Győrkőcfesztivál 2016
2016.07.19.

A Győrkőcfesztivált, ahogy kilenc éve mindig, a színházi évad és iskolai tanév vége után néhány héttel (idén július 1-3.) rendezték meg Győr belvárosában. Most, a hosszú hétvégére hozzávetőleg ötvenezer látogató érkezett. A fesztivál ingyenes, ami elsősorban Győr városának, továbbá az idén százötven önkéntesnek, és az elképesztő teherbírású társulatnak, a Vaskakas Bábszínháznak köszönhető. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.

Hogy ezt tőlünk nyugatabbra egy legalább ekkora, egész évben működő profi rendezvényszervező cég csinálná, az teljesen nyilvánvaló, tulajdonképpen nem értem, hogyan tudták idén is ilyen színvonalon valóra váltani ezt a gyerekálom–rendezvényt, amit már utánozni kezdtek más városban is, tekintettel a Győrkőc hatalmas sikerére.


A város és talán a rejtély kulcsát is a hozzáértőnél kell keresni. Előbbi egyébként már nincs náluk: visszaadták rendesen, ahogy eddig minden évben – csak aztán vérszemet ne kapjanak egyszer, hogy évekre gyerekvárossá teszik Győrt, ahol vattacukorral, törökmézzel és fagylalttal kísértenek minden arra járót, akármit mutat a naptár. A rejtély nyitja pedig, amitől ilyen virulens lett ez a fesztivál, alighanem a rendezők személyes és csoportos készségei mellett a kis létszámú gyerekszínházi szakma együttműködő, támogató figurái, akik országszerte olyan kapcsolatot ápolnak a helyi pedagógusokkal, szülői közösségekkel, egyéb oktatási szakmai csoportokkal, amelyre ugyancsak építeni tudnak itt, Győrben is. 

Továbbá tényleg unikális, hogy a helyi politika egy szociálisan nyitott, kulturálisan magas színvonalú rendezvényt híven támogat. A forgatagot figyelve persze úgy láttam, elsősorban a középosztály, illetve jobban szituált családok vettek részt a színes program-kavalkádban – ám azt végképp nem várhatjuk el a rendező társulattól, hogy az évek, évtizedek alatt Magyarországon kialakult társadalmi folyamatokkal és következményekkel szemben hatékony megoldásokat találjanak akár csak pár napra. Ugyanakkor innen szeretnék nagyon hangosan kiabálni: vegyék észre az országos szakmai szervezetek, és igyekezzenek azon, hogy hátrányos helyzetű térségekből eljuthassanak ide olyan gyerekek, akiknek ez a fesztivál kivételes élményt jelentene. Mindez ráadásul igen hasznos lehetne egyre átjárhatatlanabb társadalmunkban, ha azt feltételezzük, hogy az emberek többsége a gyerekekkel a leginkább empatikus. 


Bele tudom látni ezt az együttérző-képességet az idén figyelt tömegbe: rengeteg helyes fiatal szülő, nagyszülő hozta el gyerekeit, unokáit, hogy megmutassa nekik a világ csodáit. Sokszor kaptam el önfeledt felnőtt arcokat, mert a felnőtt a gyereke örömétől boldog. Alighanem mindenkit megérintett a játék, a befogadás, a részvétel jelenidejűség mélyére repítő jó érzése, még azt is, akinek ez itt önkéntes és szívós munka volt. Figyeltem a fesztiválra meghívott bábművészeket, akik recycling vettek részt, ugyanis nemcsak előadták a több helyszínen felállított színpadokon a komplex színművészetüket, hanem a rengeteg kishelyszínen beszálltak valami szellemes, színészi képességeket is kívánó, interaktív produkcióba is. A jó színházat játszó szakembereket hőn szeretjük, de július 2-án, szombaton, a nap melegében és ultravioláiban talpig jelmezben ugrabugrálóktól, muzsikálóktól, dalolóktól szerintem minden fölnőtt meg volt hatva. 

Az írókert ideális fekvésű volt: a Radó-sziget felső, középső szakaszán, a nagyszínpadi backstage és a Mesebolt Bábszínház felhővadász-repülője között terültek el foteljaikban. Útközben pedig egy 3D-s, erdőgazdasági szakemberek, mármint erdészek csalafintaságával megépített pályán kúsztak-másztak az arra vállalkozók, netán távcsővel keresték a szemközti fák lombjába rejtette turult. Továbbá terepszínű sátorban lőpályát állítottak fel, de oda képtelen voltam bejutni, mert a szemközti fagylaltosnál mindig rövidebb volt a sor. A nagyszínpadi produkciók közül egyébként itt szombat reggel a Belvárosi Betyárok helyi zenekara kezdett, néhány saját dallal, illetve meggyőző kedvvel adták elő a Csiribirit. A Baj van a részeg tengerésszel pedig rendesen áthallásos volt.

Fotók: Győrkőc Fesztivál
Fotók: Győrkőcfesztivál
A helyszínek egyébként tematikusan, illetve korosztály szerint is logikusan voltak rendezettek: a sziget alsó szakasza például a népi művészetnek adott helyet: miután Pályi János többedik Vitéz Lászlója után is eloszlott a katasztrófavédelmi hatály alá eső tömeg, egy, ránézésre matrózokból összeverődött, hallásra azonban igencsak népi zenekar húzta a talp alá a valót, váltott tánctanárokkal. Vasárnap délelőtt Kocsis Enikő olyan hepajt vezényelt, hogy egy ponton már csak felnőttek maradtak a mulatságban, néhány derekabb növésű nagykamasszal. Az erős fizikai igénybevételű játék résztvevői szépen belelovallták magukat a mulatságba: nézni is gyönyörűség volt. És nemcsak olyan felnőttek őrültek meg a dögös csárdásra, mint a kicsi Kende szülei, a szolid kékfestőbe öltözött, reggel fedeles kosárral érkező édesanya vagy a teljes tájjellegű arcszőrzettel borított, férfiasan blazírt édesapa, hanem akik előtte teljesen ártatlannak néztek ki, azok is.

A színes esernyőkkel fényvédett Rába Kettős Hídon, ahogy a híd lábánál (ahol Ungár Anikótól és bűvésztársától elsajátítottam életem első befőttes gumis trükkjét), a közeli utcákban, ugyancsak mutatványosok vártak a vendégeket. Az arra vállalkozók például gramofon-kísérettel énekelhettek el egy dalt korabeli mikrofonba. És bár hosszan sorolhatnék még élményeket, ám egy fontos, talán másokat is érdeklő információval inkább befejezem: a négy, péntek délutáni, estébe nyúló fesztiválnyitó koncert egyikén megtudtuk, hogy a Szabó János-dal egy egészen igazi emberről szól, aki egykor a Pécsi Balett táncosa volt, és valóságos szívtipró.
Szerző: Proics Lilla