Emlékfoltozók / Vaskakas Bábszínház, Győr
2016.02.26.

A Győri Vaskakas előadása, az Emlékfoltozók meseszép látványban játszódik. A sok emléket megfoltozott tündérpároshoz gyakornok érkezik. Valóságmesét láttunk. PROICS LILLA ÍRÁSA.

Egy mindenkit foglalkoztató kérdésről szól a Máté Angi könyvéből Nagy Orsolya által írt dráma, amelyet Markó Róbert rendezett előadássá – hát igen, immár ide jutott a magyar gyerekszínjátszás is, hogy nem hallgathatjuk el: a jó mesék drámák. Sőt, az Emlékfoltozók az alighanem egyik első civilizációteremtő nagy konfliktussal foglalkozik: a felnőtté válással és a generációváltással. 

Ujvári Janka, Kocsis Rozi
Ujvári Janka, Kocsis Rozi
J. G. Frazer antropológus, aki a múlt század elején járt végig szinte minden földrészt az általa érthetetlen történetre magyarázatot keresve – annyi minden más mellett azt találta, hogy az „Erdő királya” elődjét megölve nyerte el tisztségét, amelyet addig viselt, míg ő maga is áldozatul nem esett utódjának –, kutatásai nyomán az ember társas–viselkedési szokásainak történetét vázolta fel írásaiban. Ez az előadás, tessék állításom bármilyen túlzónak is, a fent mondott örök problémának női megoldását, vagyis társadalmi szempontból sokkal előremutatóbb vezetésváltás-történetét mutatja meg; de nem titkolja a típus–történet lehetséges személyes vonatkozású fájdalmait sem.

A (nem mellékesen biológiai és) társadalmi nem szerinti női vezető tehát két tündér, akinek a munkája leglényege, a foltozó-varázslat csak együttműködve megy. A tér (látvány: Bartal Kiss Rita és Bobor Ági eh.) lábakon lebeg: a több szintesen emelt, alulról világított, átlósan, szimmetrikusan hátrafutó plexihíd végeken két, különböző, otthonosan gyönyörű fotel, lábtartókkal, kis asztalon veretes kézimunka-ládikákkal, szemrevaló takarókkal; az átlós hidak pedig elöl, az emelt tér legalacsonyabb részén egy szűk játszóhelynyi térben találkoznak. Mintha tényleg egy igazi fák fölötti tündérpalotába látnánk be: körülöttük lent skandináv hangulatú mesevilág, levél nélküli lombhullató fákkal, a világítás mindent átható holdfényérzet, ami alatt a zene szaxofonszőnyeg. 

Gergely Rozália
Gergely Rozália
A történet elején két emlékfoltozó szaktündért nézünk: Ujvári Jankát és Kocsis Rozit. Ébredés után fáradtak, osztozkodnak a házimunkában (az igazságosság nem azonos az egyenlőséggel, itt alighanem kapcsolati titkok rejlenek), két különbözőképp mediterrán nő, de amikor benne vannak a szakmunkában, a dolgukat már rutinnal és figyelemmel végzik. Aztán újra zsörtölődnek kicsit, visszavonulnak, majd újra egymás társaságát keresik – a viszonyuk ennek ellenére a ritkafajta egy test, egy lélek. Élethosszig tartó barátságot, soha el nem múló összetartozást látunk, piha. Megrendítő, hogy egyáltalán nem játsszák el: az egyformaságukat és a különbözőségüket nézzük, a közüket egymáshoz, és egyszer csak tudjuk a szituáción és a történeten túl is, hogy ez az el nem játszás valami igaziból van. Mindez a színpadon olyan tündérek közti, imádnivalóan nem idealizált munkakapcsolatnak tűnik, hogyha egyikük sem tudna arról, hogy a másik ott van a közelben, szempillantás alatt rájönnének, ugyanis mindkettejüknek az a rendkívüli állapot, ha a másiktól el van szakítva. 

Két színésznő zsémbel egymással emlékfoltozó tündérként, akiket nem tudom, hogy a széles színházi szakma mennyire ismer, de akikről én bármikor elhiszem, hogy varázsolnak. Kamilla és Lizinka, bár unják néha, de szeretik ezt a kis világot, amit már több mint kétszáz éve foltozgatnak. Ahogy jönnek-mennek, megcsillan a varázslás során aláhulló, talpukra tapadt aranypor – mert ahol dolgoznak, ott hull. 

Fotók: Vaskakas Bábszínház
Fotók: Vaskakas Bábszínház
És akkor egyszer csak lendületesen betoppan az utódjuk, Gergely Rozália Annája. A fiatal emlékfoltozó–gyakornok alulról ügyesen felmászik a tündérpalotába, céltudatos, képzett, és mindezek ellenére még kedves is, így hát lehet szeretni – ami a két tündérnek azonban csak nem megy egy ideig (Kamilla kicsivel tovább bírja az ellenszenvet). Anna, hamar kiderül a történetből, egyedül fog már varázsolni, amint arra a képesítése is felhatalmazza. Ezen elcsodálkoznak a tündérek és én is, de én annyira, hogy el se akarom hinni. És nem dolgom belebeszélni, hogyan lehetett volna másfelé kanyarítani ezt a mesét, de talán szerencsés lett volna, ha van még egy gyakornok, akivel Anna majd folytatja a világ élhetőbbé tételét, akivel civakodik, akire féltékeny időnként, akivel összefog, amikor kell, mert ez a mese éppen erről szólt eddig, és bemondásra nem veszem be az ellenkezőjét. 

Kamilla és Lizinka összecsiszoltságában olyan erő látszik, amellyel szemben egyedül a tűzrőlpattant gyakornoknak is kevés az a meggyőző ereje, hogy a váltás márpedig optimális lenne. A félreértések elkerülése végett ez semmiképpen nem a színésznőről szól, sőt Gergely Rozália egyértelműen megtalálta a színészi integritását Kocsis Rozi és Ujvári Janka mellett, a figurája azonban annak ellenére sem, hogy a számláló 9999-et mutatott. Ebből kifolyólag nem is értettem, hogy az emlékfoltozó tündérpárosnak miért kell elmennie, amikor a mérleg nyelve még mindig feléjük nyal. 

A mérleg értetlen nyelve persze én vagyok, elfogult néző, aki nem akarta ennek a mesének a végét. Azért eljátszották szépen, szomorkásan elbúcsúztak, felvették a tündérkabátot, aztán elindultak, mert ez a mese erről szól, hogy így kell ezt okosan csinálni. Ha ez itt a vég, hát, az nagyon derék.
 
Szerző: Proics Lilla