Vakító fények - Bright Lights: Starring Carrie Fisher and Debbie Reynolds
2017.01.24.

Carrie Fisher és anyja, Debbie Reynolds tragikusan hirtelen halála után az HBO előrehozta a Cannes-ban már bemutatott portré-doku premierjét. Hatásvadász húzásnak tűnik, valójában tényleg most kísérteties csak igazán ez a film. CSIGER ÁDÁM ÍRÁSA.

Egy dokumentumfilm Carrie Fisher életéről aligha lenne hiánypótló, mivel arról a színésznő maga is írt már egyszereplős darabot Vágyivászat (eredetiben jobb: Wishful Drinking) címmel, amit az HBO fel is vett 2010-ben (Magyarországon ezt ingyenesen megnézhetővé tették halála után). Fishertől nem is volt meglepetés ez a stand up magánszám, mindig is volt írói vénája, az ő regényéből és forgatókönyvéből készült például a Képeslapok a szakadékból (Postcards from the Edge) című film, amit anyjával, Debbie Reynolds-szal való kapcsolata és saját magánéleti problémái (alkohol- és drogfüggőség, mániás depresszió) ihlettek. Ezt a filmet Mike Nichols rendezte és Meryl Streep játszotta benne Fisher alteregóját, az anyjáét pedig Shirley MacLaine.

Carrie Fisher és Debbie Reynolds
Carrie Fisher és Debbie Reynolds

A szintén az HBO által készített Bright Lights ennek megfelelően nem is elsősorban Fisherről szól, inkább az anyjáról, illetve kettejük kapcsolatáról napjainkban, előbbi ötvenes éveinek végén és utóbbi nyolcvanas éveiben. A legérdekesebb jelenetekben egymással csevegnek és válaszolnak a rendezők kamera mögül érkező kérdéseire, miközben napi rutinjukat végzik. Fisher nem csak egy bensőséges portréfilm alanyaként, de kvázi narrátorként is közreműködik a filmben, kiegészítve Alexis Bloom és Fisher Stevens rendezőpárosát. Minden arra utal, hogy miután magáról és kettejükről is írt már egy-egy darabot, ezúttal az anyját akarta megmutatni a világnak. A lányánál jobban valószínűleg senki nem ismerte Reynolds-szot: egymás szomszédságában laknak Hollywoodban, és elválaszthatatlanok voltak jó 60 évig, még ha személyiségük különbözőbb nem is lehetett volna.

A Bright Lights nem a köztük lévő konfliktusokra van felfűzve, ami azért is üdvös, mert erről a Képeslapok a szakadékból szól. Viszont Fisher és Reynolds megmaradtak markánsan különböző jellemeknek, és ezt már alaposan bemutatja a film. A Star Wars-saga Leia hercegnőjét alakító színésznő alkohol- és drogfüggőségéről híresült el, és persze ő a mániás depresszió, avagy bipoláris zavar poszterlánya is. Ebben a filmben is introvertált neurotikusként mutatkozik meg, aki úgy aggódik anyjáért, mintha a gyermekéről lenne szó. És van is miért aggódnia, anyja ugyanis nyolcvan körül sem hajlandó visszavonulni, továbbra is fellép énekes előadóként. Az Ének az esőben női főszerepével sztárrá vált musicalszínész nem tudja elengedni a múltat, a régi Hollywood dinoszauruszaként nem hajlandó tudomást venni az idők változásáról és saját öregedéséről.

A képek forrása: HBO
A képek forrása: HBO

Carrie Fisher persze részben ezúttal is magáról mesél: problémái legalább részben bizonyosan abból erednek, hogy egy szórakoztatóipari álompár gyerekének született, hogy anyja végtelenül energikus és excentrikus volt, szintén szupersztár apja, az énekes Eddie Fisher pedig korán elhagyta a családot (és persze, hogy mindannyian Hollywood elitjének botrányokkal és rövid életű románcokkal tarkított életét élték). A filmből az is kiderül, hogy Debbie Reynolds lányából is énekes-táncos előadót akart nevelni, aki egyfajta lázadásként utasította el ezt a szándékot. Fisher lázadásának a része volt az is, hogy egy B-filmnek gyártott, nagy bukásnak ígérkező sci-fiben (bizonyos Star Wars) vállalt szerepet. Az anya láthatóan lubickolt a hírnévben, lányát viszont annál inkább megviselte. Előbbi vidéken nőtt fel, és a semmiből küzdötte fel magát Hollywoodba, utóbbi viszont beleszületett a csillogásba (és anyja szerint zsidó származású apjára ütött).

A Bright Lights expozícióját is Fisher önironikus humora dominálja, a film legmókásabb szcénái például, ahogy bemutatja anyja dekadens, fényűző villáját, illetve a sajátját, amiben többek között egy Leia hercegnőt ábrázoló szexbaba van kiállítva. Dokumentumfilmek viszonylatában nem túl cselekményes a Bright Lights dramaturgiája, de a vége találó: Reynolds gyakran már a szövegeit is elfelejti, de amikor már épp hajlandó visszavonulni, kap egy életműdíjat, és mivel sosem halmozták el elismerésekkel, elmegy átvenni, lánya pedig betegre aggódja magát: vajon leszerepel-e idős anyja a színpadon? Nemrég egy fikciós mozi is pont ugyanilyen fináléra futott ki: Edelényi János Jutalomjátékában az volt a tét, át tud-e venni Brian Cox aggastyánja egy életműdíjat anélkül, hogy összecsinálná magát a gálán.

A Bright Lights nem lesz klasszikus, sokkal többet nem tudunk meg belőle, mint amit a médiában találhattunk Fisher és Reynolds életéről. Mégis megéri megnézni, mert itt láthatjuk is mindazt, amiről máskülönben csak hallanánk vagy olvasnánk. A film bővelkedik archív felvételekben és házi videókban, amelyek lényegre törően mutatják be többek közt Fisher betegségét: egy mániás epizódjában például a kínai nagy falon produkálja magát a kamerának. Összességében ez a dokumentumfilm mindennél jobban bizonyítja a filmművészet erejét, mivel képes volt szinte a legutolsó pillanatban megörökíteni Fisher és Reynolds életét, és erre másnak már soha többé nem lesz lehetősége.

 A dokumentumfilm az HBO GO-n is megtekinthető. 

Szerző: Csiger Ádám