Verdi: Otello / Budapesti Nyári Fesztivál
2016.08.04.

A Margitszigeten a biztonságra játszottak, nagyon is a biztonságra, melynek eredménye egy nem túl emlékezetes, nem túl tartalmas Otello lett. De miért ilyen háborodott ez a mór? CSABAI MÁTÉ CIKKE.

Verdi operája mindig rejtély volt számomra, ha egy-egy rendezés nem domborította ki azt a motívumot, amely szerintem hitelt ad a romantikus túlzások vezérelte cselekménynek: Otello útját a győzelmes hadvezértől a megtébolyodó, a valóság fonalát elvesztő férfiig. Ez a hadvezér a cselekmény elején egy maszkulinitásában erős, tekintélyes karakter, akiben az egyre elhatalmasodó kétellyel együtt felülkerekedik az elnyomó, irracionális férfiönkény, hogy aztán feljogosítva érezze magát Desdemona megölésére. Cassio szintén maszkulin figura, aki azonban még nem tud uralkodni forróvérűségén, kiváló tehát arra, hogy a játszmázó Jago eszközévé váljon. Jago viszont az a szereplő, aki – mivel nem léphetett elő kapitánnyá – pillanatnyilag kívül rekedt a férfiak hatalmi piramisán, és szinte kívülállóként, hideg számítással irányíthatja Otellót a végzete felé.

Marc Heller és Rost Andrea
Marc Heller és Rost Andrea

Az imént felvázolt konstrukció egy általános olvasata a történetnek: lehetne az Otello akár ilyen is a Margitszigeten. Vámos László 1994-es rendezése azonban nem sokat ad át a történet lényegéből. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező több mint húsz éve halott, a darabot Palcsó Sándor állította színpadra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valaki is életet lehelt volna a produkcióba. Manírok és közhelyek játékát látjuk, ahol a drámai tartalom elveszett, kikopott, és csak az üres szerkezet áll már. Miért ilyen háborodott ez a mór? Miért öli meg Desdemonát? Nem sok érdekes van egy férfiban, aki néhány gyanús mozzanat után megfojtja a feleségét, ha e férfi belső világának ábrázolása meg sem történik. Egy ilyen Otello mellett még Jago sem válhat izgalmas gonosszá (az őszi operaházi Poda-rendezésben például – szintén Kálmándy Mihály megformálásában – kifejezetten az volt). Márpedig sem a díszlet, sem a világítás, sem a jelmezek és a rendezés sem mutat be semmit a főszereplő racionalitásának degressziójáról, de még a szereplők viszonyából sem.

(Lábjegyzet deréktájt: a negyedik felvonás közben alig érezhetően szemerkélt néhány percig az eső, ami jó indokot – ürügyet? – adott sokaknak a távozásra. Visszajelzés ez is. Egyébként ezután jött még Desdemona áriája, azt viszont érdemes lett volna megvárni.)

Az Operaházban Ókovács Szilveszter fősége alatt valóságos kísérletezés zajlik: szerintük a legrosszabb, ami történhet, ha egy előadás lemegy rendben, el is jönnek rá, aztán másfél mondatnál többet nem is lehet beszélni róla. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad kevésbé kísérletező, és ez nem is baj. De a jelmezek és a díszlet klasszikus külleme nem tesz klasszikus színházzá egy színházat. Sőt, színházzá sem tesz egy színpadot. Ez az Otello nem újraírt, aktualizált, anakronizmusokkal tűzdelt (stb.) történetet prezentál, hanem korhűen, nagy, romantikus tablóképekbe helyezve mondja el a mór tragikus történetét. De mondd-e valamit a történetről? Miért öli meg Otello Desdemonát?  Lehetséges, de rossz válaszok: azért, mert ez egy tragédia. Mert ez az Otello, és ez a történet így van, amúgy is, fél évezredes a sztori, mindenki ismeri. Mert az operában a végén meghalnak az emberek. Mert ők egy szerelmespár, és Rómeó és Júlia is meghaltak, akkor ők miért ne.

Kálmándy Mihály (A képek forrása: Budapesti Nyári Fesztivál)
Kálmándy Mihály (A képek forrása: Budapesti Nyári Fesztivál)

Ez egy színház, de hadd higgyem el egy pillanatra, hogy valóságot látok!

(Lábjegyzet a szövegtest combközepén: a címszereplőnek egyébként sikerült megint össze-vissza tekergőzve meghalnia. Sok esettanulmány után kijelenthetem, van élni akarás a tenorokban.)

A jó hír, hogy zeneileg kiváló volt ez az Otello. Rost Andrea minden hangja pontosan talál, feszültséggel, drámaisággal és szépséggel teli, a Fűzfadal és az Ave Maria pedig az este csúcspontját jelentette.  A címszereplő Marc Heller teljesítménye sem marad alul, ám őt inkább korlátozza a darab drámaiságának és hitelességének hiánya. Énekhangja fényes, tisztán csengő, és helyenként jelentős töltettel bírt. Kálmándy Mihály számára jól ismert szerep Jagóé, és jól is áll neki, bár az első felvonásban zavaróan kevés hangja volt. Cassio megformálója Nyári Zoltán – talán azt is mondhatom, hogy a produkció leghitelesebben megrajzolt karaktere. A kisebb szerepek közül Németh Juditét emelném ki: Németh újra és újra bizonyítja, hogy mellékszerepekben milyen stabilan és a szerep súlyát minőségben felülmúlva tud helytállni. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát és Énekkarát Madaras Gergely irányította. Játékukban ők is a biztonságra törekedtek, de hát hogy is lehetne tűz a zenekari árokban, ha a színpadon többnyire alig pislákol valami.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Margitszigeti Szabadtéri Színpad,  Időpont:  2016. július 31.