A fekete múmia átka
2015.09.28.

A fekete múmia átka sajnos nem az a Rejtő-rajongókat knockoutoló film, amire vártunk. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A közvélekedéssel ellentétben hálás dolog Rejtőt adaptálni. Az érdeklődés garantált, és nem is lehet annyira elrontani, hogy a végeredmény ne legyen a magyar vígjátékok átlagánál viccesebb. Bármennyire is rossz film A három testőr Afrikában, és bármilyen modorosan is igyekeznek benne lekaszabolni a rejtői poénokat, akinek egy véletlen folytán sikerül végignéznie, aligha tudja megállni nevetés nélkül. A Rejtőről levakarhatatlan közhely (megfilmesíthetetlen) elsősorban a rossz aránynak köszönhető (Férjhez menni tilos!, Meztelen diplomata, A három testőr Afrikában – háromból semmi), és annak, hogy nagy nevek buktak bele (Zsurzs Éva, Palásthy György, Bujtor István).

Hogy ennek ellenére szükségünk van Rejtő-filmekre, az nem kérdés, ahogy az sem, hogy a Rejtő-filmeknek elsősorban egy jó fantáziájú rendezőre lenne szükségük. Akinek kiugró a vizuális érzéke, hajlik az abszurdra, és érzi a karikatúrát. És legfőképp: Rejtő poénjait – humorosan túlzó mondatait, pesti szójátékait, szent bolond figuráit – át tudja ültetni képekre. Hiszen a híres Rejtő-regények, a légiós- és bűnügyi történetek nem a mi világunkban játszódnak, nem a fizika törvényei uralkodnak ott, ahol ha a légiós belerúg az erődfalba, fejére esik a lőrés, hanem a rajzfilmeké. Az ilyesmit úgy kell filmezni, ahogy Mélies tenné, váratlan trükkökkel dobva sutba az elcsépelt filmnyelvi eszközöket. Nem véletlen, hogy csak Korcsmáros Pál képregényeit kezelik az eredetikhez mérhető adaptációként, amikben elsősorban nem is az ironikus-ikonikus bemondások, hanem a rajzok adták vissza az író meseszerű világának hangulatát.

A fekete múmia átkának alkotói is érezték a kihívást, és részben megoldották, részben pedig kikerülték azt. Nem közismert Rejtő-regényt választottak – tévéfilmnek ahhoz nem osztanak kellő büdzsét –, hanem A detektív, a cowboy és a légiót, egy önéletrajzi szatírát, amely a megélhetési regényírást és az előre kottázható ponyvakliséket figurázza ki. Az írók ülnek, kávéznak, az elhasznált gyilkos fegyvereket kukázzák ki, és ha megakadnak, várják Happy Maxot, aki befejezésekben utazik, vagy Plackot, aki középfordulatokban, esetleg az ötórai tőzsdét, amikor ötleteket cserélnek, fél regényhez készpénzzel társulnak, mert hatkor zár a kiadó, addig le kell adni a kéziratot. 

A kisregényben önironikus ars poeticára is telik Rejtőtől, aki maga is gyakorolta a nagyüzemi ponyvaregényírást, így megengedhetett magának ilyen passzusokat: „Semmi epizód, semmi felesleges lendület, semmi jellemábrázolás, mellyel hiúságunk türelmetlenül kopogtat vászon- és félbőrkötéses művek Olümposzának kapuján! Expozíció, nagy fordulat, érdekes poén és kibonyolítás! Lehetőleg kevés szóval, mindössze a törött monokli útján, amelyet a detektív előhúz a mellényzsebéből.” Vagy mint ez a párbeszéd: „Mint tanár, meglehetős stílusérzékkel bírok.” „Arról hamar leszokik majd. Senki sem jön a világra mint regényíró. Az emberek előbb a világra jönnek, és csak aztán írnak. És csak később kezdenek pénzt keresni.”

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A fekete múmia átka jól kezdődik: frappánsan teremt miliőt, erős a svungja (Rejtő-adaptációnál ez különösen fontos), és találó a szereposztása. Főként Haumann Péter, aki az uzsorás kávéháztulajt alakítja olyan kedvvel, ahogy anno Hókuszpókot szinkronizálta, és Molnár Gusztáv, aki az írni nem tudó fiatalembert játssza imádnivaló maflasággal. A főszereplő a filmben Plack, aki ezer pengővel tartozik a tulajnak, mert magánkiadásban kinyomtatta verseskötetét, amit aztán megsemmisítő kritikával illettek a Nyugatban. A bukta után nincs miből visszafizetni a kölcsönt, és pincérnő mennyasszonya előtt is titkolóznia kell, akinek közben a kiadó főnöke, Monsieur George csapja a szelet.

A filmben így az a különös eset áll elő, hogy Plack mégis kopogtat a keménykötéses könyvek – és a nyugatosok – panteonjának ajtaján, irodalmi babérokra pályázik, miután kiégett és elfüstölt az alkotói kedve a sok regényfoltozás közepette. Alakjába a romantikus, mit sem tudó költőfiút és a cinikus középfordulatírót gyúrták össze, kálváriájának viszont nincs érdekes kifutása, az írói blokk szentimentális feloldása pedig idegennek tűnik a rejtői szellemiségtől. Persze, papíron is mindig az igazság s a becsület győzött, de általában ironikusan: Rejtőnél a költő is csak azért lehetett boldog, mert hitte a romantikus maszlagot, amit magának mondogatott.

Nagy fordulatok tehát nincsenek a filmben, de sajnos az érdekes poénokkal is adósak maradnak. Csak néha vicces film A fekete múmia átka, ami azért is meglepő, mert a korábbi Rejtő-filmekre jellemző modorosság csak akkor bukkan fel benne, amikor a híres regénykezdéseket (a 21 évesen elnyert Nobel-díj; Uram! A késemért jöttem!) passzírozták bele a történetbe. Ez hol nem illik a karakterhez (Plack, ha ekkora makaósvindler, miért lett művészi babérokra törő pipogya), hol pedig a poént (a kést) sütik el túl hamar, mert kikandikál a matrózhátból már az első beállításban.


A fekete múmia átka viszont jó vizuális ötleteket, gegeket is tartogat. Nem is az írói fantázia nyomán megelevenedő műfajparódiákra gondolunk – azokból hiányzik a duplacsavar ahhoz, hogy a mai mindenen ironizáló filmes közegben hassanak –, hanem az apróságokra. Haumannra, aki úgy köp rá és sikálja tisztára a leesett péksüteményt, mint egy koszos poharat, vagy Plackra, aki mintha a talajon lebegve csúszna vissza az uzsoráshoz, mikor meggondolja az ajánlatát. De az is tetszetős húzás, ahogy gyorsmontázzsal pergetik a tempót, amint Plack, a kávéházi regényírás nem hivatalos rekordere nekigyürkőzik a tízperces detektívregényírásnak. Ezekből lehetett volna több a filmben, és kevesebb az egyéniséget nélkülöző burleszkpoénokból, mert – fogjuk a büdzsére – a pofon itt sem lett hatméteres, rejtői pofon, csak némafilmes színészreptetés.

A rendező, Madarász Isti a hangulatra, a miliőre érzett rá, szinte vágni lehet a kávészagot, és tapintani a küszködő regényírók izzadtságát. Jók a kosztümök, beszélnek az arcok, és létrejön ennek a világnak az elemelt rejtői valósága. A zsánerelemekkel is magabiztosabban bánik a rendező, mint A legyőzhetetlenek című kalandraftingfilmben, érződik a tapasztalat, ami talán a következő, Hurok című időutazós thrillerére fog igazán beérni.

A fekete múmia átka tehát nagy lépés Madarásznak, de kis lépés a Rejtő-adaptációknak, amikből a következő a Piszkos Fred közbelép animációs kiadása lehet Korcsmáros rajzai alapján és Varsányi Ferenc rendezésében. Pálfi György is tervezett Rejtő-filmeket, a Csontbrigádot és A szőke ciklont, utóbbit Scarlett Johanssonnal a címszerepben. Talán egyszer elkészül majd az is – talán egyszer majd perfekt Rejtő-filmünk is lesz.
 
Szerző: Soós Tamás