Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

DIDERGETŐ DIAGNÓZIS

Molière: A képzelt beteg / Budapest Bábszínház
2016. nov. 24.
Halálos hiánybetegség sújtja Argant, a polgárt. Saját erények híján, melyek megszerzésének lehetetlenségére rá kellett hogy jöjjön, elképzelt testi nyomorúságait reklámozza, hogy sztárszerepbe jusson. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Ács Norbert
Ács Norbert
A vélt bajok kúrálásának járulékos ártalmai azonban tényleg megbetegítik. A Budapest Bábszínház Alföldi Róbert által rendezett Molière darabjának Ács Norbert által játszott főhőse úgy szenved, mint az állat. 
A közönség által három oldalról körbeült játéktér java részét párnákkal teli, óriás ágy foglalja el. (Díszlet- és jelmeztervező: Zöldy Z Gergely.)  Fölerősödő reflektorfény jelöl ki egy dunyha-dombot, mutatva, ott, ott alatta fáj valami valakinek. A valaki épp rémálmával hadakozik. Miután előbújt, észrevesz a magasban egy betüremkedő, vörös duzzanatot, mely egyre beljebb dagad, majd embernél is nagyobb, csimbókos, hólyagos cisztává nő, s arcot növeszt. A jelenés kivitelezői remekmű. Míg az álmodó földre rántja a rémet, s birkózni kezd vele, a nézők egy része zsebkendőjéért nyúl, s alighanem egyszerre nyög föl a megébredő Argannal: „Atyaúristen…” 
„Nem vagyok jól…” nyöszörgi magzatpózban a ház ura, s kis műanyagtrombita elhaló szuszogásával „csöngeti” be a szobalányt. Toinette (Spiegl Anna) robban be, s pöröl, kárál, ahogy kell. Egyedül ebben a jelenetben érződik a régi fordításokban megszokott, táncoló dialóguslüktetés, a hozzá tartozó, geometrikus térszerkezettel együtt. Mert Bognár Róbert fordítása – rendezői szándék szerint – nem táncol, inkább liheg és vonaglik. A térbeli kristályosságot pedig mintha valami növényi indázás helyettesítené. Fájdalomközeli szervesség uralja a játékot. Balra hat és jobbra hat, összesen tizenkét számozott bádogvödör rejti a háziúri belekből előtört, vizsgálandó tartalmakat. Az ürítések hangja és eredménye ellen mindenki védekezik. Toinette-nak van egy kis magát formázó kesztyűsbábja, Angélique-nek, Argan eladósorba került lányának (Pájer Alma e.h.) pedig egy – nem eléggé kihasznált – maga méretű papírbabája. Ezeket a másod-éneket hívják segítségül, hogy valamiképp növeljék a távolságot a zsarnoktól. 
Ács Norbert, Spiegl Anna
Ács Norbert, Spiegl Anna
Hogy Molière a legnagyobb tragikus szerzők egyike, azt néha még az egyetemen is nehéz elfogadtatni. De Alföldi igazi beavató színházat csinál. Olyat, ami nem a színházat, hanem az embert magyarázza. Meghőkölne a leginfantilisebb lelkületű diákkör is, ha látná a nagyszerű Pallai Mara bevonulását, amint Argan második feleségeként tisztába teszi az urát, majd némán fölszedi a szőnyeget védő, itt-ott barnára színeződött nejlontakarókat, férje testére ezüstös istrángokat kötöz, fejére szorító koronát csatol. E titkos céllal élő feleségnek csodálatos, hernyózöld ruhácskája van, melyen a lelki ízeltlábúságot bársonyos, fekete szalagrátétek jelzik. Neki nem bábja van, hanem egy távolító tikkje: titokban tartandó gondolatait egy hörcsög ajakremegtetésével fogja vissza. Rafinat (Tatai Zsolt), a fehér zsabós, fekete köpenyes közjegyző segíti őt tervei megvalósításában. E lény rovarszerűségét erősítendő, három pár, világítóan áttetsző jégkéz csúszik elő hétköznapi ruházatából.
 
Argan nagylánya az ifjú Cléante-be (Barna Zsombor e.h.) szerelmes, de Argan már döntött a jövőjéről. Decretenius, az idősebb orvos (Pethő Gergő), és fia, Thomas Decretenius (Kemény István) meg is jelenik, lánykérőbe. Az oldalt ülők csak a középső nézői csoport hördüléséből sejthetik, miként mutat a két tudós férfiú. Belépnek, és mintha Spejbl és Hurvínek vad mutációi lennének a maszkos vendégek. Ami most jön, azt legszelídebben is csak a hánytató horror színházi változataként lehet leírni. Thomas sárga nyálat fecskendezve beszél, s időnként magasra emel egy kilónyi, nyers sertéscombot, apja pedig szórakozottan elpattint egy pattanást a rózsaszín léggömb-fallosszal rendelkező gyermek kopasz feje búbján. 
Ács Norbert
Ács Norbert
Megmérik Argan pulzusát, s a következő ápolási jelenet során mindenki a földre fektetett főhős körül sürög. Kenegetik, tekergetik, fóliába csomagolják. Bella Máté jelmezbe bújó, kiváló muzsikája eddig jobbára Purcell vagy Händel harmóniáit idézte, a mostani szertartás zenéje is pergő, preklasszikus csemballóval gyógyítja a hascsikarást. Argan föláll, egyedül marad, s nem először rémlik krisztusinak a póz, amit próbálgat. 
Ha más bábos jelenet nem lenne eléggé kielégítő a bábszínházra vágyóknak, a Blasek Gyöngyi hangú, félembernyi, összecsukló fabábocska, Angélique kishúgának alakja egyedül is érvényessé tenné a választott formát. Bábtervező: Hoffer Károly. A hátborzongató jelenetben az öreg hangú kislányt testvérnénjéről vallatja, majd elveri az apja. Mind a megelőző jelenetek, mind ez a mostani, nyilvánvalóvá teszi a felismerést: a szenvedés mindenkire veszélyes, mert gonosszá tesz. A verésbe majdnem belehaló fabábocska elárulja Angélique enyelgését Cléante-tal. Áll a bál. 
A viszonylag épelméjű külvilág képviseletében megjelenik Béralde (Pethő Gergő), Argan fivére, s olyannyira bátyja lelkére beszél, hogy az több tucat, kis barna kalapos Béralde-ot vél kikelni a párnák széliből, mintha szekfűgombák serege rohamozná az ágyát. Simate (Tatai Zsolt) rémisztő szerszámokkal előkészített beöntését mindenesetre kivédik. 
és Ács Norbert. Fotó: Éder Vera
Pethő Gergő és Ács Norbert. Fotó: Éder Vera
A fődoktor, Pourgalot jő, naftalinos öltönyben, hogy az előbbi visszautasítás miatt megtagadjon minden további kezelést. Blasek Gyöngyi visszhangosított, fojtott beszéde olyan ijesztő, mint egy vasárnapi nyitva tartás ellen hörgő képviselő. Aztán a darab diagnosztizáló nagyjelenete („A tüdő!”) szerveződik. Toinette, Béralde-dal összejátszva, vörös keresztes, fehér álcát tart maga elé, s kissé túlzásba viszi az új „orvos” javaslatait. El is hajtja magát rövidesen. Más kell az észhez térítéshez. 
Argan, Toinette javaslatára, halottnak tetteti magát, hogy megtudja felesége igazi érzelmeit. Az asszony örvendezik. „Szemét kurva!” – ugrik föl a halott. Gyakori, hogy az alapműben nem szereplő, de dinamikailag célszerű, jelenkori káromkodás hasítja föl a pillanatot. Olyan érzés, mintha csupasz kézzel nyúlna be valaki hirtelen a ruhánk alá. Aztán azt gondoljuk, ez a nő képes lesz beadni a férjének, hogy csak játszásiból tette, amit tett. De Angélique kellőképp elsiratja a „holtat”. Béke, összeborulás.
Vörös Róbert, a dramaturg, sebészi kézzel hagyta ki az összes balett jelenetet, s az orvossá avatási szertartást is rövidre formázta. Csak a megmaradt rokonok biztatják Argant: ha már ennyire tudja mindazt, amit az orvosok, legyen ő saját bajának orvoslója. A szerep tetszik Argannak. Révült mosollyal latin szónoklatba kezd, majd megáll, s hirtelen teljes hosszában elvágódik. A többiek orvosért kiáltanak. Sötét. 
A szenvedésnek pillanatnyilag vége szakad. Épp úgy, mint az 1673-as évben, február 17-én, amikor Argan szerepében Molière esett össze a színpadon. Ott vér folyt akkor, itt meg barna festék-kulimász. De a szenvedés, azért az most se más.
 
(Az előadás adatlapja a port.hu-n itt található.) 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek