Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZELFI A FÜHRERREL

Nézd, ki van itt
2016. okt. 3.
David Wnendt megpróbálta. Mármint megpróbált valami ütősebbet kihozni Timur Vermes regényéből, de végeredményben ő is csak addig jutott, ameddig a könyv. A tragikomédiába hajló bohóckodásig. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Már az írott változatban is megálltunk Hitlernél mint viaszfiguránál, aztán ott is ragadtunk. Illetve hát ott álltunk meg, hogy néztük ezt a mai valóságunkban ébredt elmebeteget, aki így már nem is volt annyira félelmetes – hiszen csak úgy, viccesen bámult ki a fejéből, hogy mit keres ő itt, mi lett Németországgal. Hogyan néznek ki az emberek, miért néznek ki ilyen furán, és a többi, és a többi. 
A szenzációhajhász média felkapta, megpörgette apró bajszánál fogva, Adolf pedig belelátott a huszonegyedik század ember fejébe is kicsit, s amit ott látott, a kellemetlennél kicsit jobban emlékeztette magára. A helyzet szomorú, de legalább nem változatlan, állította Vermes regénye, óvatoskodóan és felszínesen.
A film se merészkedik sokkal tovább, de hogy ne igyekezne, azt nem állíthatjuk. Csak hát ott van az a probléma is, hogy mozgóképen még annyira se extravagáns az ötlet – már ha csak úgy magában hagyjuk díszelegni. Hiszen számos olyan alkotást láthattunk eddig is, melyben régvolt, régen élt történelmi alakok, esetleg nem ismert, de bizonyítottan a múltból előre időutazó figurák csodálkoznak rá a jövőre, hogy milyen furák is vagyunk mi, de közben meg ugyanolyanok maradtunk.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Ezért hát tényleg ügyesnek kellett volna lennie a rendező-forgatókönyvírónak, hogy ne csak csípős tasli legyen a vége, melynek pirossága már akkor halványul az arcon, amikor még igazán le se keverték. A gyomrozáshoz összeszedettebb, belemenősebb szembesítés kellett volna, szinte minden fronton.  
Hisz nevetséges ebben a filmben szinte mindenki – de sokszor bizony olyan tévékabaré módjára. No, nem az ízléstelenségen túl saskabarés a dolog, azért nem kell megijedni, hisz tényleg akadnak erős pillanatok: Wnendt, csakúgy, mint a regény, nem kíméli a médiát, de előbbi aztán még arra is vállalkozik, hogy a migrációs válságot erőteljesebben belefoglalja a történetbe, ám mégse sikerül neki igazán odavernie. Minden igyekezete és harsánysága ellenére pusztán érzékeltet.
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Mindez nyilván nem kevés így se, de egy mozitól, melyben Hitler sétálgat közöttünk, s egyesek meg lendítgetik is neki a karjukat, még többen szelfizgetnek vele – ami akkor is megdöbbentő lenne, ha nem az igazi Führerről lenne szó –, bizony azt várhatnánk joggal, hogy határozottabban képviselje, amit el akar mondani. Hogy baj van ma is, nagy baj, de hogy hova tart, azt faramuci módon tán épp azért nem tudjuk megmondani, mert már arra is érzéketlenek vagyunk.
Oliver Masucci egyébként kifejezetten igyekszik a főszerepben, hogy ne legyen mém-Hitler, de talán ő is érzi, hogy itt nem lehet másmilyen. Hisz nem az ő dolga lenne elhelyezni az alakítását. Wnendt stábja kísérletezik: hol reality-szerűen nyers a kép, hol nagyon színes és megkomponált, de e két választás is csak éppen úgy tipeg-topog, mint amennyire Adolf Hitler se érti, mit keres itt, mit akar itt, s miért ő számít különösnek. 
Mindent összevetve társadalomkritikának tiszteletre méltó, filmnek nem elég kemény a Nézd, ki van itt. Így aztán sajnos el is lehet intézni egy megengedő fejcsóválással.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek