Alain Guiraudie: Állva maradni / 69. Cannes-i Fesztivál
2016.05.17.

Az elvárások elől állandóan félreugró, önmagukat kisiklató vágytörténetek francia mestere játékosan enigmatikus, emberi és mesei filmjének kérdése, hogy a kényszerek felszámolása vajon automatikusan felszabaduláshoz vezet-e. Válaszra persze ne számítsunk. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Bár Alain Guiraudie munkáinak különlegessége, hogy nincs középponti témájuk, hanem rengeteg különböző, időnként akár ellentmondásos viszonyban lévő rétege van minden filmjének, az egész életmű központi motívumaként a szabadság keresését nevezhetjük meg. A hétköznapok materiális és emocionális szorításában vergődő hősei következetesen, de gyakran öntudatlanul kutatják a szabadság lehetőségeit, azokat a momentumokat, amikor nem a körülmények, hanem maguk szabhatják meg, mi történjen velük. A kiszabadulás különböző stratégiái leggyakrabban a vágyhoz, a tájhoz, az álomhoz/képzelethez és végül a halálhoz kötődnek ezekben a bizarr, időnként a komolyan vehetetlenségig játékos, felszabadult filmekben, amelyeknek a puszta létezése egy a miénknél szabadabb társadalomról és filmfinanszírozási rendszerről tanúskodik. 

Guiraudie legújabb filmjének középpontjában egy forgatókönyvírót (vagy éppen könyvét író rendezőt) találunk, aki hol magától, hol paradox módon mások unszolására hajszolja a szabadságot. Bizonyos farkasok megfigyelésének érdekében a szabadság kalandoraként bóklászik a hegyekben, mikor egy juhászlánnyal találkozván nem csak pásztorórára kerül sor, hanem ösztöneit követve és kötelezettségeit hátrahagyva részben hozzá is költözik. Hamarosan gyerekük lesz, ám az anya, megelégelve a férfi állandó távozásait, két korábbi gyerekével maga hagyja el őket, így kényszerítve őt arra, hogy szinte anyaként maradjon néhány hónapos kisgyermekével. Ez a kényszer azonban hamarosan igazi, ösztönös vággyá változik, aminek következményeként immár ez a vágy lesz az, ami életének egyéb körülményeit megváltoztatja, illetve megszünteti. 

A továbbiakban hősünk a gyerekkel való anyaian szimbiotikus viszony révén elveszti „férfiasságát”, de aztán maga az anyai szerep is feloldódik; abbahagyja a forgatókönyvírást, de a helyette választott munkát is értelmetlennek, haszontalannak ítéli az idősebb juhász. A szabadság ugyanis Guiraudie értelmezésében a klisékkel ellentétben nem egy alternatív életforma vagy identitás határozott felvállalását, hanem ezeknek a teljes feloldódását jelenti, amikor már a vágyaink sem kötnek gúzsba bennünket. Ennek a végkifejlete természetesen nem lehet más, mint a teljes önfeladás, sőt az önmegszüntetés, amelynek módját itt most a spoilermentesség érdekében nem fedhetjük fel.

Erósz és Thanatosz összetartozása már az előző filmnek is központi motívuma volt, emlékezzünk az Idegen a tónál gyilkos ösztönű Adoniszára. A vágy felismerése és impulzusainak következetes követése önpusztító, ráadásul a veszélyesség, a vágyban való feloldódás, az önfeladás nem mellékes elem, hanem attól elválaszthatatlan, annak szerves része. Éppen ezért a szexualitás és annak többé-kevésbé nyílt megmutatása minden Guiraudie-filmhez hozzátartozik: a szabadosság a szabadság felé vezető út megkerülhetetlen lépcsőfoka. Bár a Rester vertical ebben a tekintetben kevésbé explicit, mint az előző mű, egyik felkavaró kulcsjelenetében a szex és a halál elválaszthatatlanul fonódik össze. 

Jelenet a filmből. A kép forrása: Festival de Cannes
Jelenet a filmből. A kép forrása: Festival de Cannes
Guiraudie a szabadságot magában a filmkészítésben is gyakorolja abban az értelemben, hogy az Idegen a tónál című film kivételével (sajnos ez az egyetlen, amit nálunk bemutattak) a nagyon hétköznapi realizmus szertelen szürrealitással, álomszerűséggel, mesei elemekkel keveredik. Az új film azért különösen értékes, mert úgy tűnik, ebben találta meg a legtökéletesebb egyensúlyt képzelet és valóság ábrázolása között, az átmenetek olyannyira finomak, hogy gyakran magunk sem tudjuk bizonyosan, hol járunk. Az a természetesség, ahogy a szereplők minden Guiraudie filmben az irreálisat kezelik, kell, hogy a minta legyen számunkra a képzelet szárnyalásának elfogadásában és követésében. Ez a mű ebben az értelemben leginkább A menekülés királyához (Le roi de l'évasion, 2009) hasonlítható.

És hát a szakralitás, a mítoszok, a rituálék és a hagyomány értelmezhető ugyanúgy a fantázia szüleményeként, alternatív valóságként, mint bármely mese. Ezúttal sem lehet a bárányok és farkasok viszonyát nem allegorikusan érteni, a film utolsó, szimbolikus jelenete ráadásul egyenesen biblikus felhanggal bír. De ugyanígy a legendákhoz vonzódást testesíti meg a Pink Floyd rajongó öregember ikonikus albumainak utcára kihallatszó hangereje, az ezoterikus gyógyító növényi indákból fonott „szenzorai”, vagy a folyón úszó mózesi kosár megidézése – mindez persze a paródiát súroló humorral tálalva.

A filmhez a vizualitás tesz hozzá egy újabb, játékosan kozmikus dimenziót. A juhász lányával való szeretkezés az elején Courbet híres (és botrányos) festményének, A világ eredetének tökéletes replikája, amelyből mondhatni természetesen következik a születés ugyanolyan közelről mutatott hátborzongató jelenete. Ez az ív, különböző kitérők, áldozatok és útkeresések révén jut el egy ugyancsak felkavaró módon megrendezett halál pillanatáig – mindez éppen azért érdekes, mert folyamatosan felkínálja a szimbolikus magyarázat lehetőségét, de állandóan megszünteti azt a komoly hangvételt, amelyben ez teljesen elfogadhatóvá válna.

A Rester vertical cím szó szerinti fordításban azt jelenti: ’maradj függőlegesen’, a cím azonban egyszerre utal a köznapibb ’maradj talpon ’és a politikai-morális ’maradj gerinces’ jelentésre, a szexuális konnotációkról nem is beszélve. A nyelviség mindig kiemelt fontosságú Guiraudie filmjeiben, aki korábbi munkáit nyelvjátékok özönével rakta tele, itt pedig azért választotta ezt a francia köznyelvben sem használt semleges, pusztán térbeli viszonyra utaló formulát, hogy meghagyja az értelmezői szabadságot. Hiszen a francia rendező műveinek legnagyobb értéke a válaszok, a lezártság teljes hiánya, az a játékos kétely, ami az ő megközelítését, és ezáltal a mi magyarázatainkat is áthatja. A szabadság ugyanis csak egy kérdéssel kezdődhet.
 
Szerző: Gyenge Zsolt