Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TAVALY JÓ, IDÉN MÉG JOBB

9. Koreai Filmfesztivál
2016. nov. 14.
A dél-koreai mozi idei éve főleg Park Chan-Wook nagy visszatéréséről szólt, de a 9. Koreai Filmfesztivál programja arról árulkodik, hogy nem csak az Oldboy rendezője van nagy formában. CSIGER ÁDÁM BESZÁMOLÓJA.
„Keveredj bele!” – ez a szlogenje a fesztiválnak, ami egyszerre utal a koreai ételek számos összetevőjére és a filmhét sokszínű kínálatára. Számos műfajból vetítettek filmeket a Sugár moziban, amelyeket – leszámítva Park Chan-wook december elején hazai mozikba kerülő A szobalányát – először és utoljára lehetett nagy vásznon látni, a főváros mellett Debrecenben, Szegeden és Pécsett. Budapesten a nyitófilm A tigris: Egy vadász legendája volt, ami merész választás, tekintve, hogy több olyan mozi is szerepelt a programban, ami jobban futott A-kategóriás fesztiválokon (Egy nehéz nap, Ma igaz, tegnap hamis, A szobalány) vagy a helyi mozikasszáknál (Veterán).

A szobalányhoz hasonlóan Park Hoon-jung filmje is a japán megszállás évei alatt játszódik, azaz kosztümös opusz. A hegyekben rejtőző lázadók leverésére küldött japán csapatokat tigrisek tizedelik, ezért a megszállók helyi vadászokat bevonva igyekeznek levadászni a ragadozókat. A direktor bőven használ – szerencsére jó minőségű – CGI-t, akciójeleneteiben látványos kameramozgások és szokatlan látószögek dominálnak, azonban a film elsősorban alacsony korhatáros családi melodrámaként működik olajozottan, ami az utolsó tigrisre vadászók sorsát követi, élen a címszereplő vadásszal, fiával, feleségével és riválisával. A történet eleinte meglehetősen kiszámíthatónak tűnik, szinte már látjuk is magunk előtt a finálét, amiben a visszavonult vadász puskát szegez a hegy utolsó tigrisére, azonban a film fő erősségét a kiszámíthatatlan fordulatok jelentik, amiket ugyanúgy nem lehet előre látni, ahogy A szobalány nyaktörő csavarjait sem. A giccsbe forduló zárlat miatt színvonalban elmarad Park Chan-wook munkájától, azonban annál többet mutat meg a japán megszállás kegyetlenségéből, ami Park Hoon-jung ábrázolásában már-már abszurdba hajlik, amikor a hadsereg ágyúkkal indul állatokat irtani.
A fesztivál kínálatában fél tucat kosztümös dolgozat szerepelt, de nem kevésbé látványosak a kortárs környezetben játszódó akciómozik sem, amilyen a Veterán, az év legnézettebb koreai filmje, ami az örökranglistán a harmadik helyet szerezte meg. A tigrishez hasonlóan ez a film is egy párviadalra épül, csak ezúttal nem egy vadász és egy gigászi nagymacska, hanem egy öntörvényű nyomozó és egy dúsgazdag oligarchacsalád örököse között. Főhőse egy erőszakos, ám becsületes detektív, az antagonista pedig egy kriminálisan elkényeztetett milliomoscsemete, aki megszokta, hogy családja pénze miatt bármit elnéznek neki, és a hatóságok is szemet hunynak balhéi fölött. Amikor a családi konglomerátum szélnek ereszt néhány kamionsofőrt, az egyik munkás az örököshöz fordul, találkozójuk azonban eldurvul. A nyomozót mind a melóssal, mind a yuppie-val összehozta már a sors, így aztán nem hiszi el, hogy az előbbi öngyilkosságot kísérelt volna meg. 

Az aranyifjú első látásra nem ellenfele a keménykezű detektívnek, valójában nagyon is szoros meccset játszanak. Az örökös családja óriási befolyással bír, a zsaruhős így aztán minduntalan falakba ütközik nyomozása során. Hogy ez a történet hihetőnek számít Dél-Koreában, az arról árulkodik, hogy a korrupció a legfejlettebb országokban is lehet olyan gyakori, mint a mi régiónkban (például Romániában az Érettségi rendezője, Cristian Mungiu ábrázolásában). Márpedig a Veterán egyébként valós incidensekre rímel, amilyen Heather Cho világsajtót is bejárt „mogyoróbotránya”: a Korean Air főnökének lánya, aki egyben alelnök is volt, visszafordíttatott egy gépet a JFK-ról, mert nem tetszett neki, hogy zacskóban szolgálták fel a mogyorót. Ryoo Seung-wan munkája nem is elsősorban bűnügyi akciómozi, inkább vígjáték, fő hibája, hogy komikuma túl harsány, olykor már-már az amerikai zsarufilmek paródiájába hajlik, és nem biztos, hogy szándékosan.
Ellentétben a kortárs román mozival, a koreaiak nem szerzői-, hanem közönségfilmben világverők, azonban a fesztivál felhozatala ellenpéldát is kínált erre egy talányos művészfilm formájában. Rendezője, Hong Sang-soo az ország legismertebb auteur-je Kim Ki-duk után, a koreai Woody Allenként is emlegetik, és hogy ez a megállapítás mennyire pontos, arra a Ma igaz, tegnap hamis című alkotása is jó példa. Főhőse egy művészlélek rendező, alighanem Hong Sang-soo meglehetősen nárcisztikus alteregója. A neves direktor egy filmje vetítésére érkezik egy kisvárosba, ahol megismerkedik egy modellből festővé átnyergelt szépséggel, és persze rámozdul. Archetipikus történet, „Boy meets girl”, ahogy egy háttérben eldugott filmplakát is üzeni. Csakhogy Hong Sang-soo húz egy merészet: egy óra alatt lezavarja a történetet, aztán elkezdi elölről ugyanazt, mindenféle magyarázat nélkül. Mintha az Idétlen időkig (Groundhog Day) időhurokjába keveredne a főhős, csak ő nem vesz róla tudomást és egyetlen nap alatt kiszabadul. Hong Sang-soo akkora művész, hogy nem rest egyhuzamban kétszer is levetíteni a filmjét, ha már az egyórás játékidőt is alig sikerült elérnie – gondolhatnánk, azonban a kísérlet meglepően jól sikerült. 

Nem teljesen ugyanolyan a két rész: az elsőben a férfi roppant körültekintően próbálja felszedni a nőt, ami nem sikerül neki, a másodikban pedig önmagát adja, magabiztos és őszinte, így a kezdeti kudarcok után mégis több sikerélménnyel zár, mint korábban. Az angol cím (Right Now, Wrong Then) kétféleképpen is érthető, de legalábbis többrétegű: a „tegnapi” hódítás „hamissága” miatt „sikertelen”, a „mai” „őszintesége” okán „helyes” út. Az első rész romantikus dráma, a második – a főhős őszinteségi rohamai miatt – vígjáték, de nem csak ezért szórakoztatóbb, hanem azért is, mert a két rész közötti eltérések kellemes dramaturgiai feszültséget teremtenek. Hogy ez a struktúra szokatlan, az nem kifejezés, soha senki eddig ilyesmit nem csinált, viszont ezt leszámítva – vagy éppen ezt ellensúlyozandó – meglepően konvencionális filmről van szó, amivel bárki tud azonosulni. A jellemfejlődés is kipipálható, mivel a főhős mintha tanulna az első részben elkövetett hibáiból, és értékek harcáról is beszélhetünk, a mondanivaló sem hiányzik: az őszinteség végül elnyeri jutalmát a hamisság ellenében. Legalábbis ha csajozásról van szó.
Hong Sang-soo bizonyította, hogy a sok látványos zsánerdarab mellett a koreaiak is tudnak román művészfilmet készíteni, azaz olyan mozit, ami a fesztiválok törzsvendégei mellett a széles közönség számára is tökéletesen befogadható. A Koreai Filmfesztivál idén még erősebb kínálatot vonultatott fel, mint tavaly, a szervezőknek nehéz dolga lesz, ha überelni akarják ezt jövőre a tizedikkel.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek