Balerina
2017.01.19.

Nem kell mindig foglalkozni a felnőttekkel, de arra azért érdemes figyelni, hogy egy animációs film megtekintése közben a nagykorú úgy érezhesse jófej kísérőnek magát, hogy közben a benne lakó, néha kényszeres nevelőszellem is elégedetten dőlhessen hátra. Éric Warin és Eric Summer rendezése ilyen produkció. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Egy örökmozgó árva kislány az operába vágyik, kócos fiúbarátja meg feltaláló szeretne lenni. Ők ketten meglógnak a nevelőintézetből, elakciózzák magukat Párizsig, s az örökmozgó árvából balerina, a kócos fiúból pedig feltaláló lesz – aztán itt is van a mese vége!

Csak azért rohantam végig az egyébként valóban takarékos történeten (nyilvánvalóan nem balettos könnyedséggel), hogy ezzel is érzékeltessem, mennyire nem a mi a lényeg e francia-kanadai lánykaálomban. Hanem, ó, igen: a mit. Pontosabban, hogy mit akarnak látni a gyerekek, ha beültetik őket erre a filmre. Természetesen kecses, dinamikus mozdulatokat! Sokat!

Hisz hiába is más ez kicsikét, mint a hollywoodi hasonló animációk, nem is lehetne letagadni, hogy a célcsoport kiszolgálása zajlik ebben a másfél órában is: leginkább azoké a kis tündéreké, akik már az oviban se hajlandóak másban, mint tütüben rohangálni a nagyszőnyegen. Persze, a fésületlen kisfickók is kapnak maguknak elégséges fantáziával barkácsolt műszárnyat, de a Balerina elsősorban és el nem ítélhető módon a balerinácskákhoz szól, s féktelen, érthetően túlkomponált táncjeleneteivel bizonyára a felhők közé repíti őket.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A film nagy értéke (bár nyilván nem nagy truváj), hogy a 19. század végén játszódik, az építés alatt álló Eiffel-torony (és a „titokban” formálódó New York-i Szabadság-szobor) árnyékában (és tetején), s nagyjából kidolgozott, hiteles-romantikus történelmi Párizs-képet mutat. Persze, csak annyira, amennyire még anyu és apu is nyugtázhatja, hogy no, a nagy ábrándozás közben legalább tanul valamit a gyerek az Operáról, meg arról, hogy ki is volt az a Gustave Eiffel.

Legyen, hát igazán hasznos dolog, ha az ősök is elégedettek, de azért nem nehéz észrevenni, hogy a Balerina csak külsőségeiben merészkedik messzebbre a teljesen piacképes „valósítsd meg az álmaidat” típusú, klisés tömegtermékeken: csupán az ábrázolt világképet tekintve álmodik nagyobbat. S azért azt is muszáj megjegyezni, hogy a figurák arcán még lett volna dolgoznivaló: bizonyos jelenetekben nem zavaróan, de kissé tényleg élettelennek hatnak azok a pixelek.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Ami még mindenképp a görcsös trendiség rovására írható, hogy hiába a Diótörő fontos szerepéért folyik a harc és az edzés – néha hasonlóan, mint egy mester-tanítványa kapcsolatot bemutató kung-fu moziban, s az sem meglepetés, hogy a művészek életét se olyan drámaian-kritikusan mutatja be, mint például a Fekete hattyú –, a legtöbb jelenetben kortárs popdalok szólnak. Nem a legidegesítőbb fajtából, ám túl sokszor és túlságosan hangsúlyosan. Akkorát már nyilván nem mertek kockáztatni a készítők, hogy mai slágerstílus nélkül küldjék táncba balerinájukat. Pedig megtehették volna, hisz aki látott már teljes díszben ugrándozó, hétköznapi minibalerinákat, pontosan tudja, hogy nekik még tökéletes az ízlésük: nincsenek rászorulva, hogy a divatra táncoljanak. Érzik a zenét és a lényegét anélkül is!

 
Címkék: Mozipremierek 2017