Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGYEDÜL!

Beszélgetés Lázár Katival
2015. aug. 28.
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Lázár Kati Jászai Mariként, vagyis a Kripli Mari című estjével esélyes a legjobb női alakítás kategóriában. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Revizor: Négyszeres kritikusdíjas, legjobb mellékszereplőként. Vajon a kritikusdíjas alakításai fontos, kiemelkedő állomásai voltak a pályájának? Vegyük végig! Az elsőt 1992-ben Katona József színházbeli szerepekért kapta, A kezdet vége és a Katharina Blum elvesztett tisztessége előadásokban.
Lázár Kati: Mint kaposvári színésznő, féltékenységgel és irigységgel viszonyultam a Katona József Színházhoz. Hogy a „mieink”, Ascher Tamás, Ács János, Gothár Péter oda is járnak rendezni. Aztán amikor Pestre jöttem, a Merlin Színházba, akkor rögtön hívtak két szerepre a Katonába. Ez boldoggá tett. Igyekeztem kitenni magamért. Nagyon szerettem A kezdet végében Szacsvay Lászlóval, Stohl Andrással játszani. Gothár Péterrel is minden jól ment. Pedig előtte nem volt zökkenőmentes az együttműködésünk. Pontosabban az történt, hogy pár évvel korábban a kaposvári Kurázsi mama kapcsán sokat nyűgösködtem, és önsorsrontó lévén nem is igen tudtam abbahagyni a nyűgösködést. Gothár ezért letett rólam, amit meg is érdemeltem. Úgyhogy A kezdet végében, amiben valósággal pofán ütött engem a szerep, bizonyítani akartam. A Katharina Blum Elséjét is imádtam. Lubickoltam benne, bárhogy fájt is a csípőm. Közben azonban a Merlinben is helyt akartam állni tanárként – mivel Jordán Tamással színiiskolát indítottunk ott –, és szerettem volna kevesebbet játszani a Katonában. De két fontos előadásnál nem lehet ilyet kérni. Ez is az önsorsrontás egy formája volt. Aztán jött a kritikusdíjak sorában a Nehéz.
R: Nem, még nem a Nehéz jött. Előbb az Új Színházban, Székely Gábor társulatának tagjaként a Vérnászban, illetve az Ivanovban nyújtott alakítását díjaztuk.
A Kripli Mariban
A Kripli Mariban
LK: Székely Gábornál nevelkedtem fiatal színésznőként Szolnokon, és vele együtt szerződtem 1978-ban a Nemzetibe. Pogány Judittal kerültem egy öltözőbe, aki Zsámbéki Gáborral érkezett a társulatba, és mindig azt mondogatta, amikor nem ment jól a munka a Nemzeti nagy öregjeivel, hogy ő visszamegy Kaposvárra. Addig mondogatta, míg én is így döntöttem, meg Jordán Tamás is. Aztán sok évvel később, amikor Székely Gábor megkapta az Új Színházat, befogadott. Ami az Ivanovot illeti, abban Babakinát, az özvegyet játszottam. Miközben az édesanyám haldoklott. Voltaképp az ebből fakadó kétségbeesésemből és elkeseredésemből lett az a figura olyan, amilyen. A Novák Eszter rendezte Vérnász próbaidőszakában borzalmasan viselkedtem. Elképzelni sem tudom, hogy’ bírtak ki. Például Tóth Ildikó, ez a minden szempontból csodálatos nő hogyan nem küldött el engem a francba. Sokáig nem találtam a megoldást a szerepemre. Ahogy Jászai Mari mondja: „olyan bizonytalan, olyan sablon volt”. Aztán ha megvan, akkor „jól van, most már fixírozhatom magamat”. Írt nekem egy dalt az előadás zeneszerzője, Kiss Ferenc, úgy kezdődött, hogy „Kerék járja, kerék fordul…” (énekli), az valahogy meglökött, beindultam tőle. Aztán jött a Nehéz.
R: Még mindig nem a Nehéz jött a kritikusdíjas alakítások közül, hanem a Tótferi a Bárka Színházban.
LK: Pokollá tettem mindenki életét a próbaidőszakban. Novák Eszter rendezte ezt is, aki olyan volt, mintha az anyám lenne, annyi türelemmel és szeretettel viseltetett irántam. Az első jelenetben, amikor Szögén asszonként Atyám Teremtőmmel és Szömpéterrel, vagyis Bíró Józseffel és Gyabronka Józseffel találkoztam, sehogy sem boldogultam. Instrukciót egyáltalán nem fogadtam el, csak éreztem, nem jó. Anyukám mesélte, hogy kisgyerekként is ilyen voltam, elutasítottam a segítséget. Nem engedtem, hogy fogják a kezemet, kiabáltam: „Egyedül!” Magamat nem bánthattam, hát a többiekbe kötöttem folyton bele. Máig nem értem, hogy Gyabi (Gyabronka József) miért áll velem szóba még egyáltalán. Aztán jött a Nehéz. Nagy szerencsém volt, művészileg és anyagilag is padlót fogtam épp, amikor Bérczes László felhívott telefonon és megkérdezte, akarok-e Mucsi Zoltán anyja lenni. Akarok hát! Elküldte Háy János drámáját, elolvastam, de hiszen ez világbajnok darab! Csak volt az a probléma, hogy nem akartam próbálni. Ebben ugyanis egyfolytában a fiam beszél, nekem a végén van egy monológom. Egyrészt szerettem volna, ha frissen ér a szöveg, amit némán hallgatok. Másrészt amikor más szül, az engem idegesít. Amíg Kapa (Mucsi Zoltán) keresgél a próbán, addig nem megyek, majd ha már megtalálta. Egyszer ott voltam a próbán, elkezdtem tenni-venni a konyhadíszletben, rögtön leejtettem valamit meg elvágtam az ujjamat krumplihámozás közben. Persze hogy nehéz ezt kibírni a szöveget mondó színésznek! Úgyhogy csak a gond volt velem. Máig van egyébként némi vita közöttünk Mucsi Zolival arról, hogy mint anyjának, kellene-e néha reagálnom arra, amit ő elmond a színen. Én úgy gondolom, nem kell. Ha reagálnék, már az első mondatai után a szavába vágnék. Ám az anya csak ül és hallgat. De különben megértem – különösen amióta a Kripli Marit játszom –, hogy akinek annyi szöveget kell egyedül elmondania, mint neki a Nehézben, annak jól esne partneri segítségként az anyai részvétel ebben a darabban. De hát ez idegen lenne attól, ahogyan én a szerepemet megfejtettem. Kontrát kell játszanom. Gyakran van úgy, hogy a reciproka felől értelmezem a figurát. Nem onnan fogom meg, hogy mit akar megmutatni, hanem onnan, hogy mit szeretne eltitkolni magáról.
R: Összességében véve a kritikusok eltalálták, amiket díjaztak?
A Nehéz című előadásban. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
A Nehéz című előadásban. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
LK: Jól látták, igen. Ezeket a szerepeket alkotó állapotban, felsőbb, „égi” segítséggel, szabadon formáltam meg. Egyébként nem olvasom a rólam szóló kritikákat, soha nem is olvastam. Talán nem mertem. De persze elmondják a többiek, tehát tudom, mit tartalmaznak. Két kritikus véleménye fontos volt számomra, már egyikük sem él. MGP és Koltai Tamás. Valahogy egyetértettem velük. Akkor is, amikor sajnos rosszat írtak rólam. És amikor jót… Koltai Tamásnak még a főiskolai Stuart Mária-vizsgánkról jelent meg kritikája. Olvastam, olvastam, és egyre sápadtabb lettem, mert nem láttam a nevemet. Emlékszem, azt gondoltam, ha le sem írta, akkor én nem is tudom, mit csinálok, elhagyom a pályát vagy magamat… A cikk utolsó mondata rólam szólt, és az olyan volt, akkora erővel bírt, hogy egész életemre megsegített. 
R: Most Orlainál játszik, A folyón túl Itáliában, és nála hozta létre a Kripli Marit. Először lép fel egyedül, monodarabban. 
LK: A folyón túl Itália kész boldogság a férjemet játszó Lukáts Andorral! De mindannyian olyan otthonosan és meghitten játszunk együtt! Egyébként a múltkor a Balatonnál adtuk elő a darabot, és valami melegséggel a szívem táján határozottan éreztem, hogy ide még mindig jár, még mindig itt van a régi kaposvári közönségünk. A Kripli Marit Gyalog Eszter segítségével egyáltalán nem volt nehéz összeállítani, csak a formáját kellett kitalálni. Sokan meghallgatták a makogásomat, amikor még nem is tudtam a szöveget, fárasztottam őket a felolvasásommal, Zsámbéki Gábort, Székely Gábort, Bagossy Lászlót, Vas-Zoltán Ivánt, Keresztes Tamást. Kiállni és elkezdeni mondani nem nehéz. Az már jön. 
R: De hogyan kezdődött? Amikor levette a könyvespolcról Jászai Mari írásait, mi volt az első olyan sor, amit a magáénak érzett?
LK: „Utálom, megvetem magam”. És hogy „csak a színpadon vagyok egész”. De Jászai Mari alaposabb volt, mint én, nagyobb tudásvágy égett benne, több ambíció fűtötte. Hogy mi közös bennünk? Talán a szenvedés. Nekem voltaképp nincs is okom rá, hiszen nagyon sok jót kaptam a sorstól. Mégis van egy szenvedésdallam, ami végigvonul az életemen. Talán a szüleimtől kaptam, vagy még régebbi, mindenesetre viszem. Szeretem átadni magam ennek a fájdalomnak. És hálát adok istennek, amikor nem kell átadnom magamat, mert valaki másét játszom. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek