Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„ELINDULTAM SZÉP HAZÁMBÚL…”

Bartók búcsúkoncertje / Legendás koncertek a Zeneakadémián
2016. febr. 10.
Várjon Dénes, Simon Izabella, a Concerto Budapest és Keller András felidézte a hangokat, amelyekkel Bartók búcsúzott Magyarországtól. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

Divatba jöttek a történeti hangversenyek: ezeken a művészek felelevenítenek egy – valamilyen szempontból jelentős vagy emlékezetes – múltbeli koncertet, pontosan megismételve annak műsorát. Legendás koncertek címmel a Zeneakadémia még bérletet is hirdetett e koncepció alapján. Novemberben Bogányi Gergely és a Keller Kvartett megismételte azt az 1936. március 3-i estet, amelyen az Új Magyar Vonósnégyes bemutatta Bartók 5. vonósnégyesét, decemberben Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar újból eljátszotta azt a műsort, amely a II. világháború utáni első zeneakadémiai koncerten hangzott el, 1945. március 17-én. December 16-án – Kodály születésnapján – a Kodály Vonósnégyes, Fülei Balázs, Bretz Gábor és Fenyő László Kodály 1918. május 7-én lezajlott második szerzői estjét rekonstruálta: ezen annak idején a Waldbauer–Kerpely Vonósnégyes lépett fel Bartók és Kálmán Oszkár társaságában. Nemrég pedig Várjon Dénes, Simon Izabella, a Concerto Budapest és Keller András idézte fel a hangokat, amelyekkel Bartók búcsúzott Magyarországtól.

Az 1940-es koncert hirdetménye
Az 1940-es koncert hirdetménye

A hangversenyen, amely 1940. október 8-án zajlott le a Zeneakadémia nagytermében, Bartók és felesége, Pásztory Ditta lépett fel, a Székesfővárosi Zenekar kíséretével, Ferencsik János vezényletével. Két „először és utoljára” is jellemezte ezt az estét: Pásztory Ditta ekkor lépett fel először zenekarral, és Bartók ekkor muzsikált első (és egyetlen) alkalommal (az akkor harminchárom éves) Ferencsik társaságában. A műsoron Bach A-dúr zongoraversenye (BWV 1055) szerepelt Bartók, Mozart F-dúr koncertje (K. 459) Pásztory Ditta előadásában, a szünet után a két művész együtt szólaltatta meg Mozart Esz-dúr kétzongorás versenyét (K. 365), hogy a teljes estét Bartók magányos zongorajátéka zárja, a Mikrokozmosz hat darabjában (102. Felhangok; 128. Dobbantós tánc; 126. Változó ütem; 141. Tükröződés; 148. Hat tánc bolgár ritmusban – 1.; 153. Hat tánc bolgár ritmusban – 6.).

Az effajta események mindenképpen hasznosak: feltöltik feszültséggel a kollektív emlékezet áramkörét, összefüggéseket tudatosítanak. Ha kevésbé jól sikerülnek, akkor „csak” tartalmas zenetörténet-óraként funkcionálnak, gazdagítva a zenehallgató tájékozottságát, ha azonban kedvező a csillagállás, és kiemelkedő interpretációk születnek, akkor a tanulás mellett jelentős élményhez is jutunk. Ez történt a zeneakadémiai Várjon–Simon–Concerto-Keller-esten: mind a négy produkció hallgatásakor átlagon felüli jelentőségű, emlékezetes produkcióknak lehettünk tanúi. Az A-dúr koncert hallgatásakor azon töprengtem, mikor hallottam legutóbb Budapesten Bach-zongoraversenyt ilyen színvonalon. Nem kétséges: azon alkalmak egyikén, mikor Schiff András játszotta valamelyik concertót a Fesztiválzenekarral. Várjon ujjai alatt a ritmus rugalmas feszessége, az élénk lüktetés, a sok intenzív hangsúly, az elemző tagolás, a mindvégig áttetsző faktúra, a csengő hang, a plasztikus billentés azt az ideált idézte fel és azt az igényességet képviselte, amelyet Schiff Bach-zongoraverseny-tolmácsolásai ismertettek meg a magyar közönséggel. Mozart F-dúr zongoraversenyében nagy örömöt szereztek Simon Izabella szólói. Úgy alakult, hogy az ő játékát korábban elsősorban kamarazenei produkciókban hallhattam, versenyműben számomra újdonság volt muzsikálása, amelyet mindvégig elegánsan könnyednek, választékosnak éreztem. Teljes technikai biztonság és karcsú, csengő zongorahang jellemezte, bensőséges lágysággal a centrális Allegrettóban és humorral-pezsgéssel a két saroktételben.

Simon Izabella és Várjon Dénes
Simon Izabella és Várjon Dénes

A szünet után elhangzott számok sorrendjében a historikus hitelességhez képest változás történt: mint jeleztem, a hajdani eseményen Bartók zongorajátéka zárta az estet, most azonban a szünet után Várjon következett a hat Mikrokozmosz-tétellel, hogy az energikus kétzongorás versenymű lehessen a koncert fináléja. Várjon Dénes Bartók-zongorázása szuggesztív volt és pontos, markáns akcentusokkal és éles disszonanciákkal, nagy lendülettel és – a lendületnek nem ellentmondva – az apró részletek iránti következetes figyelemmel. Az Esz-dúr kettősverseny nagy attrakciója a két hangszer állandó labdázása a témákkal és motívumokkal; az a rendkívül játékos, energikus párbeszéd, amely az amúgy reprezentatív módon megfogalmazott, virtuóz szólamokat kamarazeneivé teszi, meghitt intimitást kölcsönözve a kommunikációnak. Várjon Dénes és Simon Izabella felszabadultan, örömmel és fölényes hangszeres biztonsággal fedezte és fedeztette fel a közönséggel a Mozart-versenymű szépségeit.

Visszagondolva a szünet előtt hallott F-dúr zongoraverseny élményére, és hozzáadva a kettősversenyben tapasztaltakat: nem tudom, az a sok-sok derű, játékosság, öröm, felszabadultság, amely e két kompozícióban megfigyelhető, hogyan hathatott annak idején, amikor a két művész és a közönség, bárhogy forgatjuk is magunkban, mégiscsak egy actus tragicus résztvevői voltak. Fájdalmas búcsúé, amely, ha nem is tudhatták biztosan, hogy egyikük számára végső lesz, ezzel az eshetőséggel is számolniuk kellett. Találkoztam a szünetben valakivel, aki hetvenöt évvel ezelőtt, gyerekként jelen volt a búcsúkoncerten is. Kérdésemre, milyen volt az esemény atmoszférája, azt válaszolta: a teremben rendkívüli feszültséget érzett. Ezen a téren kétségkívül nem volt „historikus” az újrajátszás: itt és most a művekkel való örömteli és játékos eggyé válás mozzanata uralkodott – nemcsak a két szólista, de a kiválóan kísérő Concerto Budapest és a teljes est ihletett spiritus rectora, a mindvégig érzékenyen és alkalmazkodón vezénylő Keller András részéről is.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek