Szabó Róbert Csaba: Alakváltók
2016.11.09.

Tegnap fasiszta, ma kommunista – ez a regény egyik tételmondata, ami folytatódhatna akár úgy is, hogy holnap demokrata. A hatalom folyton alakot vált, a hatalom emberei pedig nevet vagy identitást cserélnek. SZARKA KÁROLY RECENZIÓJA.

Címe alapján lehetne science fiction, de nem az. A korábban novelláskötetekkel jelentkező Szabó Róbert Csaba első regénye, az Alakváltók kalandregény, vadnyugatot idéző eastern, illetve történelmi regény, vagyis kettő az egyben. Előbbit olvasmányossága igazolja, utóbbit pedig az a funkciója, hogy bár a múltban játszódik, akár a jelenre vonatkozó tanulságokat is levonhatunk belőle. A múlt a hírhedt Gheorgiu-Dej, illetve a nála semmivel sem puhább Ceauşescu diktatúrája, valamint a nem lineárisan építkező regényen belüli regény kerete, az 1989-es forradalom, a helyszín pedig ebből adódóan Románia, közelebbről Bukarest és a Székelyföld.

Az elbeszélő egy magyar orvos, aki éppen az ’89-es forradalom előtti napokban kap állást Bukarestben. Éjszakai vonatozás közben akaszkodik rá a pálinkával csencselő egykori ügynök, Xavér, aki részletesen elmeséli neki a hegyekben bujkáló Sólyom-banda, valamint a bandát üldöző belügyis tiszt, Alex Perjovschi történetét. Xavér tehát mesél az orvosnak, az orvos mesél nekünk, ugrálunk a regény jelene, illetve az ötvenes és hatvanas évek idősíkjai között. A látszólag feleslegesen megbonyolított narrációnak megvan a funkciója: az orvos később megtalálja Xavér jegyzeteket, és elkezdi javítgatni, kiegészíteni, kerek egésszé formálni. Így születik regény a regényen belül.

A szerző több interjúban is elmondta, hogy a csapat vezetőjét, Sólyom Ferencet egy létező személyről, Pusztai Ferencről mintázta, arról a katonaszökevényről, akit a Székelyföldön hősként tiszteltek. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy levéltári kutatásai csak a nyersanyagot szolgáltatták, nem ragaszkodott a valós eseményekhez. A fikció viszont nagyon is életszagú. Sólyom nem egy józan gondolkodású, feddhetetlen életű, tiszta erkölcsű főhős: iszik, verekedik, egy román rendőrtiszt feleségével hancúrozik, mit sem törődve az esetleges következményekkel. Nem fél senkitől és semmitől, nem riad vissza az emberöléstől sem, noha éppen ezek a macsós vonások teszik vezéregyéniséggé, alakja így illeszkedik a kelet-közép-európai betyárkultuszba.

Megismerjük Sólyom barátja és harcostársa, a szintén valós személyről, Dézsi Dénesről mintázott Szarvas Dénes múltját, felvillannak a kollektivizálás elől öngyilkosságba menekülő molnár lánya, Ilona, valamint a románként a magyar bandához csapódó Manole életének képkockái, és még a román rendőrtiszt, Lupu elvtárs felesége, Flóra történetébe is bepillanthatunk, de ők mind-mind jelentéktelennek tűnő mellékszereplők Sólyom és Perjovschi mellett. Még Lupuék házának egykori tulajdonosa, a zsidó Lieb család históriája is csak mellékszál, pedig a regényen belüli regény ebben a házban kezdődik.

Míg Sólyom a rendszer ellenségének kikiáltott, öntörvényű, de igazságot kereső figura, Perjovschi alakja a megtestesült gonoszhoz közelít. Ez a két archetipikus karakter, illetve az ellenállókból verbuválódott csapat és a diktatórikus rendszer összecsapása éppen elég Szabó Róbert Csaba szintén több helyen lenyilatkozott céljának eléréséhez – olyan regényt szeretett volna írni, amiben lőnek, vagyis amit gyerekkorában is szívesen olvasott volna, és ami a Monte Cristo grófja, a Sztrogof Mihály és az Egri csillagok által kitaposott ösvényen halad. Ügyelt azonban arra, hogy Perjovschi karaktere is összetettebb legyen a patás ördög figurájánál.

A főgonosz ugyanis Rajnai György néven magyar családba születik, gyerekkori betegsége külsején is nyomot hagy, majd árvaházba kerül, onnan pedig egy román tisztviselőcsalád emeli ki, új nevet és új identitást adva neki. Bár az események hátterében meghúzódik a román-magyar ellentét is, nem ez a valódi törésvonal: a sorsokat véletlenek irányítják, illetve a diktatúrához való alkalmazkodás, vagy éppen a vele szembeni ellenállás alakítja őket. Rajnai-Perjovschi mindenesetre gátlástalanabb Sólyomnál, viszont a kettejük közötti különbségek bizonyos nézőpontból elhanyagolhatóak tűnnek: az üldözők és üldözöttek harca rengeteg ártatlan ember életét tette tönkre.

Egyfelől a rettegett román titkosszolgálat, a Szekuritáte éppen a vélt vagy valós ellenség üldözésében erősödött meg, sőt érdeke is volt ellenségképet kreálni, másfelől a betyárok ténykedése jóval több kárt okozott a lakosság számára, mint amennyi haszna volt. Erre utal az egyik román bandatag, Dumitru gondolatmenete, amit a bandavezér Sólyommal oszt meg: „Másfél éve bujkálok előlük, és lassan nem érzem, mi különböztet meg tőlük. Mitől vagyok különb, mint egy szekus. (…) Egész falvakat semmisítenek meg. Érted te ezt? Hogy ki okozza a szenvedést, az szinte mindegy annak a szempontjából, aki elviseli a szenvedést. Számukra nincsen különbség köztem, aki miatt agyonverik, és egy szekus között, aki agyonveri.”

A lázadó, végül törvényszerűen elbukó Sólyom, és a kegyetlen, végül alkoholizmusba menekülő Rajnai-Perjovschi egyaránt tekinthető a rendszer áldozatának. A rendszer alapjait pedig a visszatérő motívumként többször is varanggyá változó Gheorgiu-Dej rakja le, majd az ideig-óráig szelídebbnek mutatkozó Ceauşescu járatja csúcsra, és utóbbit hiába söpri el a népharag, a forradalom után a szintén kommunista Iliescu ragadja magához a hatalmat. A varangy-motívum mellett az önkényuralom körforgását szemléltetni hivatott lepkehasonlat is vissza-visszatér: a kommunisták lerakták a petétek, a petéből kikelt a mindent felzabáló hernyó, belőle meg pillangó lett ugyan, de a pillangó élete rövid, és újabb petéket rak.

„Tegnap fasiszta, ma kommunista”, mondja Rajnai-Perjovschi nevelőapja, Duca elvtárs egy másik szekusról, Titi Mureşanról. A darwini elvek szerint az éli túl, aki alkalmazkodik, de itt többre van szükség: át kell alakulni. Alakot persze nemcsak a hatalom, nevet nemcsak annak emberei váltanak, hanem az épületek, települések is, példa erre a regény egyik fontos helyszíne, az a rövid időn belül felszámolt bukaresti cigánytelep, melynek helyén lakótelep épült, vagy a Szekuritáté által birtokba vett, a forradalom idején felgyújtott, később üvegpalotaként újjáépült Monarchia-korabeli Păucescu-ház.

A hatalom birtokosainak és kiszolgálóinak alakváltásai, vasgárdistából kommunistává, kommunistából demokratává vedlése teszi egyébként az elbeszélő orvost szkeptikussá a regényt keretező ’89-es eseményeket illetően. Megismerte, értelmezte és a magáévá tette a Xavér által elmesélt történetet, és nem tud lelkesedni a forradalomért. Gyanakvása pedig érthető, mivel az emberek a legritkább esetben változnak meg egyik napról a másikra, és ha üzenetet keresünk, könnyen megtaláljuk: amíg a múlt lezáratlan, nehéz a jövőt építeni.
Író:  Szabó Róbert Csaba
Cím:  Alakváltók
Kiadó:  Jelenkor Kiadó
Kiadás éve:  2016
Oldalszám:  264 oldal
Ár:  3490 Ft.