet, hanem a precizitás. Balázs János technikás játékos, nagyszerűen pontos a játéka, türelmesen, hatásosan építi fel a lassú tételt. Helyenként már fülelni kell, hogy meghalljon az ember egy-egy halkabb hangzatot. De jól is esik ez így, a közönség figyel, hallgatózik, most van a tavaszi megfázások időszaka, de alig köhög valaki. A zárótétel vannak virtuóz futamai csalogatóak, de Balázs János nem áldozza be a zenét a show érdekében.

Ez jó, de a sok moderato után már várunk valami fortét és allegrót. Szomjúságunkat végül egy Cziffra-parafrázis oltja, melyet ifjabb Johann Strauss A denevér című operettjéből készített a fesztivál névadója. Briliáns hangok egy briliáns zongoristától – és itt most Balázs Jánosra gondolok. Aki máshogy játszik Cziffrát, mint Cziffra, de mégis éreztetni tudja, milyen élményt jelentett a huszadik századi óriás játéka.

Az utolsó percekben Maisky is visszajött két ráadásszámra, természetesen új felsőben, ezúttal fehérben tündökölt. Chopin csellóra és zongorára írt g-moll szonátájának lassú tételével, illetve Richard Strauss Morgen! című dalának átiratával bocsátottak egy éves álmot a fesztiválra.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme
Időpont:  2017. február 26.