Dunai Ferenc: A nadrág / Karinthy Színház
2015.12.10.

Rendszerváltás, rendszerváltozás. Végbement, nem ment végbe? Akad jelentős írónk, aki csak „gatyaváltásnak” nevezi a történelmi fordulópontot. Egy nadrág azonban van, amelyet nem kell váltani: A nadrág című komédia. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Kerekes József
Kerekes József
Illetve éppen ez az. Karinthy Márton rendező a saját színházában mintha mást nem is tűzött volna maga elé célul, mint hogy elővegye a közelmúlt magyar drámatörténetének egyik fiókjából Dunai Ferenc vígjátékát, és a sikersorozatát 1962. október 8-án a vígszínházi ősbemutatóval kezdő darabot ötvenhárom évvel később majdhogynem változatlanul színre vigye. 

A „majdhogynem változatlanul” nem a parányi szövegmódosítások mellékességét, a tárgyak, eszközök, jelmezek fél évszázad távolából tüntetően érvényesülő korhűségét, a rendezés minden ízének hangsúlyozott retró jellegét jelenti csupán, hanem azt a sugalmazást, hogy a konszolidálódó, évtizedekre berendezkedő Kádár-kor és anno 2015, a mai éra között nincs érdemi eltérés. Ezen állítás több-kevesebb igazát nap mint nap halljuk, olvassuk, olykor tapasztaljuk is, ám maga a summázás – „minden maradt a régiben” – publicisztikai séma, lépcsőházi bölcsesség, fecsegő felszín.

A Karinthy Színházban A nadrág új bemutatásának a közönség által legelismerőbben honorált két mozzanata az, amikor (más-más módon: előbb a hangejtésben, utóbb a hanglejtésben) Kádár János máig közismert beszédmódjának utánzását, parodizálását hallja. Nem nélkülözi a félelmetességet, hogy ezek az artikulációs poénok ilyen meleg, szolidáris fogadtatásban, nevetésben és tapsban részesülnek: mintha az egykori kilónként 3,60-as kenyér illata is megcsapná a mai orrokat. Ám Karinthy Márton a vélelmezett ugyanolyan ugyanolyanságát s a más másságát – és ha valóban ez a helyzet, akkor az e körbe vonható tények lesújtó voltának elemző kritikáját – nem vitte bele munkájába. 

Kerekes József, Gubík Ági
Kerekes József, Gubík Ági
Hiába igaz, hogy a karrierizmus, a gátlástalan hazudozás, az öntömjénező gőg, a házassági kicsapongás, az érdekszerelem, a következményektől rettegő betojiság komédiai modelljei időtlen idők óta nagyjából azonosan működnek – és Dunai Ferenc egykor, pályakezdő szerzőként rögvest nagy mesterségbeli rátermettséggel alkalmazta témájára e modellek paneljeit, csattanóit –, nem lehet egy egész estét a Munka Érdemrendért való ácsingózásra, az SzB-titkár könnyen összeomló tekintélyére, a csak párttagoknak kiutalt vonalas telefonra bízni. Az egyszerű behelyettesítés szerény eredményt hoz, a szatíra éle csorbul 21. századi értelmezés híján.

A szeretőjénél időző vállalatvezető nadrágjának előbb víz, utóbb tűz által történő tönkremenése, a vállalati ünnepség miniszteri látogatással tetézett nagy napján a nyilvános megjelenéshez nélkülözhetetlen ruhadarab körüli hercehurca a fenti nem csekély hiányosságtól eltekintve jó ritmusban, jó szereposztással fut le. Kerekes József (Radó Tamás igazgató) arcán a „vezető káder” magabiztos fölénye mellett mindvégig ott ül a torzpofákat előhívó aggodalom, a több felől is fenyegető lebukás aggodalma. Gubík Ági mint Berta túlmosolyogja szerepét, de ezen belül figurát teremt a szájszél megvető, kacajos rándulása: hát igen, nekem – meg a talán születendő gyerekem apjául – ez a pasas kell, mert ez van, ezt lehet megcsípni. Balázs Andrea (Radóné) a legelevenebb színi jelenség, a harmincas évek magyar filmjeiből gördül elő és a minap még volt televíziós kabarék ajtaján megy ki, a két idősík között a korai ezerkilencszázhatvanas éveket is abszolválva a teltkarcsúságából jellemvonásként következő simulékony kompromisszumkészséggel. Dányi Krisztián a Lúdas Matyi karikatúráinak mintájára oldja meg a hevült szívű műszaki rajzolót, akit jobb híján az értelmiségi rétegbe kell sorolnunk. Marton Róbert (Koltai) a tegnap és a tegnapelőtt egyik-másik neves magyar komikusának szórövidítéseihez, gesztusaihoz ironikusan közelítve pattogja a funkcionáriust, Vertig Tímea csak annyira kígyó a szomszédasszony Soltészné epizódját játszva, hogy a sziszegés nem tölti be a színházat.

Dányi Krisztián
Dányi Krisztián. Fotók: Karinthy Színház
 
 
A hozzáértő színészvezetéssel nem egyenértékű a játékszervezés. Ha nem valami nagy jelkép akar lenni, értelmetlen a délelőtti, déli cselekményidőben a kinti sötétség. Az apróbb dolgok fölött át-átsiklik Karinthy Márton. A nadrág nagyon vizes, majd nagyon égett, de az a pöttynyi folt, amelynek kiszedése elindítja a lavinát, mintha elfelejtett volna rácsöppenni a nadrágszárra (még említése is úgy történik, mintha ott sem lenne). Juhász Kata lakótelepi kislakás-díszletének falain annál több a hajdani tapéta-modernség piros, zöld, sárga pöttye, Tordai Hajnalnak pizsamától kiskosztümig mindenre van ötlete a Verseny Áruház és a Clara Rotschild Szalon fénykorából. A színen 1962 nagyjából rendben, 2015 sokkal kevésbé.