Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FENSÉGES HIÁBAVALÓSÁG ÉS PAJZÁN HUMOR

II. Országos Börtönszínházi Találkozó
2016. aug. 19.
A II. Országos Börtönszínházi Találkozót a két évvel ezelőtti dunaújvárosit követően idén a József Attila Színházban rendeztek meg. A háromtagú zsűri az öt régió 21 előadásából válogatott, amelyben összesen 240 fogvatartott játszott. A találkozón negyvenegy szereplőt láttunk öt előadásban. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Már a kora délutáni nézőtér is más volt, mint egy tetszőleges évadközié, ugyanis a színházcsinálók örök vágya szerint tényleg kíváncsi és bizakodó közönség gyűlt össze: a büntetés-végrehajtásban dolgozókon kívül a játszók barátai és családtagjai. Az előadások többsége humoros volt, amit imádott és meg is hálált ez a ház, ugyanakkor olyan sűrű nézőtéri csendet is átéltünk, amiben levegőt sem mertem venni egy ideig az utolsó előtti előadáson, Szép Ernő Májusán.

Jelenet a Május című előadásból
Jelenet a Május című előadásból
Lefegyverző volt az öt előadás alatt, nyilván szabályzati előírások szerinti figyelem: a színpad oldaltakarásaiból a kezdések előtt jelzésszerűen kinéző fegyveres testületi szakemberek visszafogott gesztusa, majd a produkciókat kísérő, a végén tapsban kiteljesedő mértéktartó ünneplése, ahogy a színpadon állók zavartan, boldogan meghajoltak, hiszen abban benne volt az is, hogy tudják, most ez van, de holnap már nem ez lesz. Ennek az egész helyzetnek a feszültsége, drámaisága hozzáadott az élményhez, és erősen késztetett arra is, hogy azon gondolkodjak, miért, hogyan, mi mindennek a következtében lehet ma Magyarországon börtönbe kerülni, mi a státusa egy fogvatartottnak a társadalom egészéhez képest, és mit jelenthet valóságosan a reintegráció, amiben – az Országos Büntetés-végrehajtás ezzel az eseménnyel megmutatta, mennyire elkötelezett – kiemelt fontosságot tulajdonítanak a művészi tevékenységeknek. Amíg pedig nem kap el az ember kívülállóként egy olyan erejű totális színházat (nekem volt már ilyen szerencsém), ami a szabad alkotások legjavához fogható, addig szorgalmasan keresgeti a szempontokat a maga lehetőségei és felkészültsége szerint, hogy mihez képest érdekes, érvényes egy előadás, ami börtönben készült. És ha nézőként megunhatatlan, hogy a színház olyan gyújtópont, aminek a fókuszában az ember áll, akkor ezekkel az előadásokkal, ha minden jól megy, rendkívül sokat meg lehet élni az emberi természetünkből.
Az öt előadás hozott anyagokból dolgozott: A Váci Fegyház és Börtön Vaskakas Irodalmi Színpada Petőfi Sándor A helység kalapácsát, az Állampusztai Bv. Intézet Kéri Ferenc Lopótökét, a Szombathelyi Bv. Intézet Turi Gábor Szerepcseréjét, a Pálhalmi Bv. Intézet szép Ernő Májusát, a Tiszalöki Bv. Intézet Fazekas Mihály Lúdas Matyiját mutatta be. Az előadások létrejöttében reintegrációs szakemberek, drámatanárok, illetve néhány helyen színészek is segítettek.
A helység kalapácsa
A helység kalapácsa
A Május című Szép Ernő egyfelvonásos mű szövegének dramaturgja az előadás egyik főszereplője volt, rendezőként pedig Csadi Zoltán, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház színésze működött közre. Az érzékenyen gyönyörű szcenika, a szomorkás, de híven szórakoztató vurstlizene, a teret, múltat és jelent kitöltő, nekünk háttal ülő, így arctalanná lett, egymástól is elszigetelt emberek csoportja előtt játszódott a csupasz színészet. Szép Ernő igaz módon megjelenített világa fájdalmasan szembesített azzal, hogy a semmiből jövünk és a semmibe tartunk. A mellékszereplők kis villanásokban rajzolták fel a helyzetet, amelyben aztán a furcsa hármas, majd két ember állapotát élhettük. A magát felakasztani igyekvő férfi és nő játéka zavarba ejtően gazdag és olyan feszültségekkel terhes volt, amelyhez hasonlót csak gyakorlott, jelentős színészektől lehet látni – itt pedig a civil (ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy dilettáns, sőt ellenkezőleg: valahogy éppen ettől nagyon hihető) kíváncsiság és eltökéltség volt egészen a professzionális színészetbe tolva: rendkívüli élmény volt figyelni ezt az eszköztelenséget.
Meglepő, hogy a többi előadásban is akadt néhány ember, akik magabiztosan tudtak a nézői figyelemmel bánni, akiket nemcsak akkor volt muszáj nézni, amikor ők voltak a fókuszban. Nekik alighanem olyan készségeik, képességeik vannak, amelyekkel bárhol boldogulnak. A többi előadásban egyébként más-más módon, és különböző mennyiségben annyi minden más mellett fókuszba került a szexualitás, amit mindannyian sok humorral jelenítettek meg, és amit a nézők igen reaktívan vettek is.
A helység kalapácsának történetében egy kobzos-gitáros kalauzolt minket, a jelenetek afféle képmutogató, vásári komédiaként működtek, jó tempójú, ügyes, komoly és fegyelmezett összjátékot kívánó jeleneteket láttunk, amelyekben életre kelt Petőfi ízes humorú lírája.
A Lopótök drabális, népies jellegű humorával mulattató tantörténet volt a házassági hűségről, amelyben az idős nőszerepet játszó férfi különösen sokak tetszését elnyerte – itt a kényszerűség okán nem is volt más megoldás, amit csak kihasznált a csapat, ami a színházszakmában egyébként úgynevezett művészi eszköz és gondolat.
Szerepcsere. Fotók: Apró Andrea
Szerepcsere. Fotók: Apró Andrea
A Tiszavirág Társulat Lúdas Matyi klasszikus történetét adta elő Fazekas Mihályhoz hűségesen, de lám, mit tesz a kontextus: rendkívül felvillanyozó volt az alapkonfliktus, ami az igazságot, az igazságszolgáltatást illette. A közönséggel alig is lehetett bírni, a szituációk azonnal megtalálták a valósággal való – ahogy mondani szokás – véletlen egyezést. A társulat ráadásul jó arányérzékkel kortársiasította is az anyagot, ahogy a nagyok csinálják (de az első verésnél például, a külhoni építőmester jelenetnél nem nyúltak bele – elszállt az úgyis, eredeti formájában).
A találkozó végén az öttagú zsűri (a színházszakmát Nemcsák Károly igazgató és Németh Ákos drámaíró képviselte), amennyire meg tudom ítélni, hibátlanul döntött, tudniillik megtalálta azokat a világosan érthető viszonypontokat, amelyek nemcsak a végeredményt mutatják fel, hanem a rendszert és a folyamatokat is. Így lett a találkozó legjobbja a szombathelyi Szerepcsere (a fent dicsért Május a legjobb rendezés díját kapta, bölcs megoldásként), amelyet a drámatanárral végzett munka során magára szabott a magas kedvvel játszó társulat. És ahogy Németh Ákos említette is rövid méltatásában, bőséggel akadt a szituációkban kortárs szerzőknek is vállalható fordulat, ami pedig egy vígjáték esetében különösen komoly dicséret. Az előadás egy börtönben játszódó mulatságos félreértés–zsánertörténet, alighanem attól volt olyan élő humora, hogy untig ismert valóságos helyzetet bolondítottak meg. Egy olyasfélét, ahova este aztán mindannyian visszatértek.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek