New Ross Piano Festival, Írország
2015.10.06.

Ha Írország zenei életéről kellene mondania valamit a magyar koncertlátogatónak, valószínűleg hamarabb merülne fel a The Dubliners vagy Sinéad O’Connor neve, mint egy klasszikus zenészé vagy együttesé. TÓTH ENDRE BESZÁMOLÓJA.

Talán néhány dörzsöltebb operarajongó megnevezné a Wexfordi Opera Fesztivált, de ezen kívül, valljuk be, eléggé hiányosak az ismereteink az írekről. Pedig a zöld szigetnek akad néhány nem is annyira elhanyagolható kezdeményezése és jelentős művészegyénisége. Utóbbiak közé tartozik a Dublinban élő fiatal zongoraművész, Finghin Collins, aki művészi tevékenysége mellett szervezői munkájával is igen sokat tesz az ország zenei életéért. Hiszen ő a művészeti vezetője a nyugat-írországi város, Galway teljes koncertszezonjának, a Music for Galwaynek, valamint az idén tizedik alkalommal megrendezett zongoraünnepnek, a New Ross Piano Festivalnak, amely szeptember végén az ország délkeleti kisvárosába, New Rossba vonz jó néhány zenekedvelőt még a fővárosból is.

Finghin Collins és az Ír Rádió és Televízió Hangversenyzenekara (Paddy Delaney fotója)
Finghin Collins és az Ír Rádió és Televízió Hangversenyzenekara (Paddy Delaney fotója)

A zongorafesztivál fő helyszíne a város egyik nevezetes temploma, a St. Mary’s Church. Ám a nyitókoncertet, valószínűleg főképp a befogadóképesség és a játéktér miatt is a valamivel nagyobb plébániatemplomban, a Parish Church of St. Mary & St. Michaelben tartották, ahol a háromnapos fesztivál három művésze (akik többször is felléptek a fesztivál során) egy-egy zongoraverseny megszólaltatásával mutatkozott be az RTÉ Concert Orchestra, azaz az Ír Rádió és Televízió Hangversenyzenekara közreműködésével. Az itthoni műsorösszeállításokat tekintve ez a koncepció szokatlannak tűnhet, hiszen a zongoraverseny mellé vagy egy nyitány és egy szimfónia dukálna, vagy akkor már maradjunk a szóló műfajnál.

Finghin Collins neve nem ismeretlen Magyarországon, hiszen már játszott a Müpában a Budapesti Fesztiválzenekarral, valamint legutóbb a Kaposfesten is hallhatta őt a hazai közönség. Az ünnepélyes nyitókoncertet stílusosan ő kezdte Beethoven c-moll zongoraversenyének előadásával, a zenekart a zongora mellől vezényelte. Mindjárt le kell szögeznem, hogy amennyire féltem a templomi akusztikától, annyira kellemesen csalódtam, hiszen megfelelően rövid utózengésével kiválónak bizonyult a helyszín. Collins vezénylését tekintve nem az a taktírozó fajta, inkább érzéseket, gesztusokat közvetített, ami kifejezetten jó hatást gyakorolt az együttesre, amelyik értesüléseim szerint inkább amolyan könnyedebb produkciókban is (pl. filmzene) gyakran részt vevő projektzenekarként működik Dublinban. Összeszedetten, megfelelő arányokkal szólt az együttes, ami nagy mértékben hozzájárult a befogadó élményéhez. Az első tétel ritmikus, robusztus karaktere összhangban állt mindazzal, amit én beethoveni hangnak képzelek el, a második tétel áradó lírájába csak egyetlen kürt gikszer rondított bele egyszer, a fináléban pedig még inkább megmutatkoztak az első tételben már felmutatott erények, csak lendületesebben, igazán hitelesnek ható, ízes sforzatókkal, akcentusokkal.

Cédric Tiberghien
Cédric Tiberghien

Betartva a kronológiai sorrendet, Mendelssohn ritkán hallható g-moll zongoraversenyét a kiváló francia pianista, Cédric Tiberghien játszotta, aki viszont még nem lépett fel Magyarországon eddig, noha megérdemelné a bemutatkozási lehetőséget, hiszen a Harmonia Mundi és Hyperion Records művésze már bejárta a világ legnagyobb hangversenytermeit a Carnegie Halltól a Sydney-i Operaházig, és előszeretettel tűz műsorára Bartókot és Kurtágot is. Mendelssohn műve szinte vadromantikus szenvedélyeket idézett meg kezei alatt, olyannyira, hogy már majdnem az volt az érzésem, ha kicsivel is többet ad az előadó tempóban és vehemenciában, pengeélen táncol a produkció, de szerencsére éppen csak a megfelelő mennyiségben feszült a húr. A poétikus-holdfényes lassú tétel sikerült talán a legjobban, de a harmadik tétel gyöngyöző futamai is bravúrosan peregtek, amiket néha csak a balkéz ritmikus játéka fedett el.

A Mendelssohnnál és az azt követő, szintén nem éppen gyakran felcsendülő Szkrjabin Zongoraversenynél Finghin Collins vezényelte a zenekart, széles mozdulatokkal, ügyelve a beintésekre és a zene értelmezésére, tagolására, irányaira. A Szkrjabinnál nem volt könnyű dolga, hiszen a szólista, a Londonban élő ukrán Alexei Grynyuk meglehetősen szabadon játszotta a darabot, de a karmester és a zenekar szépen követte a zongorista szertelen rubatóit. Az oroszos temperamentum kifjezetten passzolt a darabhoz, bár főleg a második tételben éreztem, hogy túl konkrét a zongorahang, a főtéma visszatérésnél szinte táncos jelleget kapott, amit nem éreztem adekvátnak, sőt arra gondoltam, hogy az előadásmód lehetne ennél sokkal puhább, sejtelmesebb, sőt szkrjabini szóval élve: misztikusabb. A harmadik tétel persze diadalmas finálét hozott, ami után elégedetten hagyta el a publikum a templomot egy olyan fesztiválindítás után, ami hangulatában és ünnepélyességében is szépen beillett volna akár zárókoncertnek. 

Szerző: Tóth Endre
Helyszín:  New Ross, Írország,  Időpont:  2015. szeptember 25.