Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VILÁGOS BESZÉD

hamlet.ws / Krétakör Színház – IV. Shakespeare Fesztivál, Gyula
2008. júl. 1.
Nézni a másik embert – bőven elég a színházhoz. Nem cicoma kell köré, hanem a valódi közlés szándéka, melyre válaszul hajlandó valaki a mondandót meghallgatni és befogadni. A Krétakör hamlet.ws előadása ezt a helyzetet keresi. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Rába Roland és Nagy Zsolt az előadásban. Kiss Zoltán felvétele
Rába Roland és Nagy Zsolt az előadásban

A nézők által közrefogott csupasz játéktérben három nagyszerű színész mutatja be a Művet. Pontosabban megosztja velünk, hiszen jelen esetben a publikum sokkal inkább részese a színházi aktusnak, mint csupán passzív szemlélője. Mintha az előadás nem is előadás lenne, hanem esemény, amely nem(csak) valamiféle Hamlet-feldolgozással kíván szembesíteni, sokkal inkább azon fáradozik, hogy abba bevonja nézőit. Van, aki kész a játékra, tetszik neki a közvetlenség, és örül, mikor Polonius halálánál Rába Roland kijelenti: „Meg vagyok ölve”. Más pedig láthatóan bánatos, talán feszélyezi a feszélyezetlenség, a kosztümös Shakespeare-t akarja, nem kíváncsi az interakcióra.

De a pro és kontra benne kell hogy legyen egy ilyen előadás paklijában, hiszen a nézővel történő valódi találkozás megkockáztatása nem feltétlenül jelent áhítatos elragadtatást a közönség részéről. Itt és most valóban meg kell küzdeni a néző figyelméért, meg kell szólítani, hatni rá, impulzust kell kicsikarni tőle. Nem veszélytelen a dolog, hisz míg a néző viszolyoghat bekapcsolódni a játékba, addig a színész kiszolgáltatottá válik. Hiába irányítja valakihez Gyabronka József teljes erővel a szavait: ha az illetőt nem lehet kizökkenteni a műsorfüzet lapozgatásából, akkor elhal egy pálya az előadás idegrendszerében. Ha Nagy Zsoltra nem figyel a mellette ülő, akkor váltania kell, valaki mást megcélozni a mondatával, mert a kontaktusnak meg kell fogannia, hogy a közösségi élmény világra jöjjön.

Jelenet az előadásból. Kiss Zoltán felvétele
Jelenetek az előadásból

A közvetlen kommunikációra irányuló alapállás gigászi súlyoktól szabadítja meg Shakespeare Hamletjét. Nem lóg rajta koloncként a játszási hagyományokhoz és interpretációs lehetőségekhez való igazodás, ám izgalmas formát hoz magával. A három színész bravúrosan csúszkál egyik szerepből a másikba. A közönség közt ülnek és mondják a szöveget, pörgetik és lassítják, jammelnek vele. Máskor kipattannak egy-egy szituáció idejére a játék semleges terébe, ahol a hamleti világ kellékek nélkül, mindennapi öltözékben képződik meg, játékmód szerint is nagyon visszafogott, minimális hatásokkal operáló színházi felfogásban, ahol mindezek ellenére mégis hiánytalan viszonyok épülnek ki.

A Szellem ingerülten tépi le Hamletről a satyóját, mert az apa még holtában sem képes elviselni fia öltözködését. Hamlet ugyan elfogadja Laertes baráti szavait a párbaj előtt, de kezét már kirántja a baráti kézfogásból. Bár temérdek, hétköznapi helyzethez közelítő momentummal van telitűzdelve az előadás, mégis érezni az arányos szerkesztést. A csodálatos szövegmondás és -hangzás jócskán kirostált, olykor-olykor mégis egyhangú folyamából kristálytiszta színészi jelek vagy pár mozzanatból álló, stilizált képek bukkannak fel. Hamlet lassított intése, mintha búcsúzna Opheliától, gyors és elparancsoló mozdulatként fejeződik be – mind megrebbenünk tőle. Laertes rátámad Claudiusra atyja halála miatt, és a szituáció képbe sűrűsödik: Laertes dühösen fogja Claudius két védekezőn felemelt karját, egymásnak feszülnek, s Gertrud óvón és visszatartva kulcsolja át Laertes derekát. A Sírásó a nézők közt ülve beszél Yorickról, majd letérdel, s már tudjuk-látjuk, hogy Rába Roland feje Yorick koponyája lett.

Jelenet az előadásból. Kiss Zoltán felvétele

A világos színpadi világ a hátrébb helyezett nagymonológ előtt átcsap valami könyörtelen, zsigeri hangulatba. Nagy Zsolt kihívó, pimasz és keménykötésű Hamletjéből valamiféle sötét, de lényegi mondanivaló tör elő. Talán itt hangzik el az Eminem betét is, itt kap helyet az az agresszíven stilizált jelenet, amikor Hamlet orálisan „elégíti ki” a közönséget. Könyörtelen brutalitás tárul fel, szinte személyes igazságok hangzanak el az ember létéről és helyzetéről, maga a monológ pedig a mélyben vájkáló feltárulkozásnak már a lecsengése lesz. Három felé oszlik, s a másik két színészi megszólalás ironikusabb és játékosabb hangvételével visszakerül a provokatív kinyilatkoztatásból az előadás világába.

A letisztult fogalmazás csúcsa, a színházi képzelet kiteljesedése, mikor a párbajnál becsukjuk a szemünket, s hangjátékban követjük a pengeváltást és a végkifejletet. Ezzel a huszárvágással megszabadít minket Schilling Árpád rendezése egy mára elavult, melodrámai befejezéstől. Csakhogy amikor kinyitjuk a szemünket, Hamlet és Laertes éppen képzeletbeli kardjukkal döfködik Claudiust, majd a jelenet infantilis öldöklésbe folyik át. Zombik rohangálnak, atom robban, a lázadók összecsapnak a birodalmiakkal, stb. A zanza egyrészt felhívhatja a figyelmet, hogy a naponta ránk ömlő moziban a shakespeare-i végnél százszorta hihetetlenebb dolgokat nyelünk le, másrészt a gyermekjáték komolyságára utal, ahol a játékbeli szituációba automatikusan helyezkedik bele mindenki.

Jelenet az előadásból. Kiss Zoltán felvétele
Fotó: Kiss Zoltán

Ha innen gondolatban visszakanyarodunk a produkció elejéhez, ahol Hamlet színészekhez fűzött intelmeit olvasta fel egy-egy néző, akkor látjuk, hogy a hamleti ars poeticát jócskán túlhaladja az előadás, hiszen olyannyira természetessé válik benne a színházi létezés és kifejezés, hogy a shakespeare-i dialógusok közé simán befér pár őszinte, privát megnyilatkozás. Nagy Zsolt bejelenti, hogy legújabb gyereke is megszületett. Rába Roland azt firtatja, vajon négyszáz év múlva ki lesz az az ember, aki miatt összejönnek fesztiválozni. Gyabronka József egy nézőnek eleveníti fel szanazugi emlékeit. Színház és valóság összecsúszik, eljutunk a gyermeki játék mély és őszinte átváltozásaihoz mint a színház metaforájához.

És úgy tűnik, ez a végpont. Lehet ennél tisztább formája a színháznak? Mi jöhet még ezután? Fortinbras semmi esetre sem, nem is érkezik, csak a színészek éneklik, hogy: „The rest is…”

Vö. Perényi Balázs: A világra kérdezés szenvedélye
Nagy Gergely Miklós: A Hamlet-kör
Csáki Judit: "Mintha egy sör mellett"
Jászay Tamás: Bevezetés a színházművészetbe

Kapcsolódó cikkünk:
Nyári fesztiválok 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek