Bringológia / Iparművészeti Múzeum
2016.06.19.

Progresszív zárási akcióval, a bringázás lélektanát feltáró válogatással búcsúzik a felújítás előtt álló Iparművészeti Múzeum. Ennyi extrém bicikli még Tarlós István legidegesítőbb rémálmában sem gyűlik össze, de nem csak ezért érdemes végigjárni a múzeum teljes földszintjét elfoglaló kiállítást… ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Ahogy a kiállítás beszédes címe is jelzi, nem a bicaj dizájnja a főszereplő a Közlekedési Múzeum, a Kultúrgorilla és az Iparművészeti Múzeum közös vállalkozásában rekordidő alatt létrejött tárlaton. A kurátorok arra vállalkoztak, hogy felderítsék, miképpen hat az új városi életformára a biciklizés világszerte rohamtempóban terjedő, egyre népszerűbbé váló szokása. 


Biciklizni jó - aki próbálta, tudja. Nem csak azért, ami triviális: a jó levegő, a mozgás és a szabadság öröméért. Tudományos kutatások igazolják jótékony hatásait: a bringások tovább élnek és többet vásárolnak – mit kívánhat ennél többet a fogyasztói társadalom? Magyarország kormánya, amely látványosan lépést tart a világ progresszív folyamatainak alakulásával, nem habozott a felismerést tettekre váltani – 2016. június 13-án kinevezte Révész Máriuszt kerékpározásért felelős kormánybiztosnak. A megnyitón az új kormánybiztos örömmel számolt be róla, hogy a kinevezése óta eltelt másfél napban hányan keresték meg, akiknek mind fontos a kerékpározás ügye, amely Budapest urbanisztikai haladásának legdinamikusabban fejlődő területe. 

Való igaz - én huszonkét éve biciklizem, és csak az utóbbi egy évben kezdtem el annyira félni az utakon, hogy határozottan foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Az eltelt két évtized alatt az autós forgalom, az úttestre festett, az egész várost behálózó bicikli-utak száma és az azokon száguldozó új generáció tempója és létszáma növekvő éveim számával fordított arányban változott. Annak idején magányosan tekertem az elhagyottabb utcákon, kis kosárkában kis gyermekemmel. Azóta kis gyermekem felnőtt, és bringával teker a gyalogosokkal, keresztirányú forgalommal, derékszögű irányváltásokkal és erre serkentő póznákkal súlyosbított rakparton az egyetemre. Már el is ütötték, de megúszta, nem úgy, mint barátnője, aki egy szembejövő dinamikus sporttársnak köszönhetően hetekig lila púppal riogatta csoporttársait. Felettem végképp eljárt az idő: számomra a biciklizés a rohanó városi életforma kényelmes tagadását jelentette, az új generáció azonban felvette a tempót, az ő mottójukat a kifejezetten a kiállítás számára készült képregény zárómondata összegzi: hősünk így kiált rá a bicikli nyergéből az útjában bukdácsolókra: Shoot, I’m running late!


Öreges sopánkodás helyett azonban lássuk a dolog pozitív oldalát, amire a Kultúrgorilla kurátorainak válogatása irányult: hogyan, milyen - sokszor indirekt - csatornákon keresztül segíti a biciklizés műfaja a 21. század kihívásokkal terhelt együttélési formáit – a társadalmi mobilitást, a szociális feszültségek oldását, a felzárkóztatást, a leszakadó rétegek integrálását, a globális környezeti terhelés csökkentését, és még sorolhatnánk. 2030-ra az emberiség kétharmada városokban fog élni, a kiállításon szereplő 64 tárgy mindegyike meggyőzően igazolja, hogy a bringázás univerzális csodaszer a globális problémákra, sokkal inkább, mint a múzeum főigazgatójának megnyitó beszédében említett két további esélyes: a csicseriborsó és a szerelem. A világ mérsékelt növekedés iránt - kényszerből, vagy józan belátástól vezérelve -  fogékonyabb fele által preferált mobilitási eszköznek és a nyugati civilizáció innovatív szemléletének házassága olyan fejlesztéseket eredményez, amelyek egyesítik a digitális univerzum és a megfontolt, emberi léptékű haladás minden előnyét. 

A kiállítás a biciklizést illető dizájnnak a formatervezés eredeti szándékával, a használatot megkönnyítő fejlesztéssel kapcsolatos aspektusra koncentrál, három témakör köré csoportosítva az innovatív megoldásokat. A bicikliző egyén, a biciklizést befogadó város és a biciklizés által jobbá váló világ számára tervezett tárgyak és megoldások rajzolják meg azt az ívet, amely a bringázás univerzumát átszeli. A változatos formai megoldású csodabringák mindegyike valamilyen humán igény kielégítésének következtében nyerte el attraktív külsejét, vagy kölcsönzött formát további használati tárgyaknak. 

Az egyéni szekcióban még józan hétköznapi logikával kikövetkeztethető újításokkal találkozik a látogató: az ütközésre felfújódó fejvédő, a navigációt segítő kütyük, az IKEA csavarkulccsal szerelhető do it yorself kerékpár, a mozgássérültek számára tervezett járgány, vagy az egész családot a bevásárlással együtt befogadó nőnemű szuperbringa inkább ötletes megjelenésével okoz jóleső meghökkenést, hogy az egyedi tervezésű gyönyörűségekről - legyen az bicajváz vagy bicajvázas íróasztal - ne is beszéljünk. A kerékpározást kényelmesebbé tevő kiegészítők között olyan nélkülözhetetlen darabokat is találunk, mint az indexelni tudó téli bicajoskesztyű – sajnos a múzeumshopban egyelőre nem kapható… A hagyományos dizájn csodáit szellemesen ellenpontozza egy olasz képzőművész projektje, aki átlagemberek bicikliről készült rajzait gyűjtötte össze és modellezte 3D-ben – az eredmény több mint meglepő, próbáljunk csak meg emlékezetből papírra vetni egyet! Az a legkevesebb, hogy egyik szerkezet sem használható, jó, ha megáll a lábán – haladásra viszont semmiképp nem alkalmas. Ennél hatásosabban aligha bizonyítható, hogy a bicikli roppant bonyolult struktúra, amelynek ésszerű és kreatív kialakítása e sorozat tükrében még inkább fajsúlyos feladatnak tűnik.  


A városi használatra vonatkozó fejlesztések részben a biztonságos közlekedést szolgálják, részben a public art révén igyekeznek a társadalmi kohéziót segíteni. A világító spray, a mozgó jármű közeledtére villogni kezdő trikó, vagy az egyszerűen és olcsón felfesthető fluoreszkáló sávjelzés még a logikusan szellemes kategóriába tartoznak, a SPAR áruházlánc által kínált, csomagtartóra szerelhető papírtáska már a környezettudatos dizájn irányába mutat. Holland találmány a szeretet-kapaszkodó névre keresztelt szerkentyű: az útkereszteződésekben a villanyoszlopokra szerelt biciklikormány darabka megkönnyíti a kényszerű megállást - végtelenül egyszerű ötlet, amelynek kitalálásához valóban csak arra volt szükség, hogy a tervező szeresse kicsit azokat, akik bicikliznek. A kerékpáros teherszállítás változatos formái, a közösségi szerelőműhelyek már Budapesten sem ismeretlenek a Cargonomia jóvoltából, amely saját tervezésű járműveivel szállít házhoz környékben termelt élelmiszert. Az üres földszinti üzlethelyiségekben kialakított biciklitárolókig viszont egyelőre Bécsig kell utazni. 

Két, városi bringásoknak fejlesztett applikáció is bemutatkozik – az egyik a navigációt, a legjobb, legkevésbé szennyezett útvonalak megtalálását, illetve a gépjárművektől való biztonságos távolságtartást segíti, a másik viszont a bringás mozgásán keresztül a városnak ad információt arról, hogy hol mentek tönkre az utak, hol kell sürgősen beavatkozni. Utóbbiban az a szép, hogy indirekt módon ösztönöz a biciklis közlekedésre, miközben a nem kerekező városlakók számára is hasznos: minél többen élnek az applikációval, annál több információhoz jut a város, és annál inkább javul az életminőség. 


A városi szekció nem véletlenül kapta a TANDEM címet: ahogy a kétszemélyes biciklit, úgy a várost is csak összehangolt pedálozással lehet működtetni. Még inkább igaz ez globális léptékben, itt már a menedékkérők beilleszkedése, a környezetbarát hulladék-kezelés, vagy épp a drogprevenció is a kerékpáros kultúra és dizájn szolgálatába állhat, és fordítva. A városszerte elhagyott biciklik felújítása, örökbe fogadása nem csak társadalmilag hasznos projektek alapja lehet, a barcelonai toormix atelier a világ nagyvárosaiban készült fotók alapján tervez gazdátlan kerékpárok ihlette betűkből posztereket. A Kultúrgorilla felkérésére London, New York, és társaik után Budapest is sorra került, a beküldött fotókból zsűri választotta ki azt, amely a plakát alapjául szolgált. Olyan csoportok is a kerékpártervezés fókuszába kerülhetnek, amelyekről soha nem gondolnánk, például a sclerosis multiplex-szel élők - egy ausztrál figyelemfelkeltő kampány során mutatkozott be az a speciális fejlesztésű jármű, amely minden egyes elemének használatával a betegség egy-egy tünetét szimulálja. A fair trade jegyében készül a bambuszvázas kerékpár, amelynek luxusalkatrészeit a fejlett világ a bambuszban gazdag országokkal együttműködve szerzi be. 

Mindenki, aki nyeregbe pattan, előbb-utóbb óhatatlanul menőnek érzi magát – egészséges, környezettudatos, társadalmilag mobil egyednek, aki képes progresszív válaszokat adni a kor kihívásaira. A legfelszabadultabb kerekezés közben is elérkezünk azonban egy olyan ponthoz, ahol már sokallni kezdjük a kollektív szabadságot. Én például soha nem adnám be féltve szeretett, matuzsálemi korú biciklimet közösségi kölcsönző szolgáltatásba, pedig amúgy a javak társadalmi megosztásának feltétlen híve vagyok. Mindennek van határa, a határ mindenkinél máshol húzódik, ám a biciklizésben éppen az a vonzó, hogy kitágítja a határokat. 

A hamarosan átmenetileg bezáró Iparművészeti Múzeum és a már átmenetileg bezárt Közlekedési Múzeum közös vállalkozása arról ad képet, hogy ezek a határok távolabb húzódnak, mint ahogy képzeljük. És hogy kicsoda Rövid János? Ezt csak az tudhatja meg, aki elkerekezik az Üllői útra, és jó erősen odalakatolja a biciklijét a múzeum előtti ideiglenes tárolókhoz – javasolt komolyan venni, az enyém is onnan tűnt el évekkel ezelőtt, hogy aztán csodával határos megkerülésével bizonyítsa: léteznek a világon széttéphetetlen kötelékek.
Szerző: Zöldi Anna