A film egyetlen nap leforgása alatt, december 24-én játszódik Los Angelesben, de nem csak emiatt sorolható a karácsonyi mozik „műfajába” is. Már a főcím cirkalmas betűtípusa, csicsás stílusa és melodikus zenéje is mainstream családi mesét ígér, a szekvencia viszont nem egészen úgy folytatódik, ahogy az a hollywoodi filmektől várható.
Mint kiderül, a főcím sárga háttere a Donut Time nevű fánkbolt egyik asztallapja, ami fölött két vásárló osztozik egy fánkon. A bolt a piroslámpás negyed kellős közepén áll, és a két szereplő színesbőrű, transznemű szexmunkás. Sin-Dee Rella (Kitana Kiki Rodriguez) épp letöltötte egyhónapos börtönbüntetését, amit szeretett stricije helyett vállalt be. A két főhőst amatőr, kezdő transznemű színészek formálják meg (a másikukat, Alexandrát Mya Taylor alakítja). Játékuk keresetlen, hiteles: hadarnak, káromkodnak és szlenget használnak (pl. a fish szó náluk nem halat, hanem ciszgender nőt jelent). Beszélgetésük éppoly életszerű és természetes, mint a film teljes egésze, de a cselekményben egy szkriptdoktor sem találna hibát.
Alexandra ugyanis véletlenül elkotyogja Sin-Dee-nek, hogy stricije egy „hal” prostijával csalta meg, amíg ő helyette hűsölt. Ez az elszólás nem pusztán egy geg, hanem az in medias res módra felütött mozi bonyodalma is, a történet ugyanis itt megy át egyszerű vígjátékból bosszúsztorivá. Sin-Dee ettől kezdve célorientált hőssé válik, aktivizálja magát és keresi a konfliktust: nekiindul mindent tűvé tenni a bizonyos „halért”, hogy a végére járjon a pletykának. Alexandra könyörög neki, hogy ne csináljon „drámát” már rögtön az első szabadlábon töltött napján, de Sin-Dee-nek elborul az agya. Alexandrával a sarkában bejárja a türelmi zónát, odüsszeiája besorolható a road movie és a buddy movie műfajába is.
 Jelenetek a filmből |
Sin-Dee már-már felcsap keménykezű detektívnek, erőszakkal vagy lelki terrrorral vallatva azokat, akik talán tudnak valamit célpontja ki- és hollétéről. Egyik nyom után a másikat követi. A finálé pedig egy turbulens és pattanásig feszült találkozás a három szexmunkás és a strici között, épp abban a fánkboltban, ahol a film kezdődött, és a nap fordulatos eseményeinek előzményei pedig csak ekkor exponálódnak egészen. Sin-Dee felindultságát találóan ábrázolja a körötte legyeskedő, trappolását hosszan követő kamera is, valamint a gyakran felüvöltő zene. A szinte real time-ban játszódó filmet három iPhone 5-össel vették fel, és Baker nem csak a büdzsén spórolt ezzel, sokkal inkább camp esztétikát csinált a rendhagyó forgatásból. A film címe a képi világ domináns színére utal: a mandarin egyszerre ragadja meg L.A. atmoszféráját és sugallja, hogy Sin-Dee vérszemet kapott.
A film két szálon fut: a másik főhőse egy örmény taxisofőr, Razmik. Neki is számtalan extravagáns kuncsafttal van dolga, ami egyrészt rengeteg komikus szituációt teremt és egy-egy mikrotörténet elmesélésére ad lehetőséget, másrészt bemutatja Los Angeles ritkán látott arcát. Razmik ugyanúgy végigjárja az Angyalok Városa alvilágát, mint Sin-Dee. A casting John Waters szennyfilmjeit idézi: a ciszgender és hetero mellékszerepeket csupa előnytelen megjelenésű, feltehetően amatőr színész alakítja, miközben a világszép sztárok metropoliszában járunk. Mindkét főhős keres valakit: Sin-Dee a stricijét és a nőt, akivel az megcsalta, Razmik pedig épp Sin-Dee-t, mivel törzsvendég a transznemű szexmunkásoknál.
 A képek forrása: MAFAB |
Ha ugyanazt teszik, mi szükség az örményre ebben a történetben? A taxis családos ember feleséggel és gyerekkel, az örmény família ráadásul kifejezetten konzervatív: a nagymama azon sopánkodik, hogy nem esik a hó szenteste Los Angelesben, és amikor Razmik feláll a karácsonyi vacsorától és dolgozni (valójában persze kurvázni) indul, anyósának az a legnagyobb problémája, hogy mivel az egyetlen férfi elment az asztaltól, a nőknek így maguknak kell italt tölteni. A mamának persze később lesz nagyobb gondja is: követi Razmikot taxival, aki pedig belefut a strici és alkalmazottai veszekedésébe a Donut Time-ban. A fináléban egyesül a két szál, és a filmen belül újfajta komikumot teremt: régimódi örmények néznek farkasszemet a következő generáció transznemű szexmunkásaival.
A strici és munkásai vérbeli antihősök: káromkodnak, civakodnak, kicsapongóak, promiszkuózusak, és a munkájuk is alig legális. Viszont legvégül mégis megbékélnek, könnyedén megbocsátanak egymásnak, egyfajta pótcsaláddá kovácsolódva össze az ünnepekre. Mind kitaszítottak, Alexandra például el is ejt egy megjegyzést arról, hogy nincs családja. Razmik vér szerinti, hagyományos famíliája viszont egy frusztráló, képmutató, hamis közösség, ami széthullik karácsonykor. A kierőszakolt idill mögött felsejlik a működésképtelenség.
A Tangerine-t főleg fesztiválokon vetítették, ahol jól szerepelt: ez az idei Sundance egyik nagy felfedezettje, a miskolci CineFesten pedig elnyerte a közönségdíjat és a nagydíjat is. Példás indie sikersztori: minimális büdzséből, függetlenül, sztárok helyett amatőrök szereplésével készült. A kompromisszummentes, polgárpukkasztó, itthon 18-as korhatárt kapott mozi mégis karácsonyi műfajú film abban az értelemben, hogy elfogadásra és szeretetre sarkall. Amire nekünk is nagy szükségünk van, ezért tökéletes meglepetés, hogy a film itthon is eljutott a moziforgalmazásba, ráadásul stílszerűen az ünnepekre időzítve.