Revizor: Az Egy mindenki ellen című debütáló munkádban van egy jelenet, amikor a főhős egy pornómoziban ül, és arról beszél, hogy ha újrakezdhetné az életét, pornófilmesnek állna, mert ők tudnak a legtöbbet a lét értelméről. Cannes-ban pedig azt mondtad, hogy a Szerelem alkalmával jutottál a legközelebb a lét megismeréséhez.
 Gaspar Noé |
Gaspar Noé: Amikor képeket látunk emberek szeretkezéséről, akkor az eredetünkkel szembesülünk. Az ilyesmi visszaröpít minket az emberré válásunk előtti állapotokhoz. Mi is csak egy faj vagyunk, mint az állatok. Alighanem a legokosabbak, de mindenek felett a túlélés ösztöne hajt minket is. Ez az életszemlélet az ateista neveltetésemből is ered. Apám festőművész, anyám szociális munkás volt. Teljes szabadságot hagytak nekem, csak annyit vártak tőlem, hogy élvezzem az életet. Például támogatták, hogy művészettel foglalkozzak. Így aztán nem vagyok szégyellős, az emberek többsége viszont kikészül, ha realisztikus szexábrázolást lát.
R: Rendeztél egy szegmenst a Destricted című pornó szkeccsbe.
GN: A Destricted alkalmával művészek foglalkoztak a szex vizuális ábrázolásának lehetőségeivel egy-egy rövidfilmben. Nem használnám rá a pornó szót, mert arról mindenkinek azok a videók ugranak be, amiket manapság bárki megtalálhat a neten. Ezeket nagyon rideg stílusban készítettek, és csak arra jók, hogy felizgassák a nézőt a maszturbáláshoz. Imádtam a ‘70-es, ‘80-as évek erotikus moziját, amilyen az Emanuelle és a Black Emanuelle. De ez a műfaj – fogalmam sincs, miért – eltűnt a piacról, ahogy az olyan erotikus magazinok is, mint a Playboy. Ha manapság olyan képeket akarunk látni, amik nem pornográfak, de a szexszel foglalkoznak, akkor maradnak a kiállítások a Centre Pompidou-ban, valamint Nan Goldin és Larry Clark fotói. Furcsa, hogy az élet esszenciája, azaz a szex aktusa – ami szeretkezés, ha érzelmek és szeretet is van benne, illetve ha párkapcsolatot vagy akár családot formálhat – mennyire elidegenedett tőlünk. A szexnek egész életünkben a megszállottjai vagyunk, és helyesen, hisz ez alapvetően tiszta és pozitív dolog. Viszont ha beírod a Google-ba, hogy szeretkezés, rideg szexet látsz kitetovált férfiakkal és csupaszra borotvált, szilikonmellű nőkkel. Nekem nem ezt jelenti a szeretkezés, ez a valóságban nem így néz ki. Meg kell mutatni a csókolózást és az ölelkezést is a szeretkezés aktusában.
R: A Szerelem egy régi projekted. Változott az évek során a koncepció?
GN: Nem. A filmjeim közül ennek a sikere múlott a leginkább azon, hogy mennyire karizmatikusak és bevállalósak a színészeim, legyenek akár amatőrök. Utólag meg lehet próbálni manipulálni a filmképet, csalni a történettel, de nem hazudhatunk a színészeink karizmájáról és szépségéről. Ez a film nem túl erotikus, de megszépíti, hogy a főszerepet játszó férfi és nők vonzóak benne. Noha végül rosszra fordul, ez egy álomszerű szerelmi történet, amit nem tudna egészen átérezni a néző, ha nem lennének szépek és fiatalok a színészek.
R: A 3D sokak szerint csak egy blikkfang, és te is azt mondtad róla Cannes-ban, hogy „gyerekes és logikátlan”.
GN: 3D-ben egy fokkal valósághűbb a filmélmény, így érzelmileg is könnyebb beleélni magunkat. Ez egy nagyon intim film, és 3D-ben nézve úgy érezzük, mintha leskelődnénk a karakterek után. Mintha bábokat látnánk egy bábszínházban, akik ráadásul olyasmit csinálnak, amihez nem vagyunk hozzászokva.
R: Az előző filmed, a Hirtelen az üresség olyan volt, mint egy drogtúra, a Szerelem cselekményét elmesélő flashback-szerkezetet pedig a főhős ópiumfogyasztása foglalja keretbe.
GN: Itt az ópiumnak olyan a szerepe, mint egy nyugtatónak, legyen az Xanax vagy Valium. A főhős a múltjáról álmodozik, és ha nem lenne bedrogozva, nem sokáig tudna az emlékezésre koncentrálni. Ezzel magyarázzuk, hogy a főhős egész nap ágyban marad és a múltján agyal. Az előző filmemet valóban drogos tripnek szántam, ez viszont inkább „elmetrip”.
R: A filmed üzenete az, hogy a szex a szerelmeddel a legerősebb drog.
GN: Igen.
 Jelenetek a Szerelem című filmből |
R: Viszont művészként nem érzed úgy, hogy az alkotás is az egyik legjobb dolog az életben? A Szerelemben elhangzik a főhős szájából, hogy „a filmjeink olyanok, mint a gyerekeink”.
GN: Ebben hiszek, de ezt le se tagadhatnám. Csak olyan filmeket készítek, amik szenvedélyesen érdekelnek. Szerelmes vagyok a film nyelvébe. A főhős egy fiatal filmes, aki részemről egy önparódia. Kevésbé elhivatott és fegyelmezett, mint annak idején én vagy a rendező barátaim voltunk. Dorbézol, iszik, csak a szexen jár az esze. Rendezővé szeretne válni, de ahhoz időt kell áldozni írásra, filmezésre, vágásra. Ő fiatal és éretlen még az ilyesmihez, ezért csak bulizik, és végül elszúrja az életét. Egy picit lustább és őrültebb a kelleténél ahhoz, hogy bármi sikere legyen az életben. Ő nem egészen én vagyok, de tökéletesen megértem a karaktert, mintha csak az öcsém lenne. Tudok azonosulni vele, nem ítélem el.
R: Melodrámának nevezted a filmet, és a korábbi munkáidban is vannak ilyen elemek: veszteségről szólnak, depresszívek és nosztalgikusak.
GN: Melankolikus típus vagyok, de ebben a filmben sokféle érzelem van. A felütés melankolikus, hisz megtudjuk, hogy a főhős élete szerelme talán öngyilkosságot követett el. De onnantól kezdve minden csak attól válik szomorúvá, hogy tudjuk, hogy mindez már talán örökre a múlté. Szeretek izgulni, félni a moziban, aggódni a főhősért, sőt sírni is. Ez emberi dolog és jó érzés. A síráshoz viszont nem elég egy szomorú történet: azonosulásra alkalmas módon kell közvetíteni az érzelmeket. Nagy dicséret, ha azt hallom, hogy valaki sírt a filmemen.
R: A filmzenében olyanokra lehetünk figyelmesek, mint John Carpenter vagy az Argento-féle Mélyvörös egy témája.
GN: A forgatás előtt egyáltalán nem gondolkodtam a zenén, de a vágószobában mindenfélét kipróbáltam, legyen az Goblin, Pink Floyd vagy Glenn Gould. Végül mindent megkaptam, amit akartam, kivéve egy Beatles- és egy Cat Stevens-dalt.
 A képek forrása: MAFAB |
R: Amikor a fő inspirációidról kérdeznek, gyakran említed az Angst című, szinte ismeretlen filmet.
GN: Abban van a filmtörténet egyik legjobb hangalámondásos narrációja. Az új filmemet közvetlenül nem ihlette meg, az Egy mindenki ellent viszont igen, és a Szerelemben pár elem visszaköszön a debütálásomból.
R: Mindkét filmed alkalmával bezárod a nézőt a főhős fejébe, megmutatod a legsötétebb gondolatait is.
GN: A Szerelemben kevésbé extrémek a hős gondolatai, ez egy normálisabb karakter.
R: Beszéltél arról, hogy azért próbáltad ki a 3D-t, mert olyasmit akartál csinálni, amit még soha. Mi a következő lépés?
GN: Talán a dokumentumfilm. Azzal nem imitáljuk az életet, csak képeket lopunk belőle. Alighanem lehet személyeset alkotni általunk kiagyalt képek nélkül is.
R: Olvashattunk arról, hogy egy Bret Easton Ellis által írt történetet fogsz filmre vinni. Ez a projekt elindult már?
GN: Felajánlottak egy szkriptet, amit ő írt egy megtörtént eset alapján. Nem tudom, lesz-e belőle valami. Odaát nehéz szerzői filmet készíteni, mert több producer dolgozik egy projekten, és mindnek megvan a maga érdeke és elképzelése.