Kút
2016.09.22.

Dévaj szexmunkás és szende rosszfiú szerelme egy poros Lada motorháztetőjén. A nyomozó rendezője új filmjében komplex dramaturgiába illesztett műfaji játékokkal kísérletezik, és lélegzetelállító befejezést kanyarít a végére. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Üresség. Egy teljes napja gondolkodom ezen a filmen, és akárhonnan közelítek hozzá, csak arra jutok, hogy mélységesen üres – mint a film elejére kiírt viccben az élet értelmére a „kút” választ adó rabbi bölcsessége. Bár egy a sajtóban az utóbbi években sokszor megszellőztetett ügyet (a Svájcba irányuló prostitúciót) használ kiindulópontnak, nem mond semmit a kortárs Magyarországról vagy Kelet-Európáról, nem tudunk meg semmit az emberi természetről, ráadásul műfaji filmként alig szórakoztat és nem kelt feszültséget. 

Különböző műfajok kliséinek enyhén ironikus és önreflexív keverése egy igényesen és komplex módon szórakoztató filmben – ez az a sikerrecept, amely mentén a hetvenes évek legvége óta főleg amerikai és angolszász rendezők tucatjai élvezték ki a posztmodern jótéteményeit. Bár természetesen e „műfaj” legnagyobbjainak mindig sikerül a puszta filmtörténeti játékokon túlmutató hozzávalóval átitatni munkáikat, bevallom, szkeptikusan szoktam figyelni azokat a filmeket és olvasni azokat az elemzéseket, amelyek még mindig az eltorzított idézés által felfrissített műfajiság bűvöletében időznek. Vajon valóban érdemes a huszonegyedik században neo-westerneket forgatni úgy, hogy, mondjuk, Peckinpah már a hatvanas években a western alapértékeit illúziótlanító és sémáit kiherélő filmeket készített?

Nem véletlenül említem a westernt, hiszen a Kút alapszituációja megismétli azokét az amerikai független filmekét, amelyek az eredeti Vadnyugat elhagyatottságát és öntörvényűségét a huszadik századi vidéki Amerika végtelen útjaiba, csehóiba és benzinkútjaiba ültetik át. A magyar, bolgár és szerb alvilági szálak láttán első pillanatban easternt emlegettem, de igazából a Kút bárhol játszódhatna, a mai Magyarországot leszámítva. E kietlen helyszín sokkal jobban illik a hatalmas távolságok által szétszabdalt Amerikához, mint a zsúfolt sztrádákkal átszelt, sűrűn lakott, piciny Magyarországhoz, ahol a svájci prostitúcióra induló lányok valószínűleg valamelyik csilivili autópálya-pihenőnél állnak meg kávézni.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Mivel azonban itt nem pontos korrajzról, hanem egy térben és időben rögzítetlen történetről van szó, az adekvátságnál sokkal fontosabb szempont a vásznon átsütni képes atmoszféra megteremtése. Ennek azonban valószínűleg az a legnagyobb akadálya, hogy Gigor Attila mintha lenézné (fiktív) világának szereplőit és környezetét. A lányok műveletlenek és a bunkóság határáig buták, az idős kutas alkoholista, a nagydarab testőr együgyű, a bolt ajtaján pedig ordító helyesírási hibával éktelenkedő felirat hirdeti környezetének igénytelenségét. Bármennyire lepukkant világba helyezi Jarmusch, Coen vagy éppen Alexander Payne a történetét, soha nem érezzük a szereplőkkel szembeni megvetést, nyilvánvaló esetlenségük vagy akár korlátoltságuk ábrázolása szeretettel, de legalább megértéssel párosul. 

A Kút alaphelyzete a kis helyen összezárt szereplők közti viszonylag rövid idő alatt lejátszódó konfliktusokkal a legutóbbi Tarantino-mű, az Aljas nyolcas lenyomatát hordozza magán (az amerikai rendező hatása – vagy az arra való törekvés – a poentírozott dialógusokon is megfigyelhető). A világvégi poros kis benzinkútra mikrobusz érkezik Svájcba tartó prostituáltakkal, ám az alkoholista kutassal való kisebb összetűzés után a csoportot és az autót vezető Zsolt húzni kezdi az időt. A jármű meghibásodása és egyéb bonyodalmak révén egyre hosszabbra nyúlik a tartózkodás, ami lehetőséget kínál a csupán alig korábban odaérkező Lacinak és a szexmunkások legújabb tagjának az egymásba gabalyodásra. A történet kulcsfigurája még a Tzafettás Roland által alakított mozgássérült Zoli, aki folyamatosan megszakítva, egy a fősztorival párhuzamos történetet mesél el és jelenít meg.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Gigor megközelítésének fontos jellemzője – és a műfaji logikában talán itt fedezhetünk fel leginkább egyfajta szerzői kézjegyet – a jelenetek naturalisztikus brutalitásának a felfokozottsága, a test törékenységéhez való nyersen szenvtelen viszony. A méltán kultikus A nyomozóhoz hasonlóan ennek a filmnek is egy látszólag szenvtelen, érdektelen, unott figura áll a középpontjában, aki eleinte nem gondolja, hogy az őt körülvevő dolgok hatással tudnának lenni rá, és akinek a története pont eme hatásnak a megjelenéséről szól. A megformálás dinamikáját az határozza meg, hogy minél inkább oldódik a kezdeti szenvtelenség, minél inkább elkezdi téttel bírónak érezni a játékot a főhős, a film annál inkább válik brutálissá, kegyetlenné szereplőivel és azok testi valójával szemben. Az sem véletlen, hogy a fordulatot e tekintetben egy különleges, hármas szexjelenet jelenti.

Ez a dinamikájában, vizualitásában és a hozzá társított zenei aláfestésben szinte karikatúráig túlzott szexjelenet azért is fontos, mert felvillantja egy olyan, az egész filmet meghatározó alternatív megközelítés lehetőségét vagy csíráját, amely végül (sajnos?) nem valósult meg. Ha erre a jelenetre a film elején kerülne sor, és ennek hangvétele határozná meg az egész művet, akkor egy hahotázásig ironikus, akár a giccsig elhajlóan túlzó, minden tekintetben szélsőséges mozit láthattunk volna. Bár a film egy-két jelenete maradéktalanul illeszkedne ebbe a koncepcióba, Gigor Attila nem ezen az úton indult el.

Ki kell mindenképpen még emelni a Kút professzionalitását, amely a jó nevű színészektől, a gondos látványtervezésen keresztül a remek hangmérnöki munkáig mindenre kiterjed. Legfontosabb e tekintetben a forgatókönyv precíz dramaturgiai felépítése, ahol minden egyes, első pillanatban akár lényegtelennek tűnő apró részlet is szerepet és ezáltal jelentést kap; hasonlóképpen a dialógusok esetében sem bíztak semmit a véletlenre. Másik oldalról talán éppen ez a megtervezettség és az ehhez ragaszkodó rendezés lehet az egyik ok, ami miatt a végletekig lecsiszolt poénokkal végszavazó szereplők semmilyen viszonyulást nem tudnak kiváltani belőlünk, és ami miatt a színészek sem tudnak kibontakozni. Hasonló professzionalitás, és ezáltal kiszámíthatóság jellemzi a film képi világát is, amelyet fakó, kissé kiégett színvilág határoz meg, így téve hangsúlyossá a környezet kietlenségét. Az operatőri munka és a vágás legerősebb közös jellemzője egyfajta türelmetlenség, amelynek révén a kameramozgások nem érnek igazán véget, a beállítások nem jutnak nyugvópontra. A szerzők mintha nem bíznának igazán a kép erejében, abban, hogy dolgok pusztán a vizuális jelenlétük révén, időnként szavak és dramaturgiai fordulatok nélkül meg tudnak történni a vásznon.

A Kút kiemelkedő szakmai hozzáértéssel elkészített, de tét nélküli, érdektelen film. Tökéletes alkotás arra, hogy egy kezdő rendező első filmjében bizonyítsa a szakmának saját felkészültségét, azonban nyolc évvel A nyomozó után egyértelmű csalódás. Bár sajnos a néhány évvel korábbi Isteni műszak után most sem sikerült a magyar midcult megteremtése, a film nagyszerű, mind megvalósításának részleteiben, mind asszociációiban gyönyörű befejezése az utóbbi évek magyar mozijának legnagyobb pillanatai közé sorolható.  
 
Szerző: Gyenge Zsolt