Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

JÁTSZANI IS ENGEDD

Molnár Csaba: Az ökör / Trafó
2016. nov. 20.
Molnár Csaba alkotói együttműködésekben kiváló, a Marcio Canabarróval tető alá hozott Tropical Escape a tavalyi év egyik legjobbja volt, de amikor ő a séf, van, hogy kicsit bicegni kezdenek a dolgok. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Kortárs színpadon voltaképpen bármi, a legapróbb és legköznapibb szituáció, cselekvés, mozgás is modellértékűvé válhat. Nincs szükség nagy, tanító célzatú történetekre, sőt igazából történetekre sincs, csak önhiteles, belső történésekre, amelyek túlmutatnak önmagukon és megragadják a létezés kis szilánkjait. Tudom, nehéz elképzelni, de aki látott már ilyen produkciót, megerősítheti, hogy jó, értő kezekben a pici, a semmi, a marginális, a színházi értelemben jelentéktelen, a – mondanák sokan – „nem színpadra való” szimbolikusan ugyanolyan jelentőssé, naggyá tud nőni, mint egy Csehov-dráma. 
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Hallom, ahogy a kedves olvasó felszisszen, pedig nincs ebben semmi királygyalázás. Ha Csehov ma élne, nem drámákat írna, hanem kortárs táncolna, vagy koreografálna. De legalábbis posztdramatikus szerző lenne. Vagy a szavakat is sutba vágná, ki tudja. A kortárs tánc non-dance vagy post-dance felé sodródó ága folyamatosan hozza felszínre az ilyen beazonosíthatatlan, egyszerűségükkel és hétköznapiságukkal operáló műfaji kísérleteket.
Aztán persze megesik, hogy minden jó szándék és erőfeszítés ellenére sem jön össze ez a modellszerűség, nem képződik meg a dolgok primer valóságán túlmutató jelentés. Az előadás elindul egy úton, de az nem vezet tovább semerre és beleveszik a saját színpadi akcióiba. Molnár Csaba harmadik önálló (hazai) rendezése, Az ökör, mely a Dekameront és Eclipse-t követte a Trafóban, láthatóan ezekkel a problémákkal küzd, noha nem könnyű körülírni, min is csúszik el pontosan. Egyszer hajszál választja el az átlényegüléstől, máskor fényévekre van tőle. 
Az új generáció előszeretettel játszik az ismeretlennel, soha nem volt helyzetekkel és szerepekkel, térképezi fel az ember vakfoltjait, szabadítja fel a gátlásokat, piszkálja meg a tudattalant, használja a trash-t, merít a kommerszből, közelíti a művészetet a pucér valósághoz, a civil létezéshez. Ez Molnár új darabjánál sincs másképp. Az előadóként maga mellé választott ismert táncosok (Cuhorka Emese, Vadas Zsófia Tamara) és pályakezdő fiatalok (Szeri Viktor, Vavra Júlia) összeeresztése is meggyőző, az energiák jól áramolnak. Ahogy alapkörben nem lenne érdektelen ennek az ötfős, szinte ovis korba visszahuppanó felnőttekből álló kompániának a gyermeki rácsodálkozás és önmagából való kifordulás jegyében foganasított stílusgyakorlat-sorozata sem, ha többet is mutatna ennél, nem csak önmagát, kissé l’art pour l’art.

Molnár mozaikos, szerepjátékszerű, de civil játékossággal átszőtt felépülés és szétesés „történeteit” két fő jelenet köré szervezi. A „parancsra nevetős” epizódban az előzőleg függöny takarásában álló, a többiek által kinevetett figura válik a csoport karmesterévé és irányítójává, fura, egzaltált nevetéskoncertet generálva. A „mindenen dobolósban”, ahol a szereplők különféle pozíciókban az összes kezük ügyébe eső eszközt és felületet dobolásra használják, a nagy keservesen meglelt harmónia törik rendre és véglegesen szét. El lehet mélázni ezeken a külön-külön igen hosszúra nyúló és önmagukat is lefárasztó folyamatokon, kikapni szerethető részleteket, bele lehet nézni segítségükkel a gyermeki lét tükrébe, amikor az ember hol önmagát, hol a másikat próbálgatta serényen és fedezte fel a világot maga körül nagy sebbel-lobbal az együtt zenélés örömétől az arcpaskolásnak indult pofozkodáson át mindenféle ökörködésig. De a produkció összességében tanácstalanságról árulkodik, ami az idő múlásával csak fokozódik, hogy felkap, megragad valamit, valami szimptomatikusat, vagy annak látszót, és nem igazán tud vele mit kezdeni.
Egyrészt kevésnek tűnik az anyag, amiből Molnár építkezik, másrészt nem olyan szisztematikus az építkezés, hogy abból valami eredeti kisülhessen. A személyesség és az előadói hitel még úgy, ahogy elviszi a hátán darabot, az egyszerű és banális makrohelyzetek azonban csak ritkán képesek az egyszerűség és banalitás skatulyájából kitörni. Árulkodó jel az is, hogy Az ökör két leghatásosabb részlete, Vavra Júlia groteszk hatkezes pom-pom-tánca és Molnár Csaba negédesen tenyérbe mászó Bang Bang (My Baby Shoot Me Down) átirata tulajdonképpen önálló show-elem, amelyek egy jó előadásban nem feltétlenül kizárólagos csúcspontként találnák meg a helyüket. 
Fotók: Trafó
Fotók: Trafó
Cuhorka Emese mint mindig, most is elemében van, és némileg főszereplővé avanzsál. Villámló tekintetű hisztérikaként vezényli a kényszeredetten hahotázó társaságot, máskor meg mintha Nizsinszkij Tavaszi áldozatát parafrazeálná, elvarázsolt törzsi tánccal tombol a műkedvelő dobos csapat élén. Nem ismeretlen arcai ezek Cuhorkának, többször láttunk már tőle hasonlót, hiszen lassan nincs újhullámos kortárstánc-előadás, amelyikben ne szerepelne, de most már kifejezetten vigyázni kéne, hogy ne égjenek rá bizonyos szerepkörök. A fiataloknak, Vavra Júliának és Szeri Viktornak a határfeszegetés, úgy tűnik, alapból megy, ők már ezen szocializálódtak, része a táncos mindennapjaiknak. Vadas Zsófia Tamara két dobütő és két aranyszín pom-pom segítségével hahotázva játssza el a „nagy halált”, míg Molnár Csaba vélhetően rendezői szerepköréből kifolyólag is kicsit visszább húzódik, énekes magánszáma kivételével inkább az ensemble-játékot erősíti. 
De vajon mit lát, érzékel a darabból az, aki nem ismeri a táncosokat? Hiszen a személyes hitel neki nem ugyanazt jelenti, mint nekem, aki már régóta figyelemmel kísérem őket. Megfordítva a kérdést: mit látnék én a színpadon, ha nem ismerném a táncosokat? Amikor tényleg csak arra a hitelességre támaszkodhatnék, amit akkor és ott a színpadon látok? Vajon ugyanazt látnám, mint most? Közelebb kerülne az előadás vagy távolabb? Jobb lenne vagy rosszabb? 
Mit látnék akkor, ha nem tudnék senkiről semmit?

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek