A három kvartettnél keresve sem találhattak volna a szervezők – az idősebb jazzrajongók számára legendás intézmény, a Lengyel Kultúra és a házigazda Budapest Music Center – változatosabb színeket a jazzstílusok palettájáról. Több releváns kérdésről is ejthetnék szót magyar nézőpontból a sorrendben harmadik budapesti lengyel jazzfesztiválon bemutatkozó zenekarok kapcsán. Persze a közvetlen összehasonlítástól óva intek: az a piac négyszer akkora, mint a mienk. Következtetéseimet inkább csak e három zenekarról akarom megfogalmazni, általánosítások nélkül. Azt azért még előre bocsátom, hogy a magyar kiválóság, a fáradhatatlanul ambiciózus Tóth Viktor épp ezekben a napokban is egy lengyel együttes, a Piotr Wojtasik Quartet tagjaként turnézott, de azért a tények azt mutatják, hogy a lengyelek nyitottsága és nemzetközi „beágyazottsága” jóval nagyobb a mienknél.

Piotr Orzechowski

Az első produkciót a High Definition Quartet mutatta be, egy fiatal együttes, amelynek tagjai az utóbbi években több kontinentális versenyen is bizonyítottak. A mesterlevelet az amerikai sztár trombitás, Randy Brecker kíséretében folytatott hosszú turnéjukon kapták meg. Eddigi legjelentősebb projektjük kiindulási pontja hazájuk klasszikus zeneszerzője, Witold Lutosławski. Az ő Bukolika című zongoraciklusa 1952-ben született. A háború utáni sztálinista fordulat a kultúrpolitikában is parancsuralmi rendszert vezetett be, amikor is az avantgárdot a népművészeti inspirációval próbálták semlegesíteni. Ezzel is összefügg, hogy Lutosławski ebben a műben népdalokat dolgozott fel Władysław Skierkowski kurpiai gyűjtése alapján. Amikor a High Definition zongoristája elkészítette hangszereléseit a ciklusból, és társaival az improvizációkon keresztül annak lényegéhez próbáltak közel férkőzni, azt vették észre, hogy egyre erősebben támaszkodnak a különleges lengyel folklór régió eredeti dalaira. Egyértelműen kortárs improvizatív zene születetett a kvartett keze alatt, Piotr Orzechowski, akinek egyik lemezcíme és a beceneve is Pianohooligan, fantasztikusan élő adaptációt készített. A kvartett saját művének érezhetjük a ciklust, amely egész estés műsorrá bővült az adaptáció során. Erősen beleálltak valami rusztikus, de azért félreértetetlenül posztmodern előadásmódba, magukba szívták és kilehelték a népdalok levegőit, és mindezt átélhetővé tették. Persze a feszített harmóniák, a visszafogottság, a kitartott hangok és az eredetihez képest többnyire elgondolkodóbb tempók bennem is felvetették: mindez hogyan kerül jazzklubba? A közönség egy része el is ment a szünetben. Bukolika, népdal, először kietlen táj, azután legfeljebb távoli emberalakot felvillantó ábrázolás, ritkás lüktetés, unisonók a zongorán, de szving nélkül. Orzechowski még a jazzes akkordfelrakásokat is kerüli. Szokatlan zenei módozatokkal szembesítik a hallgatót, de mindig újra feszültséget tudnak teremteni, ahogy a kinagyított motívumok, széles ívekkel, pontos dramaturgiával felépített szólók a zongorán és Mateusz Śliwa  tenorszaxofonján felidézik a vidéki tájat. A szaxofon-zongora és a dob-bőgő tengely adja a kvartett erővonalait. A szabadságfok az együttesben nagyon magas, a kölcsönös inspirációt csak fokozta, hogy alaposan kidolgozták, mit és hogyan akarnak kihozni ebből az anyagból. A koncertnek szinte hirtelen lett vége, észre sem vettem, hogy elment az idő, annyira átvettem a játékosok időperspektíváját.

Pink Freud (Pawel Karnowski fotói, forrás: Lengyel Intézet)

A Pink Freud elnevezésű kvartett vezetője, Wojtek Mazolewski  basszusgitáros azt tetováltatta az öklére, hogy Punk Jazz. Ezzel a négy hívószóval elég jól körül is írtuk, hogy honnan indul és hová tart ez az együttes: az elérhető leglendületesebb punk és rock, jungle és drum and bass energiákat szabadítja fel, de nem teljesen szakad le a jazz hagyományról sem, azt az instrumentális szólók invenciózus jellege is hordozza a ritmikán túl. A legerősebb zenei struktúrát a dob és a basszusgitár fekteti le, a zene sűrűségét a torzításig rekedt baritonszaxofon fokozza, csúcsának hegyét pedig a trombita többnyire elektronikusan modulált, néha elektronikában teljesen feloldott megszólalása adja. A kvartett vezérelvei között előkelő helyen áll a kontraszt; magas és mély, nagyon hangos és nagyon halk – közepes regiszterben vagy középtempóban nem sok minden zajlik ebben a zenekarban. Az elementáris zenének megfelelő a színpadkép és a mozgás: becsületes rockerek módjára ollóznak, térdelnek vagy fognak padlót a zenészek – miközben a publikum békésen iszogatja sörét vagy esetleg akkor kikéri a desszertet. A torzításig csavart hangerő, az extatikus erőbedobás, a szólóknak a végletekig és azon túl vitt íve kezdettől végig, a harmadik ráadásig magával ragadja a zsúfolásig megtelt jazzklubot: őszinte, már-már naiv kamaszfiús, hangsúlyosan maszkulin attitűdjükkel szívesen azonosul mindenki – ha lány azért, ha fiú, akkor meg azért.