Jordi Savall és a Concerto Copenhagen / Zeneakadémia
2016.12.04.

A Zeneakadémia „Tiszta barokk” elnevezésű koncertsorozatában egy kiváló régi zenei együttes találkozott a zenei historizmus egyik kiemelkedő alakjával: a „Föld, szél és tűz” témakörben Jordi Savall válogatott a barokk zenekari irodalomból és vezényelte a Concerto Copenhagent. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A barokk utolsó évszázadának zenei terméséből összeállított program döntő részben színpadi (opera- vagy balett-) zenét, vagy legalábbis alkalmi kompozíciót tartalmazott elsőrangú olasz, angol, német és francia zeneszerzőktől: az első részben Matthew Locke, Vivaldi és Telemann, a másodikban azután két francia mester: Jean-Fery Rebel és Rameau művei szólaltak meg.

Jordi Savall
Jordi Savall

A dán együttes barokk fogalmak szerint igen nagy létszámban, a darabok függvényében változó, de csaknem 30 játékossal lépett fel; ez persze a témaválasztással járt, nagyrészt kifejezetten grandiózus hatásra (is) törekvő kompozíciókról lévén szó. Mindez azonban a legkevésbé sem járt együtt külsőséges vagy netán elnagyolt előadással. A negyedszázada működő zenekar kiváló művészeti vezetője, Lars Ulrik Mortensen 2000 óta hallatlanul kulturált és jellegzetesen puha, összeérlelt hagzással bíró együttest hozott létre, amint erről most is meggyőződhettünk. Mint primi inter pares a ragyogó fafúvósok említhetők: a kristálytiszta furulyák, a kifejezés sokszínűségére képes fuvolák és az érzékenyen játszó, ugyanakkor fölényesen virtuóz oboák és fagott jelentősen járultak hozzá a ragyogó összbenyomáshoz.

A nagyjából az időrendet követő hangverseny Matthew Locke Shakespeare A viharjához 1764-ben komponált, Purcell hasonló műveihez is mintául szolgáló kísérőzenéjével – pontosabban az abból összeállított szvittel – kezdődött. Ennek az élettel teli tételsornak a közepe táján, a „függönyzenében” jelenik meg a darab címszereplője, a baljós előjeleivel együtt, születésében ábrázolt, szenvedélyes kromatikus futamokban tetőző vihar.

Vivaldi négy „tengeri vihar” alcímű hangszeres kompozíciójának egyike az R 253-as jegyzékszámú Esz-dúr hegedűverseny, amely a koncertmester, Fredrik From szólójával hangzott fel. (Az ő nevét a műsorfüzet sajnos nem tartalmazta.) A fuvolaverseny-párjánál talán kevésbé felvillanyozó darabnak valószínűleg nem is az obligát, és ezúttal kissé hűvös eleganciával megkomponált nyitótétele, hanem a szólóhangszer és a basszus érzelmes, recitativoszerű párbeszédje a legjobb része. Fredrik From ebben valóban beszédszerűen, kifejező retorikával játszott – és rendkívül érzékeny-hajlékony partnerekre lelt a makulátlan unisonóban játszó csellókban és bőgőkben. A gyors tételekben From alapjában simán gördülő és könnyed játékába azonban egy-két nem teljesen kijátszott, összekapott pillanat is belecsúszott, és hangi kvalitásai sem bizonyultak kiemelkedőnek.

Concerto Copenhagen
Concerto Copenhagen

Telemann „vízi szvitje”, az 1723-ban száz éves hamburgi admiralitás ünnepségére komponált „Hamburger Ebb und Fluht” számtalan hálás effektust kínált az immár két furulyával felálló zenekarnak. Jordi Savall ennek ellenére mintha kissé szenvtelenül vezényelte volna a darabot, bár a „Tempête” tétel nem volt hatástalan; még a szélgépet is bevetették.

A hangverseny második, francia részében aztán Savall is szabadjára engedte az emóciókat; korábban talán azért is volt visszafogottabb, mert az ebben a részben felhangzó nagyszerű zenéket szerette volna kiemelni. Jean-Fery Rebel táncjáték-zenéje és méltán leghíresebb kompozíciója, az 1737-ben komponált Az elemek („Les elements”) következett legelőbb. A mű bátran nevezhető forradalmian újszerűnek, mégpedig a hangütés merészségén és a karakterek sokszínűségén túl elsősorban rendkívül fantáziadús és előremutató hangszerelése miatt (itt már kürt és trombita is tartozik a zenekarhoz); a két oktávos párhuzamban vezetett fuvola- és fagottszólam például olyan fogás volt, amiért Haydnt még évtizedekkel később is megrótták maradi észak-német bírálói. Nagyszerűen szólalt meg a mű már korábban megkomponált bevezetője, „A káosz”, amely – ha már Haydnt emlegettem – egészen a Teremtés bevezető zenéjéig előrevetíti árnyékát. A legkönnyebb elemet, a levegőt festő tétel basszus nélküli, anyagtalan hangzása mind kompozíciós, mind előadói szempontból megragadónak bizonyult. S nem hagyhatom említés nélkül az elsőrangú fagottos hölgy remekléseit mind a virtuóz futamok, mind az érzékeny és precíz együttes játék tekintetében.

A koncertet záró „Vihar, mennydörgés és földrengés” című szvitet ezúttal a koncertet koncipiáló és vezénylő Savall állította össze Rameau négy színpadi alkotásából. Rameau zsenialitása persze ebben a természetfestő zsánerben is kimagasló tételeket eredményezett – s hogy ezek teljes mértékben érvényesültek, az mindennél többet mond a skandináv együttes és a katalán karmester közös teljesítményének színvonaláról.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2016. november 25.