Oleg Presznyakov – Vlagyimir Presznyakov: Terrorizmus / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
2015.11.16.

Ez volt az a nap, amikor négy kritikus beragadt a Vörösmarty Színház liftjébe. Azért mesélem, mert aztán megnéztük a Terrorizmust, és én kicsit reménykedtem a liftben állva, hogy ez is az előadás része. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Persze tévedtem, az előadás közel sem volt ennyire bevállalós, sokkal visszafogottabb eszközökkel jelenítette meg mindennapjaink terrorizmusát, csak mintha a terrorizmushoz nem illene a visszafogottság.
 
Derzsi János, Kricsár Kamill, Nagy Péter
Derzsi János, Kricsár Kamill, Nagy Péter
Pedig pusztán az, hogy előre lehetett tudni, az előadásban a közönségnek is mozognia kell, sokkal izgalmasabb estét ígért, mint ami végül kikerekedett belőle. A közönség vándoroltatása olyan rendezői döntés, mely valamelyest számít a nézői aktivitásra. Ezúttal azonban nem lettünk részesei az eseményeknek, sokkal inkább praktikus oka volt döntésnek: a hat jelenetből összeálló előadás minden jelenete más helyen játszódik, a két helyszín – a színház Kozák András Stúdiója és a társalgója – cserélgetése a jelenetek közti átrendezést könnyítette meg.
 
„A terrorizmus azért több, mint a mindennapi agresszióról szóló helyzetjelentés, mert az okokat is megmutatja” – olvashatók a rendező, Bagó Bertalan gondolatai az előadás színlapján. Érdekes módon én épp az okok megmutatását és értelmezését hiányoltam a Presznyakov fivérek szövegéből. A hat jelenetben nagyon változatosan tematizálódik a hétköznapi és a kevésbé hétköznapi terrorizmus: a reptéri hátizsáktól, a katasztrófavédelem mindennapjain át a párkapcsolati és munkahelyi erőszakig. A jelenetek lazán vagy szorosan kapcsolódnak is egymáshoz, mintha a szerzők azt akarnák sugallni, a terrorizmus egy lánc, benne minden mindennel összefügg. Logikailag viszont az egyes részek terrorcselekményei között nem feltétlenül találunk ok-okozati összefüggéseket.
 
Varga Gabriella
Varga Gabriella
Van az előadásnak egy kerettörténete, mely valamelyest egybefogja a többi részt: az első jelenetben a repülőtéren egy üzletember (Kricsár Kamill) találkozik két transzcendens figurával (Derzsi János, Nagy Péter). Hogy ördögök-e vagy angyalok, nehéz eldönteni, mindenesetre nagyon mély értelmű dolgokat mondanak az emberi élet választásairól, rengeteget beszélnek és furán nevetnek, aztán beleavatkoznak az üzletember életébe. A második jelenetben az üzletember feleségét látjuk a szeretőjével, ahogy unalmukban erőszakoskodnak egymással, a harmadikban egy félőrült főnököt, aki rettegésben tartja beosztottjait, a negyedikben két paranoid idős nénit egy lakótelepi játszótéren, majd a következőben a katasztrófaelhárítókat munka után, végül visszatérünk a reptérre. Minden egy folyamat, egy körforgás, állítja ezzel a darab, meg hogy semmi sincs véletlenül, de Derzsi János és Nagy Péter újabb felbukkanása nem győz meg az eleve elrendelés bizonyosságáról.
 
További zavaró rendezői döntés, hogy sokszor nem világos, a színészek egy új karaktert játszanak, vagy az előző jelenetbelit. Így van ez Varga Gabriellával, aki egyik jelenetben szeretőként, a másikban irodai alkalmazottként jelenik meg, de csak jóval később jövünk rá, hogy e két szerepben nem ugyanazt a személyt alakítja. Ezzel szemben Kricsár Kamill az előadás elejétől a végéig ugyanazt a szereplőt játssza, mások – ez gyorsan kiderül jelmezeikből – mindig mást. Az sem teljesen világos, hogy a munkahelyi erőszakos részben hol van a kapcsolódási pont a fő történetszálhoz. Bár egyszer elhangzik, a cég igazgatója külföldre utazott, s meglehet, hogy e kijelentés a reptéren várakozó üzletember figurájára utal.
 
Egyed Attila, Lábodi Ádám. Fotók: Vörösmarty Színház
Egyed Attila, Lábodi Ádám. Fotók: Vörösmarty Színház
Az előadás legmélyebb pontja talán a katasztrófaelhárítók öltözői jelenete, ahol Kuna Károly az idős, félőrült, narkolepsziás parancsnok, és színészi kvalitásaihoz méltatlanul üvöltözi, vinnyogja szét az egész részt. Nehéz eldönteni, hogy az alkotók célja a megdöbbentés vagy a nevettetés volt Kuna figurájával, de groteszk kiabálását nem kísérte nevetés, megdöbbenni is inkább a figura kigondolatlanságán lehetett.
 
Hozzá kell tennem, hogy a drámaszöveg nem igazán szolgáltat lehetőséget arra – talán az üzletember figurája a kivétel -, hogy a színészek összetett karaktereket ábrázoljanak. Ennek ellenére találunk nagyszerű alakításokat, Varga Mária irodai alkalmazottként például minden arcrándulással és szemvillantással képes színesíteni roppant frusztrált, megkeseredett karakterét, annak minden fájdalmával és irigységével együtt. És Ecsedi Erzsébet is érdekessé tette az öregasszony figuráját azzal, hogy megmutatta, a gyűlölködő rosszindulat paranoiás félelem következménye.
 
A Terrorizmusnak Bagó Bertalan rendezésében nincs tétje, még akkor sem, ha tetőtől talpig felfegyverzett TEK-esek vezényelnek minket az előadás két helyszíne között. Nem félünk tőlük és nem féltjük a szereplőket, ahhoz pedig valószínűleg a Presznyakov fivérek szövege túl gyenge, hogy megtudjunk belőle valamit a terrorizmus természetéről, vagy akár egy mondatot a terrorizmusról.
 
Szerző: Puskás Panni