Anna Woltz: Black Box
2016.01.22.

Anna Woltz regénye, a gyerekvalóságshow-ról szóló Black Box – amelyből a címbeli jelzős szerkezet is származik – olyan disztópia, amelyben már jó ideje benne élünk, és furcsa tézisregény, amelyben folyamatosan változnak a nézőpontok, következésképp a bizonyítani kívánt tézisek. A végső voksot a 16 éven felüli olvasónak kell letennie. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Az 1981-ben született, a publikálást 15 évesen, a de Volkskrant napilapban saját rovattal kezdő, köteteiért többszörösen kitüntetett holland írónőnek ez a második regénye magyarul. Az elsőt, a Száz óra sötétséget szintén a Pagony adta ki, szintén a Tilos az Á könyvek sorozatban, és szintén Rádai Andrea lendületes, „életszerű” fordításában olvashatjuk, amitől az eltérő témák ellenére koherens nyelvi világ jön létre. Egyáltalán nem lehet róla elmondani, hogy így aztán nem beszélnek a mai tizenévesek, különösen azok a jórészt középosztálybeli kamaszok, akik közé a két regény szereplői tartoznak, és az is jó döntés, hogy mondatok, szavak angolul maradnak, mert így jobban sűrítenek, mint azt magyarra fordított változatuk tenné.


Az akár fejlődésregényeknek is tekinthető művek közös nevezője, hogy szereplői sokak, leginkább a kortárscsoport által irigylésre méltó helyzetbe kerülnek – bár a legtöbb olvasó is csak vágyakozik arra, hogy Hollandiából New Yorkba szökjön, vagy egy reality show kiválasztott szereplője, sőt készítője legyen –, a komfortzónán kívüli helyzetbe kerülnek, ami extrém reakciót vált ki belőlük. Ennél azonban fontosabb, hogy ezek a fiatalok életkori határhelyzetben vannak. Azt, hogy mikor tekinti őket gyereknek vagy felnőttnek a külvilág – vagy ők magukat –, csak az adott szituáció határozza meg, a döntés felelősségét szinte csak ettől függően vállalják. Az amúgy kinőni kívánt gyerekségükre hivatkoznak, ha nagy a baj, de folyamatosan a felnőttek adta (jó vagy rossz) mintákat másolják. 

Szintén közös nevezőt jelentenek az okos, nem hétköznapi lány főszereplők mellett a bennük felvetett aktuális, kultúrantropológiai és/vagy társadalompolitikai vonzattal is bíró kérdések. Az olyan rázós, sőt tabutémák, mint a diszfunkcionális családok, a gyerekmolesztálás, a pornó, a fiatalkorúval folytatott szexuális viszony, a fiatalkorú által felnőttel tudatosan vállalt szexuális viszony, az öregség, az eutanázia, a kamaszkori plasztikai beavatkozások, a másoknak való megfelelési kényszer, a médiamanipuláció és az arra adott kamaszválasz. Ezért (is) gondolom, hogy tanulságos lenne nem csupán az oly jellemző gyerekkori „felülolvasás” helyett ezeket a könyveket a szülők kezébe adni. Akár azért, hogy a kamaszokat, akár azért, hogy magukat közelebbről, egy más fénytörésű tükörben megismerjék.

A megíráshoz képest az itthoni megjelenés sorrendje fordított: a Száz óra sötétség 2014-es, a Black Box 2007-es, ez pedig – hangsúlyozva, hogy nem ismerem a szerző többi művét – erősen érződik. A Sandy hurrikán árnyékában zajló családi dráma és love story, a Száz óra sötétség kevésbé kimódolt, a történetvezetés gördülékenyebb, mélyebben és humánusabban ábrázoltak a karakterek, az ő történetük – ami Anna Woltznak fontos, valószínűleg nem véletlen, hogy mindkét regény első oldalain hangsúlyos helyre kerül ez a szó –, és nem tűnik matematikai logikával megtervezettnek. Bár tegyük hozzá gyorsan, a tézisregény műfajában nehezebb ezt a csapdát kikerülni. 

Mert a Black Box tézisregény, igaz, annak nem konvencionális, hiszen semmi és senki nem fekete vagy fehér benne. Az érvek és ellenérvek rendkívül „alattomosan” követik egymást: mindegyiknek jelentős igazságtartalma van. Mintha valaki hangosan gondolkodna, és amit állít, annak azonnal tudná az ellentétét is, de azt is azonnal meg tudja cáfolni, és a cáfolatnak is van cáfolata… Már-már ördögi a kör, szinte bele lehet őrülni, különösen akkor, ha – racionalitás ide vagy oda – az érzelmek végül mindent felülírnak.

A Black Box egy kamaszszereplőkkel készített fiktív valóságshow-ról szól. (Szinte magától értetődő a témaválasztás, hiszen a helyszín Hollandia, ahonnan a műfaj világhódító útjára a Big Brotherrel 1999-ben indult.) A szinte mindent tudó elbeszélő mintha egy prizmán nézné szereplőit. A történetnek azonban van egy külső kerete, egy többször megszakított interjú, amelynek alanya a 17 éves Jamie, a műsor egyik szerkesztője, az ő szemszögéből látjuk a stáb felnőtt tagjait és a gyerekszereplőket, a köztük zajló játszmákat, amelyek fő kérdése az, hol van a kockázatvállalás határa.

A valóságshow-k a karakterek valamilyenségére építenek. Itt nagyon valamilyen gyerekeket kapunk, akiknek elsődleges tulajdonságuk a Tickethez való viszonyulásuk. A Ticket az az orákulum – amúgy egy plasztikkártya és weboldal –, amelynek az egyes centerekben upgrade-elhető brains, looks, pocket, greens és potions kategóriáiból azonnal megtudhatjuk, kivel állunk szemben: milyen okos az illető, mennyire megfelelő a külseje, mennyire tehetős, mennyire egészséges, milyen a sármja, a vonzereje. Öt szín, öt vonal, és máris kész a személyiség, máris tökéletesen megítélhető az egyén. (Kész? Megítélhető?) E tulajdonságok egy részét a természet adta, ugyanakkor némelyek nem csupán korrekciós műtétekkel, de önerőből, tanulással, sporttal is fejleszthetők, a rendszer ezeket is eltárolja, a magasabb pontszámtól pedig a Ticket-tulajdonos mindjárt vonzóbb lesz a többiek számára. (Tehát akkor mégsem annyira rossz a Ticket?) Fontos ismérve ennek a „mozgalomnak”, hogy gyerekek/kamaszok hozták létre, a felnőttek előírásai ellenében, önérvényesítésük erejét mutatja, hogy támogatásukkal egyes termékeket az eladási listák élére menesztenek, bojkottjukkal másokat a föld színéről törölnek el. (Ki is akkor a manipulátor meg a manipuláció áldozata?)

A gyerekek közt is csak az történik meg, ami a felnőttek világában, és nem feltétlenül kisebb volumenben, gyengébb hatással. Sőt. A tragédiához ebben az esetben (is) az vezet – mint gyakorlatilag minden olyan egzisztencialista ifjúsági regényben, amelyre „az új Legyek Ura” pecsét ráüthető –, hogy a gyerekközösség után a felnőttek kezéből is kicsúszik az irányítás, miközben a gyerek arra vár, hogy a rá inkorrekt módon (?) áttolt döntést mégse kelljen meghoznia. 

Például azt, hogy mi történjen a házba bevitt, önmagáról gondoskodni képtelen, testileg-szellemileg leépült, szinte magatehetetlen 94 éves nénivel. Aki a nézettség érdekében bármire képes producer – az egyetlen teljesen romlott karakter – édesanyja, és akinek köszönhetően nem csupán helyes/cuki/szép/okos, de leginkább fiatal, életerős testek kerülnek képernyőre, sőt a haldoklás, a halál is tematizálható. (Ha másképp nem megy, hát legalább így – és máris kész a felmentés?)

Vagy ami ebben a még inkább kiélezett szituációban, egy valóságshow-döntőben zajlik, ahol egy, a házba beküldött vírus dönti el a győztes személyét. (De hát az oda eljutó két gyerek, a Ticket-fanatikus lány és a „vadember” fiú maga találja ki, hogy valóban a lét legyen a tét! Ha ők ezt akarják, akkor miért is ne?)

A szerkesztők pedig némi latolgatás után, a két játékosra és az emelkedő nézőszámokra hivatkozva beküldik a vírust, a tévéző hollandok arctalan tömege pedig háromnapi élelemmel, szabadságot kivéve vackolja be magát a nappaliba. Egy 22 éves szerkesztőlány saját erkölcsi mércéjére hivatkozva nem bírja tovább, és otthagyja a show-t, ellenkampányba kezd. (De hát egy veszélyes dolgot csak úgy lehet rendesen körbejárni, ha annak a veszélyeit is megmutatják!)

A Black Box stábja és a teljes politikai elit ott ül a fogadáson, amelyen a döntőt követik. Bár főhősünknek, Jamie-nek eszébe jut, hogy két őrült (?) kortársa közönség nélkül is belehergelte volna-e magát és egymást ebbe az utolsó (?) játékba, neki csak sötétvörös selyem estélyi ruhája fontos, és az előtte álló, a vágyott férfival ki-tudja-mit-hozó éjszaka jár a fejében. De elítélhetjük-e ezért felsőbbrendűen, valamiféle nagybetűs Morálra hivatkozva? 
 
Elméletben igen. Gyakorlatban… Azt hiszem, álságosak lennénk, ha azonnal, gondolkodás nélkül kinyilatkoztatnánk. „[O]lyan időket élünk, amikben minden törvény és háború megkérdőjelezhető.” (171. oldal) Úgyhogy inkább viselkedjünk felelős értelmiségiként, és legyen lelkifurdalásunk.
Szerző: Papp Tímea
Szerző:  Anna Woltz
Cím:  Black Box
Kiadó:  Tilos az Á Könyvek, Pagony
Kiadás éve:  2015
Terjedelem:  230 oldal
Ár:  2790 Ft