Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„NE KLIKKELJ – KLIKKESEDJ!”

A harag napja – Krétakör / Trafó
2015. dec. 1.
Cseppben a tenger, pars pro toto, csupa hétköznapi ember, sablonos történet, valóság, só – vagy amit akartok, és amit nem. Schilling Árpád színháza olyan tükör, amelybe annak is rohadt érzés belenézni, aki bűntelennek érzi magát abban, amiben élünk. Sem a tanú, sem az áldozat nem menekül. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Tiszta és átlátszó az egész, mint egy pohár friss víz. A pohár víz amúgy közönséges dolog: sablon, séma, a megtestesült hétköznapiság, a csapból is ez folyik, ugye. Schillingnek kézre állnak ezek a hétköznapi elemek; tud belőlük színházat csinálni, mert azzal operál, hogy egyénivé, egyedivé varázsolva mindenki fölfedezi benne azt, ami az ő sorsával közös. Vagy éppen ellentétes. Vagy csak pusztán: más.

Meszléry Judit, Sárosdi Lilla
Meszléry Judit, Sárosdi Lilla

Nem vagyunk nővér a koraszülött osztályon, mint Erzsi. Ő egyszer csak ellép  az inkubátorok mellől, fejét fölemeli, és egy kollégájával együtt kimondja, amit gondol: tűrhetetlen állapotok uralkodnak az egészségügyben. Aztán mire körülnéz, azt látja: egyedül maradt. A miniszter persze melléjük áll, „igazatok van” meg „egyek vagyunk veletek”, fölkarol és kitüntetést ad, aztán úgy megszünteti a csecsemőosztályt, Erzsike munkahelyét, mint a sicc. A kezdetben áradó gratuláló sms-ek, like-özönök és bátorítások gyorsan némaságba fúlnak. Ha esetleg tanár vagyunk, eszünkbe jut, hogy az oktatásban is tűrhetetlen viszonyok uralkodnak. Ha portás vagyunk egy új stadionban, az jut eszünkbe, hogy de jó, hogy nem vagyunk Erzsi. Ha miniszter vagyunk, az jut eszünkbe, hogy holnap is miniszter szeretnénk lenni, és ehhez szabjuk a viselkedésünket. És biztosan nem jövünk el a Trafóba, hiszen semmi közünk hozzá, és hátha meglát valaki.

Ahhoz, hogy a tipikus, gyakori, sőt túlnyomó, nagyon ismerős elemekből színház legyen, kell ez a bizonyos átható tekintet, amely összerendezi belőlük a színházi keveréket – és mindenképpen kell a nagyon jó színész. Erzsit nem játszhatja Erzsi.

Mint egy lépcső, amelyen csak lefelé lehet lépkedni. Schilling Árpád és a Krétakör legújabb előadásának, A harag napjának csak kiindulópontja, mondhatni, ürügye Sándor Mária, a „feketeruhás ápolónő” bátor kiállása; a történet a továbbiakban egy esettanulmány szikárságával és filológiai pontosságával azt meséli el, hogyan fullad szükségszerű kudarcba a tiltakozásra, szókimondásra, szolidaritásra lusta, rezignált, erejét vesztett társadalomban az egyén küzdelme – no, nem az átfogó változtatásért, csak kisvilága, illetve saját maga morális és mentális integritásáért.

Rába Roland
Rába Roland

Erzsi tehát elveszti az állását, és nem, nem kap másikat. Mehet takarítani a szépségszalonba, otthon pedig hallgathatja hol az anyja szemrehányásait, amiért élhetetlen és „elüldözte” csapodár férjét, hol a lánya kifakadásait, amiért csórók, és ő nem mehet el a tengerparti osztálykirándulásra. Ahogy mondani szokás, elfogy körülötte a levegő. A régi kolléga büszkén dicsekszik új karrierjével: ingatlanos lett, erre cserélte az elfekvőben végzett piszkos nővéri munkát, és azóta „a szex is jobb lett”, nem beszélve a pénzügyi helyzetéről. Erzsinek itt sem nyílik pálya – nem mintha nem akarná, hiszen nem lúzernek született, hanem erős és elszánt, csak éppen bezárulnak előtte az ajtók, lecsapják a telefonokat, mindenkinek elég a maga baja. Erzsi pedig lépdel lefelé a lépcsőn: a mama megvakul, a műtét költséges, a lakást el kell adni, a lány az apjához vágyik, aki azonban az új családjába nem tudja és nem akarja betelepíteni a „problémás kamaszt”, és még a szerencsétlen osztályfőnök, a gyerekekkel „nem bíró” tanárnő is neki sírja el a tehetetlenségét, hipermodern frázisokkal megspékelve. A szépségszalon tulajdonosa, aki Erzsi első jelentkezésekor fölmérte és forintosította a negyvenhez közeledő asszony külcsín-hiányosságait, kelletlenül vonszolódik egy hozzáillő esküvő felé – Erzsi takarítónő fogja a homlokát és bújtatja az elegáns esküvői öltönybe egy részeg, tombolós éjszaka után; hálából vagy saját érzelmi nyomorától indíttatva tesz is egy kört a férfi Erzsi ágya felé… Aztán oda a lakás ára is, és oda lassan minden.

Meszléry Judit, Sárosdi Lilla
Meszléry Judit, Sárosdi Lilla, Kovács Kata Milla

Pedig nem történt semmi különös, csak hétköznapi csapások, átverések, cserbenhagyások; csupa sematikus fordulat, minden szomszéddal megesik egyik vagy másik. Velünk szerencsére egyelőre nem, vagy ha mégis, valahogy kievickéltünk a bajból. Zabezsinszkij Éva, Schilling Árpád és a szereplők írták a sztorit, ezt a finom kis kortársi sűrítményt, amelynek mi, a közönség engedelmes és értő nézői vagyunk, a szemünkbe is mondják a szereplők, hogy nem lennénk jók a következő áldozatnak, hiszen íme, itt vagyunk, jól vagyunk, hallgatunk. És szorgalmasan like-oljuk a facebookon a nekünk tetsző hősies gesztusokat, és klikkeléssel lázadunk az amúgy elviselhetetlennek tartott társadalmi közérzet ellen.

Mégsem vezércikk vagy publicisztika, de még csak nem is plakát vagy kiáltvány, amit látunk, hanem színház, amelyben ráadásul felbukkan az egykori Krétakör nagy és azóta is pótolhatatlan erénye: a remek színészek. A színpadon ott van Láng Annamária, aki csodás formáját futja; itt számos figurát tesz oda könnyedén és mélyen, egyetlen testtartással és mozdulattal a megtiport és kiszolgáltatott tanárnőt, az élelmes nővért, a kikapaszkodott ingatlanost, és hát csak bámulni lehet, ahogy egy Adidas-melegítőben, szinte szöveg nélkül eljátssza az új feleség vasmarkúságát. És Rába Roland, aki szintén ruganyosan vált alakot: az agresszivitását jovialitással takaró miniszterből hiszterikus, önmagát féltő főorvossá, majd rámenős üzletemberré, majd pitiáner csalóvá, majd papucsférjjé változik, és mindegyik szerepben nemcsak kerek jellemet, de egész sorsot is mutat.

Fótok: Stavros Petropoulos. Forrás: PORT.hu
Fótok: Stavros Petropoulos. Forrás: PORT.hu

Erzsit Sárosdi Lilla játssza, az ő szokásos, keményen belemenős színészetével: magát rakja elénk, szinte dokumentarista hűséggel, megannyi apró gesztussal teszi nemcsak átélhetővé, hanem brutálisan fájdalmassá ezt az asszonyt. Az anyja szerepében Meszléry Judit az öregek önzésével operál, kiszolgáltatottságát a lánya feletti kárörvendéssel gyógyítja. A kamaszlányt Kovács Kata Milla játssza; szépen megmutatja nemzedéke legfőbb erényeit, az elvek helyett a boldogulni-érvényesülni vágyás primátusát.

És Vranik Krisztián szomorú zenéjére Závada Péter dalát énekli Láng Annamária – semmi vigasz, semmi jó, miközben persze jó. Nem ordítunk, nem nyúlunk Erzsi keze után, amikor megfogja a nagykést, legföljebb lehajtjuk a fejünket, mert tudjuk, mi következik: vér.

Schilling mesterien higgadt, és az előadásban felnövő indulatot ezúttal erősen megkomponálja a rendezői kéz. Aki eddig nem tudta, mi a különbség a (jó) színház és Schilling Árpád (jó) társadalmi színháza között, az menjen gyorsan, és nézze meg A harag napját. Aki tudja, az is.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek