Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MIKOR A TANÁR BUKIK MEG

A lecke
2015. nov. 1.
Kioktatás és szégyen, megalázottság és irányítás ellentéteiből összeálló kisrealista történet a vidéki Bulgáriából. Van-e tanulság, és ha igen, ki oktat kit? - teszik fel a kérdést e fesztiváldíjas alkotás szerzői. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Elmélet és gyakorlat szembenállásának példázataként is felfogható a bolgár filmgyártás legújabb sikersztorija, ami fontos díjak garmadáit aratva járja végig a világ fesztiváljait. A lecke problémafelvetése a privát és a nyilvános értékrendek közötti koherencia lehetetlensége körül forog, vagyis azt vizsgálja, mennyire tudunk kiállni fennen hangoztatott elveink mellett akkor, ha az húsbavágóan minket érint. És aztán a saját életünkben szerzett (keserű) tapasztalatok miképpen írják át nyilvános viselkedésünket, retorikánkat.

A Nade nevű nő egy meg nem nevezett bolgár kisváros általános iskolájának középkorú angoltanárnője és filmünk egyértelmű főszereplője, minden jelenetben szorosan őt követi a kamera. Egyik diákja arra panaszkodik, hogy valaki ellopta a pénztárcáját, viszont a nyilvános megszégyenítés és a névtelen/láthatatlan visszakozás lehetőségét megadó módszerek keverése ellenére sem tud az ügy végére járni. Mindeközben kirajzolódik a családi és társadalmi háttér is: valószínűleg munkanélküli férje a család egykori boldogságát jelképező „mesebeli”, ám mára lerobbant lakókocsi szerelésével és eladásával kínlódik eredménytelenül, ő pedig silányan fizetett fordítói mellékállásból próbálja felszínen tartani az ötéves kislánnyal kiegészülő családot. A dolgok azonban hirtelen nagyon rosszra fordulnak, ezért Nade egyre kétségbeesettebb megoldásokat keres.
A film talán legnagyobb érdeme, hogy rendkívül átélhető, magával ragadó módon jeleníti meg azt a végtelenül kiszolgáltatott helyzetet, amiben a kelet-európai társadalmak egyik legfontosabb csoportjukat, a tanárokat tartják. A mindenféle infrastruktúrát (bolt, bank, adminisztráció, közlekedés) nélkülöző vagy csak nagyon elszórtan biztosító, lepattant környéken kóválygó nő jelenetei szívfacsaró képet festenek egy végérvényesen perifériává váló világról, amelynek szebb jövőt még álmodni is lehetetlen. Hiába az EU-s csatlakozás: a kalandor politikusok, a maffia és a pénzpiacok által rákényszerített intézkedések hatására itt egy olyan országgal állunk szemben, amely lakosságának jelentős része kivándorolt, a többiek számára pedig a tengődés jelenti az életet.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Mindehhez a Kristina Grozeva, Petar Valchanov rendezőpáros nagyon direkt, végig kézikamerás ábrázolási módot választott, amely közvetlen közelről, legtöbbször Nade tarkója vagy háta mögül követi az eseményeket. Ez a fajta képi megoldás biztosít egyfajta átélhetőséget, ugyanakkor nem tesz lehetővé megfelelő rálátást a probléma összefüggéseire, és nem képes igazán kiemelni a történetet a maga egyediségéből. És természetesen nem rendelkezik semmilyen eredetiséggel.
A történet legnagyobb pozitívuma bonyolultságában rejlik, abban, hogy folyamatosan olyan újabb fordulatokat tár elénk, amelyek rendre képesek finoman újrarendezni a szituációt. Ennek köszönhetően sokszor zsigerileg éljük át a nő szenvedéseit, különösen az arcpirító megaláztatásokat. A gond viszont a túlírtságban fedezhető fel – azt gondolom, jól látszik rajta, hogy nemzetközi forgatókönyvíró műhelyek gyalulták végső formájúra. Ez leginkább az egyes helyzetek és karakterek szélsőségesre fazonírozott mivoltában érhető tetten, a haladékért szopást kérő uzsorás, a fiatal agyonszolizott jógamacával nyomuló nagypapa vagy a fordítóiroda nyilvánvalóan kamuzó tulajának alakjai és jelenetei sematikusak.
Tematikusan két dolgot kell kiemelnünk. Egyrészt a perifériába ragadt Kelet-Európa kilátástalanságának ábrázolását, másrészt azt a nem kellően hangsúlyozott, bár felmérések által is alátámasztott tényt, hogy ezek a társadalmak azért működnek még valamennyire, mert a nők viszik a vállukon a terhek legnagyobb részét. Akkor ugyanis, amikor az anyagi katasztrófa a család létezését fenyegeti, ezek a nők csüggedést nem ismerve tepernek, utaznak, dolgoznak, és persze megalázkodnak. Ennek az üzenetnek a fontosságát pont ezekben a macsó társadalmakban nem lehet eléggé hangsúlyozni.
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A film ezen kívül – talán anélkül, hogy rendezői tudatában lennének – társadalompolitikai értelemben veti fel a lelkiismereti szabadság kérdését. Azonban ha innen nézünk a történetre, akkor nem szabad elmenni azon (szociológusok, politológusok által hangsúlyozott) megállapítás mellett, hogy a lelkiismereti szabadság teljes megéléséhez anyagi függetlenségre van szükség. Ha azt akarjuk, hogy mi, kelet-európaiak, mondjuk, számlát kérjünk a villanyszerelőtől vagy ne blicceljünk, olyan gazdasági környezetet kell teremtenünk, ahol az érintettek számára nem jelent számottevő tételt a megúszható áfa vagy BKV-jegy értéke. Hogyan kérjük az elveket számon olyasvalakin, aki csak akkor tudja kifizetni a gázszámlát, ha a villanyszerelő nem kéri el tőle az áfát?
Ezt az összefüggést azonban a film mintha nem látná át, és inkább a „cél szentesíti az eszközt” problémát veti fel, és tálalja félig kérdésként, félig megvitatandó vádként nézői elé. A lecke egy rendkívül aprólékosan kidolgozott és megírt, sokszor kifejezetten átélhető és elgondolkodtató, ugyanakkor egyes dolgokat a banalitásig leegyszerűsítő film, amely emberségében igen, ám vizualitásában és kérdésfelvetésében nem jut el átlagot meghaladó komplexitásig. Kisrealista, halvány dokumentarista igényekkel készült tanmese ez, amelyben végül nem a gyermek hallgatóságot, hanem a felnőtt mesélőt leckéztetik meg.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek