Beszélgetés Mészáros Sárával
2016.11.24.

Pécsett kezdett, Egerben vált ismert színésszé. A jelenleg kaposvári színésznő főszereplésével a közelmúltban mutatták be Háy János A halottember című előadását a Szkéné, az Ördögkatlan Produkció és a Nézőművészeti Kft produkciójában. Mészáros Sárát kérdeztük a szerepről, színházról, a váltások nehézségéről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Mészáros Sára: Háy János saját novellájából írta át, alkalmazta színpadra Bérczes László rendezésében A halottembert. Mi is gyúrtuk a szöveget, folyamatosan alakult, formálódott. A novellában egyes szám harmadik személyben mesélődik a történet. Az előadásban az asszony, én mondom.

Revizor: Változtak-e a szövegbeli hangsúlyok, hogy színpadi adaptációban egy másik nézőpont személyességén keresztül bomlik ki a háborúban meghaltnak vélt férfi története? 

MS: Már az olvasópróbák előtt sokat beszélgettünk Bérczessel és Rozs Tamás zeneszerzővel a készülő előadásról. Azzal, hogy a nő beszéli el, úgy éreztük, fontos, kinek mondja, mikor és miért. Sok időbe telt, hogy elhelyezzük őt a saját történetében, de ezt végül elengedtük, úgy gondoltuk, nem ez a legfontosabb kérdés. A történet lüktetésének az erejét kellett megmutatnunk, ahogy kiszakad az asszonyból, hogy valójában mi történt a férfival. Végül nagyon megszerettem a szerepet.

R: Mi jelentett kezdetben kihívást?

MS: A nehézsége. Hatalmas, nagyon erős szöveg. Hogy keressük meg, hol van az abszolút jelen, mi hol vagyunk, miért mondom. Mennyire magamnak, mennyire kifelé?

R: A szöveg egy belső monológ.

Mucsi Zoltánnal A halottember című előadásban.
Mucsi Zoltánnal A halottember című előadásban.
MS: A rendezés is olyan, hogy a nézőknek szinte végig szembe mondom. Sok mindent eleresztettünk, nem konkretizáltuk, hogy hol mesélek: egy diliházban, egy bírósági tárgyaláson. Önvallomás, ami folyamként jön elő a nőből. Talán a gyerek lehet még a kulcs, hogy miért mondja el, mert ha valaki felé számadással tartozik, az önmaga és a gyereke. Feltehetőleg az ő élete is megváltozott. Esetleg elvették tőlem, én talán börtönben…

R: Sokat agyaltál azon, mi történhetett az asszonnyal a gyilkosság után, mi maradt a múltjából, mi lett a jelenével?

MS: Nagyon sokat, ami persze nem válik a néző számára konkréttá. Az is nehéz volt, hogyan látok rá az eseményre. Ha fontos az idő, hogy mikor mesélem el, akkor az is fontos volt, hogy érzelmileg mi az, ami a történetbe még belecsúszik. Mi az, amit amikor felidéz a nő, abban még érzelmileg erősen benne van. Miről tud már távolabbról, tényszerűbben beszélni? Nehéz szétválasztani, sok minden összefolyik, ugrál a történetmesélés, amit mégis egy ívben kellett tartanunk. Fontos, mi visz előre egy következő részt, milyen emlékképek lendítik tovább. Ez a nézőknek nem érzékelhető, nekünk volt szükséges, hogy minden részletét szétboncoljuk. Erős a szöveg színpadi átiratként is, de érzelmileg olykor megbicsaklik. Nehéz szerep. Ennyi szöveget még soha nem kellett egy szerephez megtanulnom. Az erre való koncentrálás rengeteg energiát elvesz. Ha az kimegy, összezuhanás van. Rengeteget kivesz belőlem. A próbák vége felé azt éreztem, sokat kell még elmondanom, hogy a civilségem, a „Sáraságom” kijöjjön belőle, ne ott sírjak, ahol én sírnék. Nem lehetek önmagam nézője, nem hatódhatok meg magamtól. 

R: Pályád során nagyon sok érzelmileg erős karaktert alakítottál. Minden szerepedre igaz, hogy nagyon ketté kellett választani a civil ént a szereptől?

MS: A halottember előtt egy másik darabon is dolgoztam Bérczes Lászlóval, ott keveset szólalok meg, de van benne egy hosszú monológom arról, hogy a darabbeli nő elveszíti a kislányát. Kisgyerekes anyuka vagyok, s annyira rossz volt ezt kimondani. Az utolsó pillanatig halogattam a szöveg megtanulását, sokat bőgtem rajta. Azt éreztem, forszírozni kell, hogy ezek a civil érzelmek kijöjjenek belőlem, és a szerepemet tudjam hozni. Eleve nagyon érzelmes alkat vagyok, ami talán segít abban, hogy könnyen ráhangolódjak a szerepeimre. A halottember őrületesen erős darab, benne a háborúval, a társ elvesztésével, a gyerekkel. Meg a végén a csavarral, hogy visszatér a halottnak hitt férj.

R: Ez a visszatérés hozza a tragédiát, hiszen az asszony már kezdte elfogadni férje elvesztését, már úgy alakította ki a maga körüli életet. Meg kell ölnie a férjet, hogy az általa felépített élete ne dőljön össze. Ki a halott ember?

Mészáros Sára
Mészáros Sára
MS: Lehetek én is, aki a férj visszatérése után már nem ugyanazt az életet élem. Az megszűnt, vagy az, ami maradt, teljesen más vágányon kezd futni a gyilkosság után. Ilyen értelemben az asszony is halott ember. És persze utal a halottnak hitt férjre, aki visszatér. S ahogy a monológokon keresztül megismerjük a falubéli asszonyok, emberek életét, azok is mind halottak. Sok-sok élő halott.

R: Fontos a szerepalakításhoz, hogy mindent végigbeszélj az adott szerepeidről a rendezővel?

MS: Nekem kell ez a fajta összedolgozás a rendezővel, ha olyan rendezővel dolgozhatok, akinek szintén fontos ez. De persze másképp kell megcsinálni egy technikásabb előadást, egy komédiát, ahol a ritmusokat kell ügyesen, okosan eltalálni, vagy egy zenés műfajú előadást, ami egész mást kíván a színészből. Bérczes László főleg olyan típusú előadásokhoz nyúl, mint A halottember. Ez az ő ízlése, az élveboncolás egy darabban, egy szerepben, amit én nagyon szeretek. Az is érdekelt ebben az előadásban, hogy vajon kell-e itt egy figurát megcsinálnom. Vannak persze arról háttérinformációim, milyen ez az asszony, de meg kell-e mutatnom a tüneteit is. De nem akartunk semmit sem konkretizálni, megmutatni, mivé nyomorodott.

R: Hosszú éveken át az egri Gárdonyi Géza Színház ismert színésznője voltál. A díjaidat is az itteni szerepeidre kaptad. Csizmadia Tibor igazgató-főrendező kényszerű távozása után te is eljöttél. Kaposvári színésznek érzed már magad?

MS: Éppen abban az időben lettem terhes. Rátóti Zoltán hívott minket, de kimaradt egy teljes évad az életemből. Lassan, két bemutatóval tértem vissza a színpadra, jelenleg is évi két új előadásban játszom még csak.

R: Hogyan élted meg a váltást?

MS: Hat évet játszottam Egerben, ami nagyon-nagyon jó volt. Itt töltődött meg a szakmai batyum rengeteg tapasztalattal. Hat évet töltöttem ott Csizmadia tíz évéből, és sajnálom, hogy az első négyet nem. Bár nagyon el voltam kényeztetve Pécsett is, de azt éreztem, ott nem buzog annyira a tenni akarás. Elvágyódtam. Éppen akkor néztem meg Egerben a bátyámat, Mészáros Mátét egy előadásban, s rögtön tudtam, ide akarok tartozni. Fantasztikus csapat volt. Csizmadia zseniális színházat csinált néhány év alatt. Közös volt a gondolkodásunk, az ízlésünk, szerettünk együtt dolgozni. Rengeteg jó szerepem volt. Nagyon szerettem Zsótér Sándor rendezéseiben is játszani, bár nem mindig éreztem rá, hogy mit szeretne. Bele kellett egymásba jönnünk, de csodálatos vele dolgozni. Nagyon szerettem Radoslav Milenković rendezésében az Emésztő tűz előadást. Máté Gáborral is szupereket csináltunk. A társulatot sohasem rágta irigység belülről. Tibor eljövetele után szinte mindenki felállt. Másfajta ízlés indult el, amiben nem akartunk részt venni. Nagyon nehéz volt. Szerettük a színházat, a várost, volt már egy kis lakásunk, oda született a fiunk. Hosszú távra terveztünk.

Szabó Emíliával a Látogatók című előadásban.
Szabó Emíliával a Látogatók című előadásban.
R: Kaposváron éppen olyan szituációba érkeztetek, amiben otthagytátok Egert. Akkortájt mentek el az utolsók az egykori kaposvári csapatból.

MS: Hálás voltam Rátóti Zoltánnak, hogy odahívott bennünket. Mentünk, tettük a dolgunk. De a gyerek miatt keveset dolgoztam, nem nagyon folytam bele a színház életébe, sok mindenből kimaradtam. Erősen megváltozott az életem.

R: A halottemberrel most Budapesten, a Szkénében játszol. Váltanál és jönnél a fővárosba?

MS: Ó, én nagyon vidéki csaj vagyok. Persze sok minden itt zajlik, de az életem nem tudnám itt elképzelni. Az, hogy Bérczessel együtt dolgozom, hogy ragaszkodott hozzám, hitt bennem, az nagyon jó. Az utóbbi négy évben mindig volt közös munkánk, mindegyik nagyszerű, de azt hiszem, kettőnk kapcsolatában A halottember a legnagyobb horderejű. Ha létezik olyan, hogy megtaláltam egy embert, ő az. Bérczes-fan lettem, szeretem az agyát, az ízlését, a bizonytalanságokat, amikkel dolgozik. Azok is nagyon tudatosak benne, nem akarja rögtön a kijelölt utat kőbe vésni. Inspirálódik a színészeitől. Nagyon jó, hogy egy nyelvet beszélünk.
Szerző: Marton Éva