Női sztárok a húszas éveikben születnek. Amíg még fiatalok, és szerelmest játszhatnak, vagy kalandhőst, mint Jennifer Lawrence, aki a sokmilliós hollywoodi fizetések terén is kiharcolta az egyenjogúságot, miután kipattant az Amerikai botrány kapcsán a botrány, és kiderült, hogy a férfi sztárok több pénzt kaptak a filmért. Pozitív tendencia az is, hogy egyre több a női főhős a hagyományosan férfiaknak készült zsánerekben, készül például az Ocean’s Eleven és a Szellemirtók női remake-je (többek közt Melissa McCarthyval), és az új Star Warsban is lányra osztották a főszerepet.

De a nők karrierje továbbra is megdöccen 40 körül. Kérdés, meddig veszik komolyan őket akcióhősként, és meddig játszhatják a széplányt, akiért megőrülnek a férfiak. Legutóbb például Maggie Gyllenhaal panaszkodott, hogy 37 évesen túl idősnek ítélték ahhoz, hogy eljátssza az ötvenes főhős szerelmét. Amerikában sztárrá válni 40 felett tehát a férfiak kiváltsága, George Clooney-é például, aki maga az érett férfisárm, talán nem is volt 35-nél soha fiatalabb.

Melissa McCarthy a szabályt erősítő kivétel. A New York-i stand-up színtéren kezdte, majd átigazolt Los Angelesbe, a Groundlings improvizációs színházba, ami olyan humoristákat adott a világnak, mint Will Ferrell vagy Lisa Kudrow. Kis szitkom-szerepekkel kapaszkodott fel a szamárlétra aljára, és ott is maradt addig, amíg jött a Szívek szállodája, és úgy tűnt, McCarthy örökre az a kedves, jópofa karakterszínész lesz, akit mindenki imád nézni, de a nevét, ha megölik sem tudja megmondani.

De aztán 2011-ben, a Koszorúslányokkal betört Hollywoodba, és öt év alatt a legsikeresebb női humorista lett. Jennifer Lawrence és Scarlett Johansson után ő a harmadik legjobban kereső színésznő Hollywoodban (tavaly 23 millió dollárt kasszírozott), és a tehetségét is mindenki elismeri. Mint Jim Carrey vagy Rowan Atkinson, McCarthy is a fizikai, testi humorban erős. Tud hülyét csinálni magából, hasra esni, és szerethetően esetlennek mutatkozni. Parókával, maszkkal, hajviselettel teremt karaktert, többnyire lúzer kívülállókat, akik szeretnének beilleszkedni a társadalomba, de agresszív szexualitásuk, fura kinézetük, érdes modoruk miatt ez nem megy. Nemcsak szerethető, provokatív is, amit McCarthy csinál, mert folyamatosan feszegeti, mit fogadnak el az emberek egy testesebb nőtől, mi az, amiből viccet csinálhat, és mivel megy túl minden határon.

Melissának több arca van, a jószívű, egyedülálló anyukától (St. Vincent) a James Bondot is szégyenbe hozó szuperkémig (A kém), de ezekből filmen keveset mutatott. Miután a Koszorúslányokkal befutott, ugyanazzal a lendülettel alakította tovább a társadalmi érintkezés terén analfabéta, tapló nőket, ami először még vicces, később már csak fárasztó volt. Nem pimasz, csak tuskó maradt a Női szervekben vagy a Tammyben, amik – az egyenjogúság nevében – a nőknek akarták átfogalmazni azt a vulgáris humort, amit a férfiak már évtizedek óta élvezhetnek. Mondani sem kell, milyen zsákutca ez, de a nagyközönség mit sem törődött ezzel: Melissának mindegyik filmje kasszasiker lett.

Köztük mégis csak egy akad, amely annyira humoros, mint McCarthy maga: A kém. Ezen a statisztikán A főnök sem változtat. A többre, jobbra érdemes színésznő egy fehérgalléros bűnözőt alakít, aki – micsoda humor! – állig húzott gallérban tart önsegítő előadásokat arról, hogyan lehet sok pénzt keresni. Az önző és arrogáns Darlene-t aztán öt hónapra börtönbe dugják bennfentes kereskedelem miatt, és ezalatt elveszíti minden vagyonát, így a börtönből szabadulva nulláról, egykori asszisztense kanapéján kell újrakezdenie életét. A kanapén lustulva, asszisztense brownie-ját majszolva jön rá, mekkora üzlet van a süteményterítésben, és innentől kezdve arról szól a film, hogyan futtat fel Darlene egy brownie-céget a cserkészmozgalom segítségével.

A főnökkel sok baj van, és ezek közül csak az egyik, hogy története tökéletesen érdektelen, mert ez már a kétszázezredik hollywoodi film arról, hogy a pénz nem, csak a család boldogít, és különben sincs olyan morcos ember, akit egy cuki kisgyerek ne tudna megváltoztatni. Ennél súlyosabb probléma, hogy a filmnek nincs humora. A főnökbe elfelejtettek vicceket írni, „mióta apád pilóta” – ilyeneket mond McCarthy, aki a fehérgalléros bűnözést sem tudja kifigurázni, a bennfentes kereskedelemért több mint tíz éve elítélt Martha Stewarttal poénkodik, pedig azóta a világgazdaságot is bedöntötték a felelőtlen amerikai bankok. McCarthy a fizikai, testi humorát sem tudja kamatoztatni a szerepben, a verbális pedig – ezúttal – gyenge, ahogy maga a sztori is, amely átgondolatlan és skizofrén, mert kikel a karrierista pénzcsinálás ellen, de közben folyton a kiscserkészeken röhög, mert nekik fontosabb egy cica, mint hogy mindenből pénzt csináljanak.

Szürke és unalmas film A főnök, és emiatt nem mutogathatunk másra, csak McCarthyra. Ő írta, a férje rendezte, csakúgy, mint a Tammyt, ami, A főnökkel együtt, McCarthy karrierjének mélypontja. Egy-egy poén véletlenül betalál, de ettől függetlenül elképzelni sem tudom, mit tarthattak viccesnek a filmen. Ilyen az, amikor nemcsak a bevétel, de a humor is a családban marad.