Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ELMENNÉK A BEMUTATÓRA

Németh Ákos: Babett hazudik / RS9 Színház
2016. márc. 14.
A meghívó, a színházi honlap, az előzetesek, a műsorújságok szerint premieren voltam március 6-án az RS9-ben. Bennem van-e a hiba, ha úgy tapasztaltam: legfeljebb egy fotóspróbára alkalmas estét láttam, a munka java még ezután következne? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Pedig a Babett hazudik nem „kezdő darab”. Külföldi (lengyel) megrendelésre íródott, aratott már felolvasószínházi sikereket több helyütt, ilyen megvalósításban nyert díjat, kapott elismerő kritikát. Szerzője – a középnemzedék egyik meghatározó drámaíró személyisége, Németh Ákos – megfelelő jellemismerettel vázolta fel a négy gyerekfiatalt és két felnőttet mozgató színművet. Ám a vékony jelenetfüzér, melyet Vidovszky György (azonnali átláthatóságot, áttetszőséget remélve e megoldástól?) még hártyaszerűbbé, jelzésesebbé tett a pinceszínpadon, jelen formájában csupán problémasor: egy teljesebb produkció előtanulmánya.
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
A címszereplő, a nevével is „babaságát” érzékeltető tizennégy-tizenöt éves lány külső késztetések véletlenének, valamint a maga kalandkereső kedvének és jellemingatagságának engedve belemegy a nagy hazugságba: másnak, többnek adja ki magát, mint aki. Így új iskoláján és korosztályán belül irigyelt vezéregyéniséggé válik, sőt egy felnőtt is „kisfőnöknek” tekinti. Az álmos, szürke városkát kézben tartó, fejlesztő pénzember lányának gondolják ugyanis, holott csupán a csonka családból menekülő, tanácstalan serdülő, amolyan félárva. Babettnek aztán arra szottyan kedve, hogy társait (hárman vannak, két lány és egy fiú) – részben nevelő, bátorító célzattal – különféle esztelen próbatételek elé állítsa. A nagyszájúságukban is tétova, naiv kiskorúak választhatnak: vagy elfogadják a játékszabályokat, vagy lemondhatnak a kilátásba helyezett jutalomról, az amerikai útról.
A szüzsé nem újszerű, de teherbíró. Teherbíró lenne, ha nem ábrázolási és karakter-közhelyek édesgetnék magukhoz az epizódokat és az alakokat. A két egyedülálló felnőtt nőfigura, a látástól vakulásig dolgozó anya és a túlhajszolt rendőrnő életmozaikjában az összes darabka sokfelől ismerős irodalmi vagy szociológiai hozadék. Kolti Helga a hirtelen támadó konfliktusok során, megkésve, mintegy menet közben igyekszik megérteni és megítélni lányát, Babettet; Pálfi Kata begyűjt színészi eszközöket ahhoz, hogy az elmagányosodott sors sokszoros önvédelmét számos rebbenéssel fejezze ki. Vidovszky – nyilván az íróval egyetértésben – a csöndes iróniában igyekszik feloldani a sémákat. Tényleg javít a helyzeten, hogy például a „bérmunkában” felügyelt csecsemő valami bébiáru nagy dobozának színes fényképéről mosolyog ránk, s maga a doboz lenne a „bölcső”. Máskor egy lőfegyver csöve egy tisztítószer szórófejével néz farkasszemet. Ezek az ötletek azonban csak színesítik, ugyanakkor még inkább elkönnyítik a szilárd anyaggal nem rendelkező példázatos történetet.  
A mostani kiképzés leginkább az iskolai vagy beavató színházi drámajátszásra emlékeztet(ne). Bizonyos pontokon fel kellene tenni a kérdést a közönségnek, beszélgetést kezdeményezni fiatal nézőkkel: miért úgy cselekszik Babett, ahogy? Elegendő indíték-e a korai bakfiskor lázongása, az otthoni társtalanság, a sikervágy? S elég érdekes kockázat-e egy kilátó veszélyes pontjára egyensúlyoznia a tériszonyos barátnőnek, gépkocsit „elkötnie” a srácnak, aki még be sem iratkozhatna az autós suliba? Katalizálja-e a Babett az elég nehezen hihető, kimódolt befejezést? Nincsenek-e a színen a szereplők (Babett, Nina, Simon, Katrin) tényleges életkoruknál kissé idősebbre mintázva? Ez a kérdés Császár Réka, továbbá Sipos Viktória, Krausz Gábor és Makra Viktória megoldásait nézve is rendre felmerül. Egyfelől üres kamaszmozdulatokat, „nemzetközi jeleket” lengetnek, amit aligha lehet kifogásolni, legfeljebb a mennyiség, az ismétléstömeg zavaró (s a „szünetekben” a téblábolás, a néma ottlétek hangsúlytalansága), másfelől miközben kiskorúságukat bizonygatják-tanúsítják, elsőéves egyetemistának is beillenének. 
Halbo Illés név jegyzi a látványtervet. Az építkezésekről, forgalom-elterelésekről ismerős  piros-fehér szalagok függnek alá a mennyezetről (hiszen több készülő beruházás is környezetet biztosít a cselekménynek, az „apai pénz” mindenhatósága révén, amíg háttérből uralja a darabot az „apa” és a „pénz”), s ez a csíkos anyag tekercselésként, eszközként átfonódik a találékony kellék-együttesre is (például rátekeredik a kólásüvegekre). Néhány tégla, egy deszkapalló, színben jól választott strandtörölközők, biztos kézzel válogatott jelmezek egészítik ki a díszletet: már az előadás készültségének mostani stádiumában hatékony a vizuális összkép. A térkezelés, a takarékos átmenetekkel operáló jelenetezés mind jót ígér, ami azonban bemutató címén kitöltötte az RS9 nyolcvanöt percét, még nem igazán szolgált rá erre a minősítésre.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek