Bérczes László: Törőcsik Mari
2017.02.10.

Egy hatalmas kép, rajta ott izeg-mozog Törőcsik Mari - szóval nem is kép ez, hanem mozgókép, vagyis film. A kamera mögött - kissé elmosódottan, de azért jól fölismerhetőn - Bérczes László. És: szó, szó, szó. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Nagyon nem divatos könyv ez, Bérczes László Törőcsik Mari című beszélgetőkönyve, de azért nagy sikert jósolok (remélek) neki. Vastag, komótos, töprengős - elolvasni is jó darab idő kell. Manapság, amikor a különféle portálokon, lapokban és a lapnak-portálnak becézett egyszemélyes önmegvalósító felületeken felbukkanó interjúk szinte mindegyike a kérdező rendíthetetlen dilettantizmusáról, hozzánemértéséről árulkodik, s csak érintőlegesen szól az alany egynémely bulvár-felületes vonásáról vagy akciójáról - tényleg nem ez a könyv a fősodor. Amikor az interjúkészítők szaktudása kimerül a "szeretek beszélgetni", "kíváncsi vagyok" felvillantásában, közös építkezéssel, az alany mélyreható ismeretével, a kemény munkával operálni kicsit sem trendi.

Bérczes László kiváló színikritikus volt, amíg át nem sétált a "falon", a színházcsinálás oldalára. Kritikái mellett az interjúi is nagyon hiányoznak a mai mezőnyből, épp a fentebbiek miatt. Ha lehetne azt mondani - és miért ne lehetne? -, hogy a jó interjú szépirodalom, van neki dramaturgiája, svungja, csúcspontjai, mélysége és horizontális kiterjedése, akkor Bérczes író is, aki tisztában van a műfaj elméleti tudnivalóival.

És alkalmazni is tudja. Ez a könyv "ki van találva". Kezdve a rákészüléssel, a tudás fölhalmozásával, folytatva a sűrített leülésekkel, amelyek körül ott érezzük-látjuk a velemi házat-kertet, az olykori kiruccanásokkal, mert a magnó mindig kéznél volt (lefogadom, hogy egy ceruzaelemes, régi jószág, normál kazettával). Akinek van szeme rá, látja, hogy a látszólag spontán fordulatok, időbeli ugrálások, éles váltások közben és mögött szüntelenül munkál a szerkesztői agy. Bérczes figyelmes hallgató, de közben szigorú útikalauz, aki célját nem téveszti szem elől.

A cél pedig: szavakkal megrajzolni Törőcsik Mari kalandos és kivételes személyiségét és pályáját. Ne tévedjünk: ez nem könnyebb, hanem direkte nehezebb feladat attól, hogy rengeteg sztorit, eseményt és alkotást jól ismerünk, részint Törőcsik elmondásából, részint nézői aktivitásunkból. Azért nehezebb, mert bele kell illeszteni egy személyiség portréjába, és életének történetébe; meg kell találni a saját, méretarányos helyét. A cannes-i fesztivál luxusvilágát a pélyi parasztlány szemszögéből látni - hála Törőcsik plasztikus, mondhatni, "kidolgozott" előadásmódjának - nem különösebben nehéz, de a kontextust - azt ötvenes éveket, Soós Imrét, az akkori "művelt Nyugattól" fényévekre lévő országot - már nekünk kell mellérakni, és ebben Bérczes remek idegenvezető.

Halljuk Törőcsik hangját. Jó, hogy benne vannak a könyvben a "mellékes" elemek - a telefonok, a sörök, az ebéd, az időjárás -, mert ezek az elkalandozások, ismétlések, valamint a rájuk való reflexiók adják a könyv alapszövetét és Törőcsik életének jelenidejét. A test öregedésével küszködő, szellemében, kíváncsiságában egy kamaszlány szertelenségét mutató művészét, aki öntudatosan és önérzetesen tisztában van elért magaslataival, tehetsége kivételességével. 

Kivételes minden, nemcsak a tehetsége. Kivételes, ahogy "rendszersemlegesen" mindenkivel hangot talál, a Kádár-rezsim prominenseitől máig. A nagy árokbetemetési erőfeszítésben, a szereteteszmében jól egymásra találtak Bérczessel - és nem muszáj velük mindenben egyetérteni, legföljebb érdemes nyugtázni, mekkora diplomata. Ahogy nem szabad készpénznek, kőbe vésett igazságnak venni minden kis anekdotát - az emlékezés alapigazságához ugyanis a tévedhetőség is hozzátartozik. Kivételes, ahogy visszamenőleg is élvezni tudja a nagy emberek hódolatát, előtte borult le Camus, ugye; ahogy nemcsak szereti, hanem csodálja és méltatja Pilinszkyt és az ő barátságát. Kivételes az is, amilyen játszi lubickolással emlegeti a saját "halálát": szereti, hogy meghalt, és hogy túlélte, azt is.

Csudálatos egy figura - unikális stílusa a színpadon és azon kívül a személyiség fontos jegye. A lelkesedés, lelkendezés, viccelődés és szurkálódás gyaníthatóan a színészi eszköztár része, hisz sokszor láttuk már színpadon is hatásosnak. Bérczes nem alél el tőle: finoman kényszeríti egy-egy döntés hátterének a végiggondolására, és kihúzza belőle a szakmai ethosz általánosságokon túli apróságait, amelyek - miközben fölépítenek egy rendkívüli pályát - nagyjából-egészéből fölemésztik a játszó személyt. Törőcsik reflektált figura, miközben a spontaneitást játssza; úgy tesz, mintha ott, a velemi kertben bóklászna, vagy inkább szökellne az emlékei közt, de közben nemcsak azt tudja, mit mesél el, hanem azt is, hogy miért. Visszavarázsolja - és talán az ifjabbaknak is láthatóvá teszi - "Majorelvtársat", de belekalkulálja, hogy mi, öregek, azért "tudjuk, amit tudunk". Szívbe markoló, jelenidejű hiányként emlegeti minduntalan Maár Gyulát - aki neki Maárgyula, így, egyben. Bérczes is Bérczes, a megszólításban is. (Ahogy eleinte fura, aztán természetes, hogy Bérczes egyes szám harmadik személyben magázza Törőcsiket, "Mari azt mondta", így beszél neki.) Törőcsik megadja kinek-kinek, ami jár azért, hogy ma Törőcsik a Törőcsik, de tudnunk engedi, hogy a legtöbbet ő adta és tette ezért. 

Kézenfekvőnek tűnik azt mondani, hogy Törőcsik egy darab színház- és filmtörténet. A könyv végén pofás és terjedelmes lista is bizonyítja ezt. Mégis mintha fordítva lenne: Törőcsikben van egy nagy darab színház- és filmtörténet. Át van szűrve rajta, kommentálva, poentírozva, satírozva itt-ott. Hitelesen mutatja, hogy ezek a különféle "történetek" belőle, az egyszeri emberből vannak.

Kalandregény, egy igazi túlélő életének a regénye. "Isten a tenyerén hordott", mondja sokszor, de ott van a sorokban az is, hogy oda azért föl kellett mászni valahogy.

Szerző: Csáki Judit
Szerző:  Bérczes László,  Cím:  Törőcsik Mari,  Kiadó:  Európa Könykiadó,  Kiadás éve:  2016,  Oldalszám:  432 oldal,  Ár:  4590 Ft.