Bezárva
2016.11.23.

A Bezárva egy cselekmény- és színészközpontú, eredeti ötletre épülő film, ami egyben azt is bizonyítja, hogy ez önmagában édeskevés a jó moziélményhez. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

A Bezárva egy amerikai-francia-kanadai koprodukciós indie, hollywoodi filmekhez képest kis büdzséből. A EuropaCorp gyártotta; a cég Luc Bessoné, aki nemrég olyan látványosan koppintotta le a Menekülés New Yorkból című Carpenter-klasszikust a Lockout (A titok nyitja) alkalmával, hogy bíróság mondta ki a plagizálást. A Bezárva viszont láthatóan nem ennek a plágiumművésznek a gyermeke, mivel olyan ötletre épül, amilyet még sosem láttunk, ráadásul cselekményes film, ami nagyban épít színészi játékra. Kevés szereplős kamaradarab, ami elszigetelt helyszínen játszódik: a vidéki New Englandben, a tél kellős közepén, a hősnő háza ráadásul épp egy közelgő hóvihar útjában fekszik, ami miatt a környéken lakók - áramszünetre készülve - néhány napra szobát vesznek ki a városban. A cselekmény nagy része a főhős házában játszódik, amit a vihar annak rendje s módja szerint elvág a külvilágtól. 

A főhős (Naomi Watts) egy gyermekpszichológus, aki nemrég elvesztette férjét egy autóbalesetben, amiben a mostohafia (Charlie Heaton) is megsérült. A tinédzser azóta katatón állapotban van, hol ágyban, hol kerekesszékben vegetál, mostohaanyja gondoskodik róla. A fiú köti tehát a hősnőt a zárt és izolált helyszínhez, de nem ő az egyetlen. A nőnek az irodája is a telkén van, ahol épp egy süketnéma gyereket (Jacob Tremblay) kezel, aki azonban a vihar előtt megszökik gyámjától, mert megneszelt egy rossz hírt. A gyerek eltűnésével párhuzamosan a nő éjjelente furcsa zajokat hall a házában és körülötte, rémálomszerű víziókat él át, és nem tudja, hogy a képzelete játszik-e vele, vagy tényleg van egy hívatlan vendége. Pszichológusa (Oliver Platt) szerint csak kimerült mostohafia ápolásában, valamint bűntudattal küzd, amiért otthonba akarja adni a magatehetetlen tinit.

A filmet sokáig rejtélydramaturgia működteti: nyitott a kérdés, mi okozza a hősnő álmatlan éjszakáit és zavaros látomásait, és azt sem tudjuk, hogy azok csak a fejében léteznek-e. A film egyszerre szuperál horrorként és pszichothrillerként: Christina Hodson forgatókönyvíró és a rendező, Farren Blackburn baljós, feszültségteli jelenetek és busz-effektusok egész sorát vonultatják fel, kihasználva hősnőjük labilis elmeállapotát. Hamar kifogynak viszont a kreativitásból (pl. a kelleténél többször vetik be az álomjelenet-trükköt), így aztán idő előtt megadják a választ a film központi rejtélyére, ami egyben át is fordítja a történetet a fináléba. Ahol viszont az addig is zavaros és széttartó film végleg darabokra hullik, a nagy reveláció ugyanis egyszerre kiszámítható és hiteltelen, pedig ennek paradoxonnak kellene lennie.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Bombasztikusnak bombasztikus a csavar, de nincs kellően megalapozva, előkészítve. Az ilyen nyaktörő végső revelációkkal csak a kisebbik baj az, hogy a ‘90-es évek végén kimentek a divatból, miután mindenki a Hatodik érzék, a Közönséges bűnözők és a Harcosok klubja fordulatait majmolta. A nagyobb baj, hogy egy ilyen csavar rengeteg expozíciót és magyarázkodást igényel a mesélők részéről, ami összességében szárazzá teszi a cselekményt. Ha pedig az alkotók megpróbálják elkerülni ezt, és kihagyják vagy jól eldugják a reveláció felvezetését, akkor meg mondvacsináltnak hat a végkifejlet. A nagy meglepetésre építő műfaji sztorikat könnyű túlspilázni, nem is véletlen, hogy pont egy debütáló forgatókönyvíró jelentkezett ilyen éretlen történettel. 

Ami papíron biztos nem tűnt ennyire elbaltázottnak, amit bizonyít, hogy a szkript 2012-ben szerepelt a Black Listen, ami egy éves felmérés a legjobb Hollywoodot megjárt, de le nem forgatott forgatókönyvekről. Noha ezeken a listákon jó néhány olyan szkript is megfordult már, amiből remekmű készült (a Gettómilliomostól Az Argo-akcióig), igazi katasztrófák is szerepeltek rajtuk, amilyen például a Transzcendens. Erre a listára tehát kiváló, csak még zöld utat nem kapott könyvek mellett felkerülnek olyanok is, amiket nem ok nélkül hagytak parlagon. Manapság a forgatókönyveket szokás olyan olvasmányosan megírni, amennyire csak lehet, a legtöbbjük igazi page-turner, valami izgalmassal a lap alján, hogy az olvasó lapozzon. A producerek pedig úgy vannak vele, hogy amit egyáltalán végigolvastak, az csak jó lehet, tehát lecsapnak rá, pedig a prózaként jól működő szkript nem egyenlő a jó filmmel. Egy jó producer és rendező kell annak felismeréséhez, hogy mi fog a vásznon is jól mutatni.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A Bezárva kudarca azért is fájó, mert a színészek jól teljesítenek. Watts nem először játszik horrorban, kellett már menekülnie A kör és a King Kong szörnyei elől is, ezúttal viszont nem éteri naivát játszik, hanem erős nőkaraktert, aki láthatóan szenved az ápolói szerepben. A még e sorok írásakor is csak 10 éves Jacob Tremblay már A szoba című filmben is szokatlanul jó gyerekszínészi alakítást nyújtott, ezúttal ráadásul még beszélnie sem kellett. Charlie Heaton (Stranger Things) katatón karaktere nem enged nagy teret a remeklésnek, de annyit elárulhatok, hogy vannak olyan jelenetei is, amikben figurája (még) egészséges, és ezekben sikerül egy kicsit hihetőbbé tennie a film nagy csavarját, már amennyire lehet. 

Annak ellenére játszanak jól, hogy a történet nem karaktervezérelt: mind a bonyodalmai (pl. az autóbaleset ordas kliséje), mind a nagy csavarja meglehetősen esetlegesek. A cselekményvezérelt műfajfilmek vonzóbbak a nagyközönség számára, mint a karakterre építő drámák - legalábbis a producerek szerint -, de a Bezárva nagy fordulata még arra sem jó, hogy reklámozzák vele a filmet, mivel ‘90-es évekbeli elődeihez hasonlóan spoileres reveláció, tehát a trailert sem lehet felfűzni rá.

Szerző: Csiger Ádám