Interjú Kemény Istvánnal
2016.10.24.

A JAK-füzetek idén érkezett a jubileumi 200-as számhoz. Ennek apropóján az írószervezet több írógeneráció egyik legmeghatározóbb szereplőjéről, Kemény Istvánról jelentetett meg egy esszékötetet. Beszélgetés közben sok minden szóba került: az ABBA, Szíria, írói módszere, regénye és regénytervei, David Bowie is. Majdnem minden kérdésemre válaszolt. TOROCZKAY ANDRÁS INTERJÚJA.

Revizor: Úgy tudom, olvasta az esszékötetet, és jegyzeteket is készített. Miket jegyzetelt? Volt sok "gondolta a fene"?

 

Kemény István: Természetesen olvastam, mert nem mindennap fordul elő velem (konkrétan most először), hogy egy ilyen ajándékot kapjak, mint a Turista és zarándok c. kötet, ami válogatás az írásaimról valaha megjelent esszékből és tanulmányokból. Az egyik szemem sír, mert nem kerültek be nagyszerű tanulmányok, a másik nevet, mert ekkora anyagból kellett válogatni. Sokat nem jegyzeteltem, inkább csak ceruzával jelölgettem a fontosabbnak tűnő részeket. Egy-két hümmöt itt-ott persze odaírtam, de elsöprő többségben vannak a felkiáltójelek. A két szerkesztő, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós megkímélt a durvább kritikák beválogatásától. Amiket beválogattak, azokat érvényesnek, jó szándékú (úgy értem: objektivitásra törekvő, a konkrét szövegekből kiinduló) írásnak érzem. Találtam bennük itt-ott pár tévedést, enyhe prekoncepciót és szolid oldalvágást, de ezeknél se vagyok biztos, hogy nem a szerzőknek van-e igazuk, nem én vagyok-e a hibás. Összefoglalva: nagyon büszke vagyok a könyvre.

 

R: Van olyan kritika, ami eszébe jut néha, mondjuk kirándulás, karácsonyfa díszítés közben? Vagy írás közben. 

 

KI: Igen, egy-egy kritika, pozitív is, negatív is tud hatni a közérzetemre. Pár napot meg tudnak édesíteni vagy rontani. Utána a konkrét szövegeket elfelejtem, de hangulatukban megmaradnak. Hosszabb távon nem is annyira a konkrét észrevételeikkel hatnak rám a kritikák, hanem beül a fejembe egy-egy újabb rosszalló-féltő hang a korholó kórusba. Hogyan kéne írnom, mit szabad, mit nem, mi gáz, mi inkorrekt, mi az elvárás. Ez nem jó, mert függetlenebbnek kéne lenni, de mégis inkább hasznos a korholó kórus, mert így van mihez viszonyítani, honnan jön nyomás, milyen elvárásoknak kell ellenállnom.

 

Kemény István
Kemény István

R: "Szívesen megkérdezném Kemény Istvánt, hogy látja az elmúlt tizenöt év tükrében az 1996-2001 közötti félelmeit?" -- írja egy olvasója. Nem tudom, pontosan hogy érti, de azért szép kérdés.

 

KI: Sajnos én se tudom, hogy érti, de tényleg szép kérdés.

 

R: Mintha a kérdésre hatottak volna a versei. Korai szövegeiben elég szürreális, mese-, illetve álomszerű. Ahogy haladunk az időben, mintha egyre érthetőbb verseket írna. Először is: ön szerint a (két) megállapítás igaz? És ha igen, akkor miért alakult így? Mi változott meg?

 

KI: Igen, azt hiszem tényleg érthetőbb verseket és prózát írok, mint harminc éve. Ennek sok oka lehet. Például, szeretném, ha minél többen tartanának a társadalom értelmezhető tagjának. Aztán meg változott a korszak: pl. a szürrealizmust alighanem kevesebben értik, mint 20-30 éve, aminek nem örülök, mert a szürrealizmust a modern költészet, a modern költészetet pedig a művészet egyik legcsodálatosabb gyümölcsének tartom. Aztán meg nyilván az életkorom is egyszerűsített rajtam. De igazából az a helyzet, hogy én harminc éve se akartam direkt érthetetlenségeket írni, csak azt hittem, hogy a napnál is világosabbak a verseim. Egyébként most is érthetetleneket írok, csak igyekszem jobban álcázni.

 

R: Mi jut eszébe az ABBA szóról? A zenekar vagy a rímképlet?

 

KI: A zenekar jut eszembe, pedig a rímképletnek kéne, mert a zenekar az egyik B-jét szerette fordítva írni.

 

R: Az ABBA-szeretetről egy kilencvenes évekbeli interjúban olvastam. Ezek szerint még tart (ott még a Boney M, Amanda Lear is szerepelt.) Melyik a kedvenc ABBA dala?

 

KI: Talán a So Long a kedvencem. Ez egy érthetőbb, korai ABBA-szám. Ők fordított utat jártak be, mint én: később váltak érthetetlenebbé.

 

R: Pörgős szám! És a mai sztárok közül, például látta Rihannát a Szigeten?

 

KI: A Szigeten biztos nem, mert nem jártam ott idén. És majdnem biztos, hogy máshol se, mert feltűnt volna.

 

R: Azt írja a Kedves Ismeretlenben „[A]z új felfedezések ettől kezdve [mármint a holdra szállástól kezdve - TA] már nem azt a célt szolgálták, amit látszólag szolgáltak, vagyis az emberi faj boldogulását, hanem épp a kihalását, igaz viszont, hogy azt a legemberségesebb módon.”  Ha be lehetne tiltani egy (vagy több) találmányt, melyik lenne az?

 

KI: A mesterséges intelligenciát, ha még nem késő. Azért, mert én alapjában véve szerettem a jó öreg Embert.

 

R: Ez eddigi egyetlen regénye. Lesz folytatása? Amikor olvastam, nagyon erősen felidézte bennem az Iskola határont, a kiadó az Utas és holdvilággal hozza kapcsolatba, amiben persze szintén van valami. És természetesen az Esti Kornél-hatás is egyértelmű. Nyilván a barátság miatt elsősorban, de nem csak. Ez egy elég jó névsor. Emlékszik rá, mikor olvasta el ezeket a klasszikusainkat? Újraolvasta őket a regény megírásakor?

 


KI: Az Iskola a határon nagy kedvencem. Egyszer a regényem írása közben lekaptam a polcról, csak hogy el ne szálljak. Felcsaptam valahol, csodálatos bekezdés volt: ha én ilyet tudnék... Nem is szálltam el. Regényírás közben nem olvastam újra semmit. Az Utas és holdvilág is tetszett annak idején, és bár sose volt a kedvencem, a fílingjei nyilván hatottak a Kedves Ismeretlenre. Persze az Esti Kornéléi is – utóbbi lesz az, amit a három könyv közül a legközelebb újraolvasok. Két regényt tervezek, illetve dolgozom rajtuk, mindkettő összefüggésben lesz a Kedves Ismeretlennel. 

 

R: És a Kedves Ismeretlent hogy írta? Tíz évig laptopon? Készített szinopszist például? 

 

KI: Füzetbe rengeteg ötlet, azokat átírni asztali számítógépbe, később a laptopba. Több fájl, egyikben a törzsszöveg, másikban a reszli… Szóval káosz. Szinopszist is többször csináltam, de mindig elakadtam vele. Jött egy új koncepció. Végül is az utolsó másfél évben írtam meg a regény nyolcvan százalékát. Az tartott sok évig, amíg lett egy vállalható szöveg, amiről végre elhittem, hogy egy folytatható regény eleje. De ez a „módszer” nem jó, senkinek sem ajánlom.

 

R: Van az elején egy játék, ami nekem nagyon tetszett, amikor a Várból a tüzek pontos forrását kell kitalálni. Nekem az olvasó-író viszonyát juttatta eszembe. Ahol az író nem lehet benne biztos, hogy az olvasó ugyanazt a művet rakja össze a fejében, mint amit ő megírt.  

 

KI: Jé, ez tök jó! Pedig gondolta a fene. Mármint hogy nem konkrétan az irodalomra gondoltam a várbeli tüzeknél, hanem úgy általában egymás és a világ megértésére. Vagy a megértés lehetetlenségére. De ez a magyarázat tetszik.

 

R: Ki az a költő, akit nem ért, de soha nem vallaná be társaságban?

 

KI: David Bowie.

 

R: Válogatott verseiben, az Állástalan táncosnőben dátumozva vannak a versek. Sajnos nem néztem meg az eredeti köteteket, de mintha azokban nem így jelentek volna meg. Utólag vannak dátumozva? De valószínűbb, hogy a vers születésekor történt az időpont akkurátus rögzítése. Miért érezte fontosnak megtenni? Nem találkoztam mostanában így ezzel más gyűjteményes köteteknél. Nagyon hangsúlyossá válik az idő múlása.

 

KI: Mindig odaírtam a dátumot az összes elkészült versem alá, amióta csak írok (17 éves korom óta kábé). Hogy miért? Alighanem azért, mert ötödikes koromban, a Petőfi Összesben azt láttam, hogy ezt így kell. Mindig szerettem belegondolni, hogy mikor írtak egy verset. Ha dátumozva van egy kortárs vers, próbálok visszaemlékezni, hogy mit csináltam, amikor a szerző írta. És amikor öt éve a Magvető kiadta az összegyűjtött verseimet, eszembe jutott, hogy kipróbálom dátumokkal, ha már úgyis megvannak. Hátha más is örül neki.

 

R: Hallott már a metamodernségről?

 

KI: Szinte semmit.

 

R: Én is csak nemrég. De az ön egyik verse, az Állástalan táncosnőben a legelső, a „Tudod, hogy tévedek” akár mottója is lehetne ennek az elméletnek, ha nem tévedek. A Turista és zarándokot lapozgatva jutott eszembe, hogy megkérdem: ha választások lennének Magyarországon, és a pátosz és az irónia közt kellene voksolni...?

 

KI: Lehet, hogy akkor összepakolnék.

 

R: Járt Szíriában a kilencvenes években, írt is róla a Család, gyerek, autó című tárcanovellás kötetben. Egészen furcsa volt tavaly ősszel olvasni erről az utazásról, amikor valahogy még azoknak a gondolatai is a Közel-Kelet körül forogtak, akiknek eddig nem. Az ott leírtak mennyire érvényesek még ma is?

 

KI: Aleppo, úgy tudom, a földdel egyenlő. Homsz és Hama, amiken keresztülbuszoztunk Aleppóból Damaszkuszba, és ahol szökőkutak csobogtak, és családok sétálgattak a kisgyerekeikkel, nem tudom, áll-e még, és mi van azokkal a családokkal. Azok a kisgyerekek most huszonévesek… vagy annyi idősnek kéne lenniük. Ennyi biztos.

 

R: Végezetül: mit szól ahhoz, hogy Dr. Szarka László kapta a Kemény István-díjat?

 

KI: Tisztelettel gratulálok neki.