A zátony
2016.08.05.

Ha egy rendező 2016-ban a Cápa remake-jével áll elő, és még csak be sem vallja, hogy Spielberget utánozza, akkor illik jó filmet készítenie. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Spielberg klasszikusa azóta sem lett aktuálisabb, így főleg a könnyű kasszasiker reményében tűnhetett jó ötletnek újragondolni a Cápát. Gazdasági szempontból kétségkívül telitalálat A zátony: míg a hollywoodi remake-ek általában látványosabbak, epikusabbak, és emiatt aztán drágábbak is eredetijüknél, Jaume Collet-Serra rendezése kis költségvetésű, valós időben játszódó, minimalista kamaradarab, ami mindössze 17 millióba fájt. 

A film javarészt a címszereplő zátonyon játszódik, fél tucat színésszel, akik közül a főszerepet játszó Blake Lively-t kivéve mindenki ágyútöltelék, akik csak a body countot gyarapítják. A mozi gyakorlatilag egyszereplős, és a kezdetektől ez volt a koncepció: Lively-t bevallottan férje, Ryan Reynolds alakítása inspirálta az Élve eltemetve című 2010-es filmben, aminek főhőse egy koporsóban ébred, és onnan próbálja kidumálni magát telefonon.

A zátony alapkoncepciójában a Cápa találkozik az Élve eltemetvével: Lively hősnője egyedül szörfözik a mexikói tengerpart egy eldugott zugában (erre utal az eredeti cím, a The Shallows, ami annyit tesz, hogy „A sekélyes”), amikor deszkáját kettétöri egy gigászi fehér cápa. A nő egy közeli zátonyra úszik, ahol túl kell járnia a fáradhatatlanul köröző cápa eszén, még mielőtt ledönti a lábáról az elszenvedett harapás vagy a dagály. Határidő-dramaturgia is sürgeti tehát, és minimális eszköz áll a rendelkezésére: néha arra téved néhány másik szörfös, a közelben egy bója és egy bálna teteme lebeg, a zátonyon pedig társasága is akad egy sérült szárnyú sirály személyében. A szorult alapszituáció egyszerre pofonegyszerű és felcsigázó, tökéletesen felvázolható már egy plakáton és egy trailerben is, azaz mindenben megfelel a hollywoodi high concept szabályainak.

A high concept létjogosultságával nehéz vitatkozni: míg a prózairodalomban csak a nyelv szab határt az alkotó képzelőerejének és szabadságának, a színházban és a moziban még a közönség húgyhólyagjához is igazodni kell, természetes tehát, hogy utóbbi két ágazatban nyerő a nemes egyszerűség. (Az 1939-ben elhunyt Hevesi Sándortól egy külön fejezetet - Drámaírás és matematika - lehet olvasni az 1961-ben kiadott A drámaírás iskolája című tanulmánykötetben arról, hogy a színpadi dráma „ösztönszerűen keresi az egyszerű képleteket”.) A hollywoodi blockbusterek általában szimpla és hangzatos koncepcióra épülnek, a hibáik pedig a kidolgozásukból erednek. Alkotóik hajlamosak a teljes történetet is alárendelni a „nagy ötletnek”, ami megköti a kezüket. Rosszabb esetben pedig megelégednek az eladható külcsínnel, és nem törik magukat az alapötlet továbbgondolásával.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A zátony színvonala is rendkívül hullámzó. A nyitó jelenet egy flash forward, ami automatikus rejtélydramaturgiát és vészjósló feszültséget teremt. A nyitánnyal feldobott labda a sejtés (azaz a mindentudó narrációval járó többlettudás), lecsapása pedig a ráismerés örömét okozza a nézőnek. A suspense-t azonban gyorsan kioltja az ezután érkező száraz expozíció, amiben a direktor igyekszik a lehető leglátványosabban fényképezni színésznője bikinis testét és a festői tengerpartot. Biztos, ami biztos, harsány elektronikus zenét kever a szörfös jelenetek alá, na meg kilassít minden snittet, amit csak lehet. A színésznő testén időző kamera arról is árulkodik, hogy a női vezérkarakter használatában nem progresszív politika, hanem pusztán a horrorfilmek (giallók, slasherek) évtizedek óta elterjedt dramaturgiája, protagonista és monstrum végletekig való polarizálása munkál: egy éteri hősnő sokkal inkább underdog egy nagy fehér cápával szemben, mint egy Schwarzenegger-féle izompacsirta, így a testét érő sérüléseknek is drámaibb a hatása.

Miután Lively partra száll a címszereplő zátonyon, sorjáznak a fordulatok, a hős előtt tornyosuló kihívások, újabb és újabb megoldandó bonyodalmak, a film azonban még másfél óra alatti játékideje ellenére sem telik izgalmasan, a szájbarágós expozíció ugyanis tovább folytatódik egy sablonos és giccses drámai szál formájában, amiből kiderül, mit is keresett a hősnő egyedül az Isten háta mögötti tengerparton (önmagát, természetesen). Collet-Serra és írója, Anthony Jaswinski elkövették azt a hibát, hogy túlságosan is szorult helyzetbe sodorták hősnőjüket, túlontúl kevés fegyvert adtak neki, hogy kreatívan győzze le a szörnyet. Míg Reynolds karakterének legalább egy mobilja volt az Élve eltemetvében, Lively hőse ehelyett magában beszél, emlékképeket vizionál a családjáról és búcsúüzenetet hagy az egyik szörfös GoPro kamerájába - csupa didaktikus, redundáns húzás. A nő összevarrja sebét, és megpróbál megenni egy rákot, pedig ennyi idő alatt még meg sem éhezhetett - Collet-Serra a túlélőthrillerek kliséit vonultatja fel, ahelyett, hogy a feszültséget növelné vagy a puszta önfenntartáson kívül más motivációt is adna hősének. Mivel a vezérkarakter arzenálja minimális, a film kínosan heroizáló pillanatokban sem szűkölködik, olykor például horrorból akciófilmbe megy át, ami nem is meglepetés Collet-Serrától, aki legutóbbi három filmje alkalmával Liam Neeson akciósztári imázsát erősítette tovább (Ismeretlen férfi, Non-stop, Éjszakai hajsza). 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Az még nem hiba, hogy a direktor rögtön megmutatja a bestiát és nem él a sejtetés horrorfilmes stíluseszközével, mivel ma egy nagy fehér cápa már rég nem számít egzotikus látványnak. Collet-Serra azonban nem használja innovatívan a horror műfaj eszköztárát: a cápa víz alatti szemszögét rekonstruáló kameramunkáját, gyors vágását és busz-effektusait már a Cápában is láthattuk jó negyven éve, akciójelenetei alkalmával pedig nagyban támaszkodik a CGI-ra, ami forszírozott és hiteltelen, olykor már-már paródiába vagy trashfilmbe (pl. a hírhedt Sharknado) illő momentumokat szül. Az akciófilmes hatásfokozás a katarzist is ellehetetleníti. A vége főcím alatt megint szépelgően fényképezett snitteket látunk a paletta összes színében pompázó tengerparti vizekről - a film eredeti címe önbeteljesítő jóslatnak bizonyult, ez bizony tényleg sekélyes moziélmény.
 
Szerző: Csiger Ádám