Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VAGY SZABADOK?

Kárpáti Péter: Kéksziget / Kerekasztal Színházi Nevelési Központ
2015. dec. 6.
Ez a színházi nevelés kényes terep, akárcsak az egyéb nevelések. A Kerekasztal profi csapata legújabb foglalkozásában egy család kacifántos világába vezeti be a nézőit. Akik aztán együtt játszanak velük. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

keksziget1

Megjegyzem, Kárpáti Péter pofás kis darabot hozott össze, legalábbis ami az alaphelyzetet illeti: van egy anyuka, két nagyjából felnőtt és egy kiskamasz gyerek, egy emelettel följebb egy nagymama (róla csak tudunk, de nem látjuk), és egy óceánnal odébb egy apa (őt skype-on látjuk). A nagylány már elspriccelt otthonról (utalnak rá, hogy nem éppen idilli körülmények között), de azért rendszeresen hazalátogat; egykori szobájába pedig beköltözött a nagyfiú, immár a barátnőjével, akit anyuka amúgy nem nagyon kedvel, sőt; az előző partnert szerette, és nem habozik ezt minduntalan a jelenlévők tudomására hozni. És van a kiskamasz lány, Julcsi, aki néhány éve nem beszél, vagyis nem hajlandó megszólalni; a család már mintha meg is szokta volna, pedig biztos volt néhány kör a pszichológusnál.

De ez még nem a Kéksziget című dráma, csak a helyzet, az adottság. A dráma abból bontakozik ki, hogy Julcsi egy pályázaton kéthetes izraeli táborozást nyer.

A közönség – az általam látott előadáson egy nyolcadik kerületi általános iskola nyolcadikos osztálya – akkor válik szereplővé, amikor Julcsi, némi családi viták után, elmegy a táborba, ahol nemcsak megszólal, de egyenesen ő a csoport tolmácsa, hiszen a csoport vezetője angolul beszél. Alkalmi közösségében, a családtól távol szemlátomást jól érzi magát: befogadják a társai, akikkel részt vesz a különféle programokon, játékokban, beszélgetésekben – olyannyira befogadják, hogy a kamasz közönség nem látszik észrevenni, hogy Julcsit Hajós Zsuzsa, vagyis egy felnőtt játssza…

Ahol nekünk, felnőtteknek „kilóg a lóláb”, vagyis kisebb-nagyobb megoldandó , de legalább kibeszélendő problémák sorozata mutatja magát, az a játszótárs-közönségnek egy tudomásul veendő helyzet, amelyhez igazodni kell. Vagyis amikor Julcsit a családja skype-on keresi, a társak habozás nélkül letagadják, mert számukra magától értetődik az előzmények alapján, hogy a kislány nem akar beszélni velük, de még mutatkozni sem előttük.

A játék beszédes: a gyerekek felszabadultan vesznek részt a játékokban, például abban, amikor a szabályok átírására biztatja őket Farkas Atilla színész-drámatanár. Aki szűkebb és tágabb környezetünk jövőjén hajlamos olykor elgondolkodni, annak igazán tanulságos, hogy e tekintetben a gyerekek egy csöppet sem kreatívak, vagyis semmi épkézláb szabály nem jut eszükbe, amely szervezhetné a napjaikat; ahogy nincs igazán ötletük arra sem, hogy egy teljesen üres, szabad napot mivel és hogyan szeretnének eltölteni. Irányításra várnak, és az irányító többnyire nem közülük kerül ki, hanem a felnőttek köréből. Hát…

A játék akkor válik még izgalmasabbá, amikor Julcsi hazatér a kéthetes táborozásból: ekkor ugyanis a drámatanárok a gyerekekre bízzák, hogy otthon mi történik. Három megoldást láttunk a megérkezésre – ezt az önként jelentkező gyerekek játsszák el, esetünkben épp három fiú –, és a „Julcsi megszólal”-tól a „Julcsi továbbra is, ismét hallgat”-ig mindegyik verzió fölmerült.

A résztvevő gimnazisták – a terv szerint jellemzően 8-9. osztályos kamaszok – magukkal viszik az elgondolkodtató részleteket. Nincs kitárgyalás, nincs befolyásolás – remélem azért, hogy legalább egymás közt beszélnek a fölvetődő problémákról. Amelyeket ismét bőven mér a Kerekasztal csapata…

Forrás: kerekasztal.hu
Fotók: Ambrus Bori. A képek forrása: Kerekasztal

Miközben az oktatás problémáiról sok szó esik manapság, lassan felnövőben az a nemzedék, amely már az alaposan átszervezett, tartalmilag és formailag egyre több súlyos gondot mutató rendszerben végzi az iskolát. A kormányzat által áhított diák hittan vagy erkölcstan oktatásban részesül, az idegennyelv nem fontos, a helyesírási követelményeket most készülnek kiszervezni a tananyagból, a humán tantárgyak ideológiailag-politikailag erősen determináltak. Az áhított diák lehetőleg mielőbb szakmát tanul, egyetemre nemigen megy, vagy ha igen, hát fizessen érte, ha tud, és akkor is olyan szakot válasszon, amilyen szakemberre a kormányzatnak szüksége van. Az áhított diák értékrendjében a különféle „elvont” ügyek ne szerepeljenek: szabadság, demokrácia, érdekképviselet – minderre semmi szükség, mert a szellemi szempontból gondoskodó állam ezt nem igényli, sőt.

Nem közvetlenül, csak áttételesen, a közönséggel való foglalkozásban erről is „beszél” a Kerekasztal csapata (az említetteken kívül Jobbágy Kata, Lipták Ildikó, Sára Eszter, és rendezőként Kárpáti István és Kárpáti Péter): alattvalók legyünk, vagy szabad, gondolkodó felnőttek. Ez utóbbi a nehezebb út.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek