Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ARCHIVÁLT JÖVŐ

#moszkvater – A Széll Kálmán tér története / Kiscelli Múzeum
2016. jún. 5.
A Moszkva tér nem hely, hanem történet. A Kiscelli Múzeum október elejéig nyitva tartó #moszkvater című kiállítása ezt a történetet meséli el két fejezetben, rengeteg színes illusztrációval, helyet hagyva a széljegyzetek számára is. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.
A nemrég átadott Széll Kálmán tér felújítása kapcsán lépten-nyomon elhangzó közhely, hogy ez a tér – nevezzük bárhogyan – a főváros ikonikus helyévé vált. Az ide kötődő történetek megszámlálhatatlan rétege mögött azonban a metaforikus jelentés vált igazán fontossá, és nem a fizikai valóság, az ugyanis konkrétan egy lyuk Buda közepén, nem-hely, ahol spontán összegyűltek a villamos és autóbuszvonalak, mint az esővíz a hajdani agyaggödörben. A korszerűsítés a fizikai környezetet tette rendbe, van hely az itt áthaladó, elképesztő számú utasnak, és garantáltan nincs hely a bicskával, bugyival, infrafényű messzelátóval házaló árusoknak, se a kornyadó margarétát kínálgató kiskerttulajdonosoknak. Az igazi kérdés azonban az: megmarad-e az, ami nem a formák, nem a töredezett aszfaltot felváltó makulátlan burkolatok agyunkba íródó mintáit követi, vagyis az ikonikus tér legendás karaktere?
Moszkva tér, 1952, Fortepan, Magyar Rendőr
Moszkva tér, 1952, Fortepan, Magyar Rendőr
Míg erre választ kapunk, jobb híján archiváljuk a még létező emlékeinket – erre szolgál a Kiscelli Múzeum emlékőrző tárlata. A #moszkvater kiállítás érdeme, hogy a tárgyi emlékek kreatív bemutatásával érzékelhetően adja át a megfoghatatlant: a legendák alapját képező fílínget azok számára is, akik flaszter helyett már csak a jó bizniszt jelentő térkövet tapossák. A szellemesen installált és tálalt adatok, dokumentum értékű kiállítási tárgyak mögött alapos kutatás, hiteles történetek, gondosan dokumentált visszaemlékezések húzódnak. A kiállításnak ebben a párhuzamosságban rejlik az ereje: a kreatív sokszínűség és a muzeológiai hitelesség a Moszkva tér lényegét archiválja.
A templomtér fölötti helyiségekben Maczó Balázs történész, kurátor gyűjtötte össze a tér múltjára vonatkozó adatokat és tárgyi emlékeket. Az 1686-tól napjainkig húzódó történetet illusztráló tárgyak és képek nem pusztán kronologikus katalógus gyanánt mondják fel a leckét, hanem négy, a tértörténet szempontjából alapvető kulcsfogalom köré csoportosítják az információt. A hangsúlyok kijelölése a jelenre reflektáló kurátori állítás – a történész adatokon és kutatáson alapuló véleménye a tér városszerkezetben betöltött szerepéről, urbanisztikai kezeléséről és fejlesztéséről. A közlekedés, a városszövetben betöltött szerep, funkció változása, az építészet és a térhez kapcsolható személyek megidézése azt látszik igazolni, amit a tegnapi és mai térhasználók mindennapi tapasztalata is alátámaszt: a tér mindig is a spontán városi növekedést követve alakult, és sosem a városatyák előrelátó gondoskodása használta ki a benne rejlő potenciált. 
Széll Kálmán tér, 1941, Lissák Tivadar felvétele, Fortepan
Széll Kálmán tér, 1941, Lissák Tivadar felvétele, Fortepan
A török kiűzése után a Budai Vár újjáépítését szolgáló téglához bányászott agyag helyén maradt gödör néha megtelt vízzel, ami befagyott, és remekül lehetett rajta korcsolyázni. Száz év múlva már szervezett korcsolyapálya és egyéb sportlétesítmények működtek a spontán tó helyén, miközben araszolt előre a villamos, előbb csak egy hurokkal fordulva vissza a hegyek közé, hogy aztán fokozatosan birtokba vegye az egész területet. Kezdettől működött itt piac is, egészen az 1950-es évekig, akkor már illegálisan, hisz megépült hivatalos párja, a Fény utcai piac. A növekvő közlekedési terhelést a negyvenes években gyönyörű áramvonalas futurista építményekkel igyekeztek kiszolgálni – itt előbb volt Gomba, mint a Körtéren. Aztán jött a metró a legyezővel és a terasz a diszkóval, pavilonok előbb intellektuális, majd szkíta könyvkínálattal – mindebből mára építészeti mementóként a csak felújított artisztikus legyező maradt, mint a tér jelenkori dizájnjának alfája és ómegája. 
A szerteágazó történetet szűkszavúan, ám meglepetésekkel tarkítva jól kiválasztott tárgyak mesélik el. A közlekedési eszközök rajongóit a kurátor jókora léptékű makettekkel ajándékozza meg. A villamos-fanok táborát akkor becsülhetjük igazán nagyra, amikor a tárlat második részében azzal szembesülünk, hogy Vitézy Dávid is a Moszkva téren vált a közlekedés lángoló szerelmesévé. A tér változó funkcióit bemutató apró helyiségben a fotókkal borított poszterekről kiderül, hogy valójában a múltra nyíló ajtók: kinyitva őket bélyeges téglák, a piac idejéből származó, ásatásból előkerült cserépedények kerülnek elő, vagy épp Kováts Lászlóné Marika néni, a sportlédi teniszütője bukkan fel. Megjelennek a különböző korok építészeti tervei, és végül az itt élt emberek is, életnagyságban. 
A tárlat bejárásának útvonala végiggondolt hatásmechanizmus eszköze. A történeti múltat sűrítő apró szobák falai egy ponton felnyílnak, és bepillantást engednek a tegnapi jelenbe, ami a tér történetében zarándoklókat értelemszerűen a legjobban izgatja. A templomtér fölötti hídról letekintve a középen függő legendás órára láthatunk, és ez megelőlegezi a színes kavalkádot, amely majd egy meredek és szűk csigalépcsőn leereszkedve tárul a látogató elé. 
Teniszezők a Széll Kálmán téren, 1920-as évek, Kurutz Márton felvétele, Fortepan
Teniszezők a Széll Kálmán téren, 1920-as évek, Kurutz Márton felvétele, Fortepan
A közelmúlt emlékeinek feldolgozása során a kurátor, Simonovics Ildikó ugyanúgy szelektálásra kényszerült, mint a három apró szobában több száz évet bemutató Maczó Balázs; a tágas templomtér az előcsarnokkal és az udvarral együtt is kevés a Moszkva térhez köthető végtelen számú társadalmi, szociológiai és történelmi asszociáció megidézéséhez. A középen függő óra, alatta a puszta márványlap, a legyező mellé szánt műalkotás, az „emlékeink emlékműve” a tér legfontosabb attribútumának félreérthetetlen szimbóluma: a Moszkva tér mindenekelőtt a városi találkozások színtere volt. Az álló óra mellett virtuális óra is mérte a téren múló időt: hajnalban a vállalkozó és a feketemunkás, iskolakezdés idején a diákok a BKV-pénztár előtt, hétvégén óránként a túrára induló harmincasok, ötvenesek vagy hatvanasok, legkésőbb az öntyöm-pöntyöm túrára indulók adtak itt randevút egymásnak, hogy az esti randikról ne is beszéljünk. A kiállítás érdeme, hogy jól válogatott szubjektív emlékeken keresztül a tér lelkét idézi meg, már csak az alapzaj és hamburgerszag hiányzik az illúzióhoz. A kiállítótér jelentős részét az óra körül kialakított pódiumok foglalják el, rajtuk szanaszét vekkerek felcédulázva: mini emlékőrzők, személyes vallomásokkal. Néhány cédula üres, ide a látogatók emlékeit várják. Két polc a tér híres és mindennapi használóinak kultikus tárgyaival – Ujlaki Dénes magnójától az első diszpécsernő zubbonyán át Török Ferenc interkozmosz rakétájáig. A falakon videók: zenei és képzőművészeti projektek, és 41 interjú a térhez kötődő személyek szubjektív visszaemlékezéseivel. Előbb-utóbb garantáltan szükség van arra, hogy a tér ikonikus hagyományaihoz híven megpihenjünk kicsit az óra körül. 
Az előcsarnokban helyet kaptak a jelenlegi felújítás tervei. A számtalan nagyszabású építészeti elképzelés, amit lenyeltek az évtizedek és a teret birtokló három kerület közti anyagi feszültség, hiányzik. Pedig szép számmal készültek, általuk a kiglancolt közlekedési csomópont valódi, XXI. századi köztérré emelkedhetett volna. Ez azonban már egy másik történet, amit építészek írnak. A kiállítás annak a tértörténetnek állít emléket, amit a városlakók fogalmaznak, és ami remélhetőleg a kortárs gödörben is folytatódni fog.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek