Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

APÁK ÉS FIÚK

Csiky Gergely: Buborékok / Szigligeti Színház, Nagyvárad
2015. nov. 22.
Az előző évadbeli A mi osztályunk már sejtette, Nagyváradra érdemes figyelni. Az új művészeti vezető, Novák Eszter mind anakronizmustól, mind direkt ki- és összekacsintástól mentes Buborékok-rendezése mindezt megerősítette. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Legyünk közhelyszerűek, és boncolgassuk Csiky Gergely 1884-es darabjának szinte mindenkori, de mostanság meg aztán tényleg különös érvényességét annak kapcsán, hogyan szövi át mindennapjainkat a korrupció? Ugyan. Fölösleges szájbarágósan ismételgetni azt, amit úgyis tudunk, ami bármelyik nyomtatott vagy online médiumban azonnal és a szemünkbe ötlik. Az egyik oldal szerint csak a másik korrupt, a másik szerint csak az egyik. A lapokat végigböngészve aztán legyintünk rájuk: a kisember úgyis csak rajtaveszt.
Molnár Júlia, Kardos M. Róbert
Molnár Júlia,  ifj. Kovács Levente
Szóval apák és fiúk – áll a címben. Vagy inkább anyák és lányok? Esetleg zsákok és foltok? Az előadás műsorfüzetében Szerb Antal Magyar irodalomtörténetét idézik 1934-ből egyrészt arról, hogyan került a fő-, közép- és kisnemesség új hatalmi területekre, a valódi tőkéstársaságokba, illetve az ország adminisztrációjába, másrészt pedig a dzsentri életformát követni – majmolni – akarókról. Jó a szövegválasztás, mivel ez elevenedik meg előttünk. Az, ahogyan az új társadalmi-gazdasági környezetben az új generáció a régi szocializációs és érvényesülési, problémamegoldási szabályokat követi, miközben a másik irányba is szól utalás, amennyiben az „apák fizetik a fiúk adósságait”.
Ennek megmutatására tökéletesen alkalmas Csiky Gergely drámája, amit Nagyváradon – szintén a műsorfüzetből idézve – Kárpáti Péter dramaturg szavaival élve „restauráltak”. Ennél azonban jóval többről van szó, mert nem régi fényben csillog, hanem egyfajta új prizmán át látszik a darab, remekül egyensúlyozva a fékezett és a túlhabzás között. Megtartották a sokszálúságot, alapvetően nem nyúltak a karakterekhez és az őket jellemző nyelvi eszközökhöz, de a terjengős, túlbeszélt megszólalásokból egy-két árnyalattal karcosabban hangzó, mai ritmusú párbeszédek lettek, a típusokból pedig hús-vér figurák, akik között érzelmileg valósan indokoltak párkapcsolatok. 
Solmay és Solmayné házassága működő házasság: az évtizedekkel ezelőtti összeboronáláson, a gyerekeken és a megszokáson túl a szexus is működteti, a hormonok még láthatóan tombolnak férfi és nő között. A férfi empatikus, elfogadja financiálisan nemtörődöm nejét, megbocsátja lányai könnyelműségét, sőt erejéhez mérten maga igyekszik titokban elintézni a gyermeke túlköltekezéséből adódó pénzügyi problémákat, hogy az a lány, Szerafin házasságát ne veszélyeztesse. Mindeközben azonban – talán kényelemből – mégsem tesz a „fenn az ernyő, nincsen kas” mentalitás családi túlburjánzása ellen. Úgy vonul ki a mindennapokból és áll azokon felül, mint Jane Austen regényében Mr Bennett. Ifj. Kovács Levente ereje teljében levő, egyáltalán nem pohos papucsférj Solmay Ignáca bár későn, de feleszmél, és képes a racionalitást figyelembe véve a sarkára állni. A vagyon elvesztésével járó kényszerhelyzetben mer és tud felelős döntést hozni, ráadásul mintha lenne benne némi hit, hogy az újrakezdés új lehetőségeket rejt, és még akár a család nőtagjainak felelőtlensége is jó irányba változhat. Ő az egyetlen, aki felismeri, hogy illúziókban nem lehet élni.
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
A válással való fenyegetésnek ebben a kapcsolatban feszültsége van. Az persze más kérdés, meddig tart ki ez az erély Szidóniával szemben, aki egy házi operettprimadonna. Legfontosabb tulajdonsága az, hogy túlpozícionálja magát, kifelé él, nagy elánnal. Szcénákat rendez, mintha állandóan színpadon lenne, és a státuszhoz tartozó vélt vagy valós szerep elvárásainak akarna megfelelni. Bukásuk következménye, Pest és minden más elvesztése, ami ahhoz tartozik, csak egy pillanatig okoz tragédiát, hiszen Pankotán várja a társasági élet – ami egyelőre ott valószínűleg nincs, de energiáit látva nem kétséges, hogy odaköltözésük után azonnal lesz, hiszen neki ez a zsizsegés a lételeme. Molnár Júlia ezt a „sokságot” visszafogottan képes eljátszani. És még egy nehéz feladatot hajt végre: ízléssel képes megmutatni az első virágkorán finoman is túllevő asszony vágyakozását, hiúságát, tetszés- és középpontba kerülési vágyát. Mindezeken túl van azonban egy nagyszerű tulajdonsága is: rendkívül pragmatikus.
„Fényes parti: életünk fő célja, tevékenységünk rugója, jövendőnk reménye, szóval ez a hivatásunk. A mama becsomagolja és kiállítja a leányokat, s várja a gazdag vevőt, mi, fiúk, csillogunk, villogunk…” – fogalmaz a legifjabb fiú, a krach után a kiútként munkát emlegető Róbert az anyai gyakorlatiasságot illetően. (Kérdés persze, hogy ebben a dolgozni vágyásban aztán mennyi a meggyőződés.) A csomagolás Szerafin, a legidősebb Solmay lány és férje, az osztálytanácsos Rábay Miklós vonatkozásában tökéletesen működött. A feltehetően irányított matchmakingből azonban náluk is szerelem, őszinte egymáshoz tartozás lett. Szerafin felszínesség és a pénz értékének nem ismeretében örökölte az anyai géneket – ezzel a férj tisztában van, így aztán jól megértik egymást apósával –, és egyáltalán nem romlott. Rendkívül szemérmes, folyamatosan understatement-eket fogalmaz meg ruháiról, magáról, arra pedig, hogy valamit nem engedhetnek meg, indirekt módon utal, de soha nem mondja ki. Rábay nem kifejezetten tehetséges hivatalnok, viszont nem is velejéig romlott. Nem kifejezetten jó helyzetfelismerő, aki elémenne a korrumpálhatóságnak, és bár nem is ugrik el előle, ő mindössze a fentről kiadott ukázt teljesíti. Tasnádi-Sáhy Noémi és Csatlós Lóránt kettőse egyáltalán nem harsány, de nem is pasztellesen visszafogott. 
Hozzájuk képest Gizella és Tamás párosa jóval súlytalanabb – elvitathatatlan, hogy Keresztes Ágnes és Hunyadi István eleve kevesebb muníciót kapott a szerzőtől. (Náluk szerényebben már csak a legfiatalabb Solmay gyerekekkel bánt.) Nem úgy, mint Tóth Tünde vagy Kardos M. Róbert, akik özvegy Sereczkyné és Morosán Demeter családba tartozni, leginkább azonban a társadalmi ranglétrán néhány fokkal magasabbra kerülni akaró karaktereiből egyáltalán nem az irritáló vonásokat hangsúlyozzák a túlrajzoltsággal, hanem paradox módon épp a karikírozás által válnak megejtővé, szinte sajnálatraméltóvá. Születésüknél fogva egyikőjük sem formálhat igényt arra, hogy a Solmay-féle körökhöz tartozzon, így előbbinek egyértelműen a házasság, utóbbinak vállalkozóként a pénz lehet a járható út. Más kérdés, hogy a szó szoros értelmében szegény, kizárólag az anyósi apanázsból élő Sereczkyné rossz lóra tesz a könnyelműségben és felszínességben a család nőtagjaira hasonlító fiú, az országgyűlési képviselőségét nem saját érdemeivel szerzett Solmay Bélával (Balogh Attila) és vice versa.
Fotók: Nagyváradi Állami Színház
Fotók: Dudás Levente. A képek forrása: Szigligeti Színház
A Solmayné által mélységesen lenézett Morosán egy tömbből faragott, igazán provinciális; fontoskodó és hiperudvariaskodó szófordulataiban igyekszik a városi modorosságokat használni. Van benne némi vidéki naivitás – „Mindig azt hittem, hogy hazudnak az ellenzéki lapok.” –, ám a bőrkabátos, izzadós, ha-az-ajtón-kidobják-az-ablakon-mászik-vissza leleményességével megáldott férfinak megvan a magához való esze, amit végszükség esetén zsarolásra sem szégyell használni. Tulajdonképpen ő az egyetlen, aki úgy veszíthet, hogy van hátországa, a magánszektor, ahova kvázi-méltósággal visszavonulhat. (Ahol aztán a minisztériumban összekovácsolt kapcsolati tőkével Rábay állást találhat. Úgyhogy ne sajnáljuk egyikőjüket se.) 
Különösebb környezetrajzot nem kapunk, Florina Vasilatos terét nagy fehér paneltáblák határolják, a díszlet szinte jelzésszerű. Staffázsként viszont ott a mindenki által lenézett lúzer, a színházcsinálónak csodálatosan lelkes és csodálatosan dilettáns Chupor (Szotyori József), az egyik pillanatról a másikra nyertesből vesztessé, majd újra nyertessé váló, és egyik pillanatról a másikra hangnemet váltó Hámor (Szabó Eduárd) és neje (Gajai Ágnes), a már-már rezonőr Gombos ügyvéd (Dobos Imre) és a méltóságában sérthetetlen inas, Adolf (Hajdu Géza).
Nagyváradon sem az adósságból és a kifizetetlen számlákból kirobbanó konfliktus, sem a Körös-szabályozási biznisz felsőbb szintekről irányított leosztása nem válik komor tragédiává. Segítik ezt az előadást át-átszövő, leginkább offenbachi operettutalások, és még a fájdalommentesen adagolt társadalomkritikával együtt is az előadás megmarad alapvetően vígjátéknak, néhol bohózati betétekkel. Az előadás nagy erénye, hogy Novák Eszter helyzetbe hozta színészeit, a téma aktualitását pedig rendkívüli eleganciával kezelte; és miközben enyhe távolságtartással és iróniával kipukkasztotta az illúziók buborékjait, végül mégis egy pezsgőspalack dugója pukkant.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek