IV. Zsolnay Fesztivál, Pécs
2015.09.15.

A 2012-es POSZT kapcsán már szó esett arról, hogy ugyan impozáns, de vajon megfelelő fesztiválhelyszín-e a pécsi Zsolnay Negyed, főként ősz és hidegfront idején. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA

Az idén negyedszer megrendezett Zsolnay Fesztivál még mindig nem tudott annyi látogatót vonzani, mint amennyit a programválaszték indokolt volna. Ennek oka talán az időzítés (és az időjárás) volt, hiszen a rend szerint májusban megrendezett fesztivál most az első szeptemberi hétvégére esett. Egyetemisták még sehol, a középiskolás korosztály pedig éppen az első iskolai hét fáradalmait heveri ki. 
 
Péterfy Bori
Péterfy Bori
A szervezők az ismertető szerint az idén a változásra mint jelenségre koncentráltak a programok kiválasztásakor, másik céljuk pedig olyan hazai és külföldi produkciók meginvitálása volt, amelyek eddig kevéssé szerepeltek a hazai fesztiválok palettáján. Nyomokban átfedések voltak ugyan felfedezhetőek más baranyai fesztiválok kínálatával, de ez talán nem is baj, hiszen a nyári fesztiválszezonból így nem annyira hirtelen az átmenet az új tanévbe. Úgy tűnt viszont, hogy a pécsi nagyérdemű nem arra szeretné szánni az idejét ezen a borongós szeptemberi hétvégén, hogy megismerkedjen például az EZ3KIEL, a morningdeer, a Passed zenekarokkal, Alice Phoebe Lou kanadai énekesnővel, Piazzolával vagy Bartókkal. Inkább az ismertebb (populáris) előadók és a színházi előadások vonzották a nézőket. Pedig jegyár is felettébb barátságos, hiszen bérlettel napi ezer forintért lehetett élvezni a rendezvényeket – amíg az időjárás közbe nem szólt. Ennek okán az egyszeri néző (már ha úgy döntött, hogy a szitáló esőben elindul a központtól azért távol eső és nem könnyen megközelíthető helyszínre) inkább a fedett térben zajló programokat választotta, a szervezők pedig vélhetően bosszankodtak, hiszen láthatóan számítottak a szabadtéri helyszínek kihasználhatóságára.  
 
A pénteki (még verőfényes nap) zenei programját a Budapest Voices kezdte meglehetősen gyér közönség előtt, holott a programokat este hétig mindenki ingyen látogathatta. A 2013-ban alakult acapella group magyar alternatív zenekarok slágereinek átdolgozásával foglalkozik, Baranyában már többször felléptek, de a fiatal közönséget valahogy nem motiválják, tán mert az acapellát legtöbbször a dzsesszel asszociáljuk. A zenekar egyébként üdítő élmény az ilyesfajta zenét kedvelőknek, remekül pótolják az azóta darabjaira esett (és ennyire a populárisabb műfajokhoz közelíteni nem tudó, sokkal kosztümösebb) Cotton Club Singerst. Warnusz Zsuzsa hangszerelései legtöbbször remekül működnek, bár a keményebb rock számokból olykor hiányzik a karcosság meg a disszonancia; bár ez lehet, hogy a klasszikus értelemben kiművelt hangú énekeseknek is köszönhető. Mindemellett láttam már energikusabb Budapest Voices koncertet, itt talán a korai időpont és a kis számú hallgatóság is felelőssé tehető azért, hogy az egész egy laza, de kifelé nem annyira ható örömzenélésnek tűnt csupán. A Ginkgo téri színpadon ezután a Musique de l’Europe Festivál Tour című produkció folytatta, ami a swing, a balkáni és az európai népzene és a cigányzene eklektikus egyvelegét adta, de az egyre hűvösödő idő elől a közönség inkább a Bóbita Bábszínházba menekült, hogy sokadszor is megnézze Kapa, Pepe és Rémusz – az Ördögkatlan Fesztiválon is mindig nagy sikerrel bemutatott – Mulatságát.
 
Szóvirágok édes nyelvédesanyánk paradicsomi édenkertjéből
Szóvirágok édes nyelvédesanyánk paradicsomi édenkertjéből
Később a Pirogránit udvarban Péterfy Bori koncertezett, akit viszont egyáltalán nem érdekelt a gyér látogatottság, a crowdsurfing és a pacsizás neki akkor is megy, ha (némi költői túlzással persze) csak négy embernek énekel. Ennek az attitűdnek köszönhetően naná, hogy ez a koncert volt az első nap legélvezetesebb és legpörgősebb eseménye. Tíz óra után Matsumoto Zoku és a Freak Fusion Cabaret viszont egy egészen más műfaj, az általuk közvetített pszichedelikus hangulat jobban illett ugyan a Zsolnay Negyed épületeire vetített fényinstallációkhoz, de be kellett látni, hogy a két koncert célközönsége kevéssé kompatibilis egymással.
 
A fesztivál idei újdonsága az újcirkuszi előadások voltak, bár ez a (meglehetősen tág) műfaji megjelölés nem feltétlenül illett mindegyik ilyen módon meghirdetett produkcióra. Az újcirkusz ugyanis feltehetően nem csak azt jelenti, hogy az artisták, cirkuszi művészek felerősítik a (lehetőleg az utcaszínházat idézően szabadtéri) produkció performatív jellegét, hanem azt is, hogy az előadásnak van valamiféle koherens narratív kerete. Az általunk látott offline: ontheater: Menni vagy maradni? című „tánc-cirkusz-színházi” produkció például sok aspektusában kötődik a választott témához, de az epizódok nem kapcsolódnak eléggé szorosan egymáshoz, és az akrobatika, a légtorna mintha mégis elvonná a figyelmet a szándékolt üzenettől. A ráutaló motívumok pedig (például a kerítésmászás vagy a távolról az új világba tartó hajónak ható torony) kissé szájbarágósan erőltetik az aktualizált mondanivalót. Fenti megállapítások közül több vonatkozik a flamand artisták által 2009-ben alapított Collectif Malunes: Sens Dessus Dessous (Keszekusza történet) című produkcióra is, bár itt a cím legalább nem ígér mélyebb filozófiát, mint amit végül is kapunk: egy ideig-óráig látványos, ám viszonylag hagyományos értelemben virtuóz cirkuszt. Trambulinos, légtornász, biciklis artista jelenetek váltogatják egymást, és néha felvillan egy-egy kép olyan általános témákról, mint a férfi-nő kapcsolat, a féltékenység vagy az emberi konfliktusok. Látványos, de mivel csak a pillanatnyi hatásra törekszik, egy idő után monotonná váló és felejthető előadás ez is. 
 
Bandar
Bandar
A szombati szabadtéri programokat nagyrészt elmosta az eső, bár a koncerteket sikerült fedett helyre menekíteni. A Bukowski-est betegség miatt maradt el, és egyáltalán, a hűvös időjárás megtizedelte az amúgy is kevés látogatót, az egyébként regisztrációhoz kötött kaposvári S. Ö. R.-re is kényelmesen be lehetett férni a Bóbita Bábszínházba. Zakariás Zalán rendezése interaktív és fiatalos, szól az AC/DC, röpködnek a művégtagok és az színészi improvizációk, az előadás tele van fiataloknak szóló jelölőkkel és referenciákkal.      
 
Vasárnapra a napsütéssel kecsegető délutánra kivonul az AszPIK alkotói piac, akik szinte minden baranyai fesztivál állandó résztvevői, és a re:public galériában a pécsi értékeket reprezentáló interaktív kiállításon is mintha többen lennének. Mesteremberek, iskolai projektcsapatok munkáit nézhetjük meg, a pécsi animációs film történetéről is van egy kis kiállítás, viszont a ParaPark logikai demójátékába simán belebukunk. E bemutatók nem titkolt célja a reklám és a népszerűsítés, bár meggyőződésem, hogy a látogatók zömét olyanok tették ki, akik eleve tisztában vannak a pécsi szolgáltatásokkal és termékekkel. Kerekes Gábor kollázsworkshopján délután háromkor egy lélek sincs, Hal Bruce és a The BlackBirds Beatles koncertjére is csak néhány nosztalgiázó pár táncolgat. Ugyanezen a színpadon ötkor belehallgatunk a (kétségtelenül szimpatikus) Szatmári Juli koncertjébe, aki az üres térnek is becsülettel és jókedvűen játssza el autentikus és kicsit country-s hangzású dalait, de aztán inkább átvonulunk melegedni a Pécsi Galéria m21-be, hogy megnézzük a Bandart (Lengyel Katalin, Tóth-Zs. Szabolcs) graffiti-tánc produkcióit.
 
Kollár-Klementz László
Kollár-Klementz László
Este a FÜGE és Duma Színház koprodukciójaként színpadra állított Szóvirágok édes nyelvédesanyánk paradicsomi édenkertjéből című nyelvészeti ámokfutás volt az utolsó színházi előadás. Vinnai András darabjában egy theatrum mundi helyzet szemtanúi lehetünk, ahol az Úr, egy határozott deus ex machinával eltörli a magyar nyelvet, majd a nyugdíjkorhatár előtt álló általános iskolai magyartanárra hajazó „minden magyarok nyelvédesanyjára” (Elek Ferenc) bízza, hogy meg tudja-e azt mégis menteni. A nyelvédesanya a szomszéd Ferit és Terit (Bánki Gergely, Sipos Vera) szemeli ki arra a nemes feladatra, hogy egy nap alatt megtanítja neki Kazinczy nyelvét. Az előadás nyelvi humora kimeríthetetlen, de helyzetkomikumból is jut bőven: szinte Pintér Béla-i például az abszurd gyerekkori traumák flashback-szerű megidézése, miszerint Teri azért nem tud beszélni, mert homoszexuális farkasok nevelték fel. Az előadás végén aztán az Úr (azaz a darab narrátora, Andrássy Máté) elveszíti a csatát, mert teremtményeivel kiadós káromkodócsatába keveredik. A mellettem ülő diákok aztán nevetgélve azt beszélik, milyen szívesen elhoznák a (gyaníthatóan nyelvédesanyai ambíciókkal bíró) nyelvtantanárukat az előadásra.
 
Mire kiértünk a színházból, az eső ismét csepereg, a fesztivál bejáratától már elrakták a kordonokat, holott még bőven fesztiválidő van. A cirkuszok elpakoltak és minden kihalt, pedig az E78-ban még csak ezután kezdődik Kollár-Klementz László Legeslegestje. Kevesen vannak. Talán mégis érdemes lett volna megvárni a pécsi egyetemisták következő heti érkezését. 

Időpont:  2015. szeptember 4-5-6.