Volt egyszer egy Vadnyugat
2015.09.24.

Sergio Leone negyvenhét éves vadnyugati opus magnuma egy bealkonyuló régi és egy rohamosan közeledő új világ határán játszódik: az acélparipa érkezik, a revolverhősök távoznak. BÉKÉS BÁLINT KRITIKÁJA.

Vasútállomás valahol a semmi közepén, a sivatagban. Három elnyűtt képű, földig érő egyenkabátos, fekete kalapos férfi tűnik fel. Egyikük nyakon ragadja a tátott szájú ősz öreg jegyárust, és egy mozdulattal betereli az állomás kamrájába, másikuk szélnek ereszti az öreg beosztottját. Míg a két órás késésben lévő vonatra várnak, real time-ban figyelhetjük meg, ahogy elütik az időt. 

Vagyis a semmit, ahogy léteznek: ujjpercropogtatás, kalap karimájára csöpögő esővíz módszeres kikortyolása, borostára minduntalan rászálló légy elhessegetése. Ez az öt perc ugyanakkor egészen rendkívüli precizitással felépített hangi és képi bravúr. A nyikorgó malom, az üresben zakatoló távíró, legrosszabb képű bandita állán zümmögő légy, valamint a bitangokról vett félközeliek és premier plánok mind hozzáadnak az idegtépő feszültség konstrukciójához, amelynek talán legmesteribb eleme az említett rovar hirtelen befogása a kolt csövébe.

Ezzel a lázálomszerű szekvenciával indul a Volt egyszer egy Vadnyugat, Sergio Leone ismét nagyvászonra küldött műfajösszegző és egyben búcsúztató western-elégiája. Egy mítosz magját ragadja meg - ahogy ezt már a cím is elővezeti -, s teszi ezt részben a zsánerjegyek végsőre sűrítésével, illetve már a maguk idejében klasszikussá lett művekre való folyamatos idézéssel-utalással, majd időközben maga is mítosz lett. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Elsőre meghökkentőnek tűnhet, hogy a frontier-mítoszt summázó kulcsművet európai direktor készíti el, ám annak tudatában már kevésbé, hogy éppen Leone friss hangot megütő első Dollár-filmje (Egy maréknyi dollárért) rúgja be '64-ben a spagettiwestern-üzem motorját. A bő félezer példányt kitevő spagetti-termés - élén az olyan remeklésekkel, mint a Dollár-trilógia, a Django vagy épp A halál csöndje - jellemző protagonistája a John Wayne-James Stewart-vonallal szemben koszlott göncökben járkáló, borostás, haszonelvű fajzat, stílusa pedig a túlhabzó erőszak. A Volt egyszer egy Vadnyugat - melybe szerzője produceri nyomásra vág bele - ha ugyan bír is spagetti-vonásokkal, azok nagyjánál emelkedettebben közelít témájához.

A nagybetűs határvidék mítosza a lehető legtisztább formájában áll előttünk. A dús vörös hajú ír telepes, Brett McBain farmján édesvíz csobog, amely elengedhetetlen a közelgő vasút leendő állomásához. A jogokat megszerezvén, McBain éppen hazát teremteni készül. Kislánya kenyeret vág, terít, fia pedig indul, hogy fogadja a szomszédos Flagstone állomására érkező Jillt (Claudia Cardinale), McBain leendő feleségét. 

Ford Az üldözőkjét idézi a faház előtti terítés képe, de ezúttal nem bennszülött törzsek támadnak, hanem a rejtélyes pszichopata, Frank (Henry Fonda) és pribékjei. A Kelet ugyanis csomagban jön: a Civilizációval, a Technikával, a Kultúrával együtt jár az immoralitás mételye. Frank afféle csatolmány, mégpedig a vasúttársaságot tulajdonló Mortoné (Gabrielle Ferzetti). A mértéktelen harácsolás használja a tomboló őrületet, de hogy végül ki tesz zsebre kit, még eldől.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Mint annyi western, ez is a messziről jött idegenek mozija, ám itt voltaképp nincs is más. A férfiak a semmiből jönnek, és a semmibe tartanak. Egyedül a New Orleans-i kuplerájból Sweetwaterbe érkező Jill tart az otthonteremtés fix pontja felé, a férfi hősök pedig egytől egyig körülötte rotálnak. Nemcsak a vesztére törő Frank, hanem a nyitó jelenet banditáit szitává lövő, traumától gyötört és vendettára éhes névtelen Harmonikás (Charles Bronson) és a jóra való, humorral megáldott gengszter, Cheyenne (Jason Robards) is. Ők négyen egymástól, na meg a csontsorvadásos Mortontól függenek. 

Csakhogy a tét egy olyan világ, melyben a jövő a Jilleké és a Mortonoké. Egy korábbi világ, az old west eltűnik, s jön a helyébe a keményen dolgozó kisemberek civilizált társadalma. Ezzel szereplőink éppúgy tisztában vannak, mint a néző: a McBain-família lemészárlásával ártalanul meggyanúsított Cheyenne és a bátyja haláláért bosszút fogadó Harmonika azok a törvényen kívüli hősök, akik annak az új világnak a felépítéséért küzdenek, aminek felbukkanásával ők szükségszerűen elbuknak. Így lesz a Volt egyszer egy Vadnyugat egyszerre gyászbeszéd és mítoszsummázat.