Vadnyugat – Az avantgárd Wrocław története és Fiatal Lengyelország – A valóság utóérzései, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2016.10.19.

A budapesti Ludwig Múzeum jelenlegi Kelet- és Közép-Európára irányuló fókuszával összhangban az őszi időszak alatt két lengyel vonatkozású tárlattal is várja a látogatókat, ám mindkét tárlat hagy kívánnivalót maga után. MARGL FERENC ÍRÁSA.

Jerzy Kosałka: Ecet, 1986. Fotó: Małgorzata Kujda
Jerzy Kosałka: Ecet, 1986. Fotó: Małgorzata Kujda

Az első emeleten a Vadnyugat – Az avantgárd Wrocław története valódi, veretes történeti tárlat név-, évszám- és dokumentumdömpinggel. (Egy-egy padlótól plafonig borított falrésznél a földig kell hajolni a kísérő címkék után kutatva.) A Varsót, Kassát, Zágrábot és Bochumot megjárt utazó kiállítás Wrocław egyedi és kitüntetett helyzetével foglalkozik a keleti blokk Lengyelországán belül, kezdve a világháborút követő német-lengyel népességcsere okozta vákuumszerű társadalmi-történelmi helyzettel, majd pedig átfogóan tárgyalva a város szocializmus alatti underground és avantgárd kultúráját.

A kiállítás egyszerre nyúl képzőművészeti, színházi, urbanisztikai tendenciákhoz, illetve ezek határterületeihez, de túlsúlyban vannak a tágabb értelemben véve képzőművészeti történések és szereplők. Ennek megfelelően a nyitó terem esetében a vezérfonalat a hatvanas években nyíló Mona Lisa Galéria adja, míg a záró teremben hasonló középpontként működik a kiállításon új médiával összekapcsolt, 1970-ben létrehozott PERMAFO Galéria.

A többi teremben nem pusztán intézmények, de események és művészeti tendenciák is szolgálnak szervezőelvként, mint például a képzőművészet és költészet határterületének számító konkrét költészet, vagy a tárlaton erős hangsúlyt kapó 1978-as Nőművészek kiállítás, a wrocławi képzőművészeti szcéna feminista törekvései.

Aprólékosan mutatja be a kiállítás a képzőművészet iparba – mondhatni designba –integrálásának politikailag is támogatott jelenlétét, az ehhez kapcsolódó városrendezési és utópikus terveket, valamint pár teremmel később ezzel párhuzamba állítva az ellenpontként létrejött, ökológiailag elkötelezett művészet példáit.

Natalia LL: Bársony, Terror, 1970.
Natalia LL: Bársony, Terror, 1970.

A képzőművészet mellett Wrocławban természetesen a színház, konkrétan Jerzy Grotowski Laboratórium Színháza az a művészeti forma, amelyet a Vadnyugat is hangsúlyoz. A Grotowski művészetét bemutató anyag a már említett feminista törekvéseknek helyet adó térrel szomszédos teremben látható; ez ráerősít a két téma testközpontúságára, a testet átértékelő kritikai figyelemre, és a testre irányuló konvenciók alóli felszabadulásra. Ez az egymás mellé pozícionálás a kiállítás legjobb találata.

A tárlat korábbi állomásait nem látva, csupán a budapesti helyszínre alapozva feltételezhető, hogy a kiállítást „tömbszerűen” emelték át, vagyis legfeljebb a kiállítótér lehetőségei, de nem a tágabban vett topológia alakítja azt. Utazó kiállításként érdemes lett volna az adott helyszínnel kapcsolatba hozni az anyagot, például rámutatni a 60-as, 70-es évek Magyarországának rokonítható tendenciáira, vagy épp szembeállítani a kultúrpolitikai engedékenység eltéréseit.  Ez a rugalmasság – és már az erre irányuló igény is – mintha hiányozna a kiállításból. Ebből a szempontból példaértékűnek nevezhető a régióból az elmúlt években megvalósult Privát Nacionalizmus kiállítássorozat. Igaz, hogy ott a téma eleve meglévő nemzetközisége – lényegében univerzalitása – miatt ez könnyebben megoldható feladat volt; a Vadnyugat esetében talán túl nagyot tágítana a kiállításon, ha tárgyanyagba bekerülnének a kiállításnak éppen otthont adó ország tematikusan kapcsolható történeti anyagai. A bővítés ugyanakkor termékenyen kontextualizálná az egyébként zárt lengyel anyagot – közelebb hozva azt a magyar (korábban a szlovák, horvát vagy éppen német) közönséghez.

Egy emelettel feljebb látható a Fiatal Lengyelország – A valóság utóérzései című kiállítás, amely a rendszerváltás után született és nevelkedett  lengyel (művész)generációk útkereséseit és az ezekhez kapcsolódó válsághelyzetek bemutatását célozza.

Paweł Jarodzki: Csak a művészet nem ver át (2000, 2008)
Paweł Jarodzki: Csak a művészet nem ver át (2000, 2008)

Összevetve a másik tárlattal itt elsőre szembetűnő, hogy tisztán képzőművészeti alkotásokkal van dolgunk, amelyek ugyanakkor a leggyakrabban társadalmi és politikai témákkal foglalkoznak, mint például Dominik Jałowinski és Piotr Wysocki művei, amelyek a białistoki menekülttábor lakóival közösen tartott workshopokon készültek. Aránytalanul nagy hangsúlyt kapnak a videómunkák, amelyeknek több esetben is jelentős méretű teret biztosítanak, kis túlzással áldoznak fel.

Szemben a Vadnyugattal, itt nem lehet panasz arra, hogy dömpingérzet nyomna agyon minket és a teret, holott a narratíva itt is szerteágazó. Nincs meg az a topológiai gyűjtőpont, amely összefogná, mindössze a „vasfüggöny leomlása után” megjelölés próbál időbeli szervezőelvet kölcsönözni az egyébként szinte üresen hagyott falaknak. Az egész kiállítás zavarba ejtően szellős, olyan hatást kelt, mintha egy jóval kisebb kiállítótérre tervezett anyagot emeltek volna át ide, hogy aztán elegyengessék a rendelkezésre álló termekben. Ugyanakkor semmi nem jelzi, hogy ez is utazó kiállítás lenne.

Míg a Vadnyugat aprólékosan, sok szálon igyekszik elmesélni egy komplex és már kanonizált történetet, amely itthon kevéssé ismert, addig a Fiatal Lengyelország érthetően, de széttartóan és súlytalanul beszél olyan problémákról, amelyek idehaza is aktuálisak. Végső soron mindkét kiállítás jelentős vállalásnak tekinthető, de mindegyik elvéti a mértéket.
 
 
(A Vadnyugat című kiállítás november 27-ig, a Fiatal Lengyelország című kiállítás december 4-ig tart nyitva.
Szerző: Margl Ferenc